Rossz kedvem lett, mert az egyik fürdöszobánkban megint folyik a viz a WC-böl. Általában ilyenkor hiv az ember egy szerelöt, aki megjavitja. A mondat elsö fele az itt is stimmel. Azonban szerelö jön, valamit krampácsol, biztosit, hogy minden oké, oké, oké és megy. Csak éppen a WC nem oké. És akkor a szerelö újra jön, krampácsol, oké, oké, oké és a WC-böl a viz folyik tovább. És akkor újra szerelöt hivsz, krampács, stb. Aztán egyszercsak a WC megjavul. Hogy mitöl? Nem tudom. De ilyenkor nagyon kell örülni, mert ki tudja meddig tart a gondtalanság.
Azonban a WC-ben kialakult árvizet perspektivikusan kell szemlélni. Van, ami sikerül és van, ami nem. Ami sikerül az is egy darabig eltart. Például ezen a héten több gyözelmet is arattunk.
Elöször is megkaptam a bankkártyámat és a PIN kódomat. Szeptember végén, amikor kijöttünk, az volt az egyik elsö dolog, hogy elmentünk a bankba kártyát igényelni. Mondták, hogy egy hét múlva megkapom. Nem kaptam. Aztán többször is telefonáltunk, és mindig nyugtattak, hogy mindjárt kész. Aztán a két hettel ezelötti telefonom alkalmával azzal leptek meg, hogy mehetünk érte a bankfiókba. Gábor elment, elhozta. Mondták, hogy PIN kód még nincs hozzá. Persze. Ilyen gyorsan miért is lenne? De ezen a héten kaptam PIN kódot, Gábor azonnal tudta aktiválni a kártyát (nem hittem a fülemnek!) és már használta is. Ujjé!
Másodszor kaptunk a telefontársaságtól számlát. Vannak olyan helyek a világban, ahol ez természetes. Itt nem. Mi úgy jártunk, hogy kicsi Singh egyszercsak felhivott bennünket és elkezdett hindiül vartyogni. Kértem ismételje el ezt a sok fontosat angolul is. Lecsapta a kagylót. Idövel kapcsolatunk fejlödött, mert olyan munkatárs hivott, aki tudott angolul (ez persze túlzás, de pár szót, erös akcentussal azért kiküzdött magából). Igy némi izzadságos munkával megértettük egymást. Mondta fizessünk. Mondtam mit? Ja, hogy ö a telefontársaságtól hiv és a telefondijat kéri. Mondtam fizetni fogunk, csak küldjön számlát. Mondta: "???" Mondtam a számla az olyan papir, amire számok vannak irva, többek közt az is, hogy mennyit kell fizetni. Mondta irjak panaszt. Mondtam nem akarok. Ö küldjön számlát, akkor kap pénzt. Ezzel elváltunk egymástól. Utána még többször beszélgettünk, a tartalom ugyanaz maradt, a forma kicsit változott, de számlát nem kaptunk. Végül irtunk panaszt. Utána nagy csönd. De csodák csodája ezen a héten megjött a számla. Az ehavi. A jövö hónapról még nem tudok semmit.
Harmadszor klubtagok lettünk! Hogy az mire jó? Nem tudom. Mi azért váltottuk ki a tagságot, mert a kolónia klubja itt van tölünk 10 percre, jó a játszóterük (szép tiszta is), van úszó- és gyerekmedencéjük (ez persze csak áprilistól októberig üzemel, de mivel itt nincs nyilvános strand ez nekünk jó), Gábor tud hova járni tollasozni (már van két jól játszó partnere is) és Gábor munkatársainak kicsit bepárásodik a szeme a meghatottságtól, ha elmondja, hogy ö klubtag. (Közben azért úgy tünik, hogy a szesz és a kaja szemérmetlenül olcsó, de ez még további vizsgálat tárgya.) A klubtagságon Gábor augusztus óta dolgozik. (Gábor elöbb jött ki, mint mi.) Még augusztusban kitöltötte a jelentkezési lapot, becsatolta valamennyiünk fényképeit és megszerezte a támogatói levelet (a háziúr klubtag és ö segitett nekünk). Ezután még két interjú következett volna. Ezt az elmúlt idöszakban sikerült mindig akkorra tenniük, amikor Gábor éppen nem volt itt (a házaspároknak együtt kell résztvenniük az elbeszélgetésen, én nélküle nem mertem elmenni, hátha arrafelé megeszik a magányos feleségeket). Most aztán novemberben, amikoris akkorra tüzték ki az elsö interjú idöpontját, amikor ö futó látogatást tett volna Hongkongban, megelégelte a dolgot, átszervezte az útját és elöbb hazarohant. A bizottság belenyugodott, hogy én a tört lábam miatt nem lehetek jelen, úgyhogy meghallgatták elöször a háziurat (azzal is beszélnek, aki az ajánlólevelet adja), majd a Gábort és ezzel az elsö interjút letudtuk. A másodikra egy hét múlva került sor. Gábor elrohant a Klubba és várt fél órát a meghallgató bizottságra. A bizottság megjött és megkérdezte, hogy tényleg ebben a kolóniában lakunk-e és tényleg klubtagok szeretnénk-e lenni. Gábor mondta, hogy igen és igen. A bizottság megköszönte és egy hét múlva levélben gratuláltak a klubtagságunkhoz.
A WC-ben pedig áll a viz. Idövel majd nem fog.
Azonban a WC-ben kialakult árvizet perspektivikusan kell szemlélni. Van, ami sikerül és van, ami nem. Ami sikerül az is egy darabig eltart. Például ezen a héten több gyözelmet is arattunk.
Elöször is megkaptam a bankkártyámat és a PIN kódomat. Szeptember végén, amikor kijöttünk, az volt az egyik elsö dolog, hogy elmentünk a bankba kártyát igényelni. Mondták, hogy egy hét múlva megkapom. Nem kaptam. Aztán többször is telefonáltunk, és mindig nyugtattak, hogy mindjárt kész. Aztán a két hettel ezelötti telefonom alkalmával azzal leptek meg, hogy mehetünk érte a bankfiókba. Gábor elment, elhozta. Mondták, hogy PIN kód még nincs hozzá. Persze. Ilyen gyorsan miért is lenne? De ezen a héten kaptam PIN kódot, Gábor azonnal tudta aktiválni a kártyát (nem hittem a fülemnek!) és már használta is. Ujjé!
Másodszor kaptunk a telefontársaságtól számlát. Vannak olyan helyek a világban, ahol ez természetes. Itt nem. Mi úgy jártunk, hogy kicsi Singh egyszercsak felhivott bennünket és elkezdett hindiül vartyogni. Kértem ismételje el ezt a sok fontosat angolul is. Lecsapta a kagylót. Idövel kapcsolatunk fejlödött, mert olyan munkatárs hivott, aki tudott angolul (ez persze túlzás, de pár szót, erös akcentussal azért kiküzdött magából). Igy némi izzadságos munkával megértettük egymást. Mondta fizessünk. Mondtam mit? Ja, hogy ö a telefontársaságtól hiv és a telefondijat kéri. Mondtam fizetni fogunk, csak küldjön számlát. Mondta: "???" Mondtam a számla az olyan papir, amire számok vannak irva, többek közt az is, hogy mennyit kell fizetni. Mondta irjak panaszt. Mondtam nem akarok. Ö küldjön számlát, akkor kap pénzt. Ezzel elváltunk egymástól. Utána még többször beszélgettünk, a tartalom ugyanaz maradt, a forma kicsit változott, de számlát nem kaptunk. Végül irtunk panaszt. Utána nagy csönd. De csodák csodája ezen a héten megjött a számla. Az ehavi. A jövö hónapról még nem tudok semmit.
Harmadszor klubtagok lettünk! Hogy az mire jó? Nem tudom. Mi azért váltottuk ki a tagságot, mert a kolónia klubja itt van tölünk 10 percre, jó a játszóterük (szép tiszta is), van úszó- és gyerekmedencéjük (ez persze csak áprilistól októberig üzemel, de mivel itt nincs nyilvános strand ez nekünk jó), Gábor tud hova járni tollasozni (már van két jól játszó partnere is) és Gábor munkatársainak kicsit bepárásodik a szeme a meghatottságtól, ha elmondja, hogy ö klubtag. (Közben azért úgy tünik, hogy a szesz és a kaja szemérmetlenül olcsó, de ez még további vizsgálat tárgya.) A klubtagságon Gábor augusztus óta dolgozik. (Gábor elöbb jött ki, mint mi.) Még augusztusban kitöltötte a jelentkezési lapot, becsatolta valamennyiünk fényképeit és megszerezte a támogatói levelet (a háziúr klubtag és ö segitett nekünk). Ezután még két interjú következett volna. Ezt az elmúlt idöszakban sikerült mindig akkorra tenniük, amikor Gábor éppen nem volt itt (a házaspároknak együtt kell résztvenniük az elbeszélgetésen, én nélküle nem mertem elmenni, hátha arrafelé megeszik a magányos feleségeket). Most aztán novemberben, amikoris akkorra tüzték ki az elsö interjú idöpontját, amikor ö futó látogatást tett volna Hongkongban, megelégelte a dolgot, átszervezte az útját és elöbb hazarohant. A bizottság belenyugodott, hogy én a tört lábam miatt nem lehetek jelen, úgyhogy meghallgatták elöször a háziurat (azzal is beszélnek, aki az ajánlólevelet adja), majd a Gábort és ezzel az elsö interjút letudtuk. A másodikra egy hét múlva került sor. Gábor elrohant a Klubba és várt fél órát a meghallgató bizottságra. A bizottság megjött és megkérdezte, hogy tényleg ebben a kolóniában lakunk-e és tényleg klubtagok szeretnénk-e lenni. Gábor mondta, hogy igen és igen. A bizottság megköszönte és egy hét múlva levélben gratuláltak a klubtagságunkhoz.
A WC-ben pedig áll a viz. Idövel majd nem fog.
No comments:
Post a Comment