Mindennapi

Öt perccel ezelőtt a fürdőszoba kövén térdepeltem és úgy könyörögtem családunk legifjabb hölgykaréjának, hogy legyenek szivesek üljenek le és nézzenek egy kis tévét. Még az Oroszlánkirályt is lehet bambulni. (Félreértés ne essék, nekem a művel semmi bajom és Elton John is korunk nagy művésze, de 68.238.673-dik alkalommal történő megtekintés után az embernek már mérgezéses tünetei kezdenek kialakulni.) A csajok azonban azt mondták, nem.

Hogyan süllyedhettünk ilyen mélyre?
A dolog reggel kezdődött azzal, hogy Anna lányommal édes kettesben látogattunk el a boltba. Bölcs belenyugvással tűrtem, hogy hozzájussunk egy üveg barackléhez (eddig még egyik ördögfióka se volt hajlandó beledugni a nyelve hegyét sem, mert hogy is mehetne le egy csepp is a torkukon, amikor ők az almalét szeretik??? aha ...), két csokis sütihez (egyet Annának, egyet a tesónak) és bár szivtam a fogamat, megvettünk két szinváltós kisautót is (darabszám magyarázatát ld. elébb). Természetesen minden beszerzésre égető szükségünk volt. 
A szinváltós kisautó voll treffer volt. Mindkét lányunknak nagy örömet szereztem vele. A kérdés csak az, hogy miért is nem használtam a két gülü szememet, amikor még szemüveget is hordok rajta, hogy elolvassam a kisautó használati utasitásán, miszerint a hideg VIZ okozza a karosszéria szinének megváltozását?
Úgyhogy a nap első része szolid pacsálással telt, melynek során kezdetben kisebb edényekbe engedett hideg vizben áztattuk az autókat, hogy aztán a vizet szétcsöpögtethessük a lakásban. Aztán előtört a kreativitás a bandából és a mosdóba eregették az autókat, amivel enyhén eláztatták a fürdőszobát. Majd kitalálták, hogy az autókat a fürdőszobában mossák tisztára, de a konyhában koszolják be. Természetesen a megfelelő eszköz az autók bekoszolására mi más lehetett volna, mint a mosogató. Ekkor az egész lakás kezdett egy uszoda tapacsos partjára emlékeztetni. 
Elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy felhivjam a hölgyek figyelmét arra, hogy ideje a levegő hűtő hatását is tanulmányozni. Tessék kifáradni autóstul, felöltözve, a beépitett erkélyre, az ablakpárkányon elhelyezni a járgányt, majd befáradni a szobába és ablakból szemlélni a szinváltozást. Ez ment is egy darabig, amikor elragadtatott sikoltozást hallva a rémülettől összefacsarodott a gyomrom. A hölgyek találtak az erkélyen néhány ottfelejtett festékes tálkát, amibe beleszáradt a festék és szép szines vékony réteget képzett, ami levált az edény faláról és szines pelyhekké alakult át. Ottfelejtettem. Na! Elraktam a banda keze ügyéből a felfedezményt és nyomatékosan felkértem őket az autós szineváltós kisérletek folytatására. Valamit azonban ismét elszúrtam, mert miközben főzni próbáltam a konyhában Szandra kiröppent hozzám és közölte, hogy baj van, mert Anna egy edénybe öntötte öszze a festékpelyheket. Aha. És? Azok beleborultak a mosdóba. Aha. És borzalmasan néz ki a mosdó? Dehogy, mondta a kis önérzetes. Szép szines. Futottam kárelháritani. Valóban szép szines volt. Mostanra azonban újra szép fehér. Nem kevés munkámba telt. És nem, nem. A hölgyek élnek és virulnak, egyiket sem bántottam. Pedig azóta voltam az erkélyen is. Ott is egyenletes rétegben hömpölyögtek padlón a festékpelyhek és természetesen minden alá befurakodtak, ahova csak lehetett. Arra a kérdésre, hogy hogyan került némi viz is az erkélyre, amely egyes helyeken derék egyveleget alkotott a festékpelyhekkel, amitől a festék sikeresen feltámadt haló pelyheiből és szép szinesre változtatta a padlót, a hölgyek nem tudtak választ adni. Továbbá hangot adtak azon véleményüknek is, hogy a padló szebb igy. Sajnálattal kellett ellentmondanom. Szerintem a padló eredeti szine jobb volt. Nézeteltéréseket elsimitottuk, kárelháritás megtörtént. A következő korszakalkotó közös gondolat az volt, hogy a kádba engednek hideg vizet, a kád tetején (ahol szépen lejt a kád oldala) elengedik a kisautót bele a vizbe és nézik hogyan alakul át szinileg. Ezen a ponton javasoltam a tévézést. Na jó. Némi könyörgő felhanggal. De a hölgyek azt mondták szó sem lehet róla. Romlik tőle a szemük. Jó. Úgyhogy végül belenyugodtam a fürdőszobai ramazuriba. A banda mindenesetre nagyon élvezte. Túléltük, átöltöztünk. A viz bokán felül sose csapkodott, úgyhogy mit sirok?
Az aktuális kompromisszum szerint kuckósat játszunk. Ettől csak az ebédlőasztal alakul át sátorrá. Maga a tömény megnyugvás.
Ja! Hogy miért randalirozik itthon a két kis ölőméreg ovi időben? Szandra nevű gyermekünk fülgyulladást kapott, amire azt mondta a doktornéni gyógyuljon itthon. Anna meg elkezdett éjszaka köhögni, amiről az volt a véleményem, hogyha a tesóval úgyis itthon csövezünk, minek benyomni a gyermeklegeltetőbe. Úgyhogy most mindketten itthon vannak. És nézzük a dolog jó oldalát. Borzalmasan betegek talán nem lehetnek, ha ilyen mértékű aktivitást képesek kifejteni. Az hogy én meddig birom, az már más kérdés.

Mese az elkallódott rendszámtábláról

Történt egyszer október végén, hogy a húgom a férjével és csemetéivel meglátogatott bennünket. Közösen úgy döntöttünk, hogy a városmegismerő program keretében, a gyereksereg szórakoztatása céljából, megnézzük a Paleontológiai Múzeumot, ami metróval többszöri átszállással és elég nagy kerülővel megvalósitható projekt lett volna, azonban kocsival elég közel volt. 
Igy elautóztunk a múzeumba. A múzeum egy szép nagy épület, amihez szép nagy parkoló tartozik. Ami nagyon logikus, merthogy a múzeum egy természetvédelmi terület szélén áll. A logika azonban itt véget ér. A múzeum parkolóját a látogatók ugyanis nem használhatják. Le van zárva. Egy szép kövér piros - fehér sorompóval. Teljesen jogosan. Ha nekem egy ilyen szépen aszfaltozott, rusztikusan gyűrött és repedezett parkolóm lenne, én is kimélném. Továbbá éljen Darwin és a természetes kiválasztódás. A múzeum parkolója előtti 7 db szabályos megállóhelyért tessék megküzdeni. Az igazán kemény mag pedig remegő kerekekkel odagurulhat a természetvédelmi terület széléhez és odatámaszthatja a járgányát. A kerekünk persze kevésbé remeg, amikor látjuk, hogy rajtunk kivül még kb 30 másik autó is ott hever, valamint a helyi arisztokrácia nagyjából 100 km / órás sebességgel robog be a természetvédelmi területre. Arra azért kicsit figyel, hogy ne szakajtsa le és vigye magával kerti dekónak az ott viritó behajtani tilos táblát. Egyébként külön szint adnak a múzeumlátogatásnak, mert a kalandturizmus elemeit csempészik a programba, amikor váratlanul a semmiből felbukkanva tovaszáguldanak, mi pedig pattoghatunk, mint a nikkelbolha, hogy megússzuk az elgázolódást.
A sikerélmény kéjes érzésével vágódhatunk ezután a múzeumba. A múzeumra egyetlen rossz szavunk sem lehet, a kiállitás nagyon klassz. De szerencse, hogy a múzeumban nem kell a rossz szavakat feleslegesen pazarolni, mert a látogatás befejeztével elkél néhányszor pár száz. A múzeumból kilépve, a hátsó rendszámtáblánk helyén egy narancssárga cetli viritott, ami örömmel tájékoztatott arról, hogy az elkallódott rendszámtáblánkat a cetlit felragasztó becsületes lélek megtalálta. Hmm?? Továbbá az alábbi telefonszámot tárcsázva a kedves és készséges becsületes lélek megmondja, hogy hol a rendszám. Persze, ha az ember a számot túl hamar tárcsázza még nem történik semmi. A kedves és készséges becsületes léleknek rá kell készülnie arra, hogy elég kedves és készséges legyen. 
A nők nagy része a Vénuszról jött. Én a Tompikák bolygójáról származom.
Ezzel tudom csak azt magyarázni, hogy először azt hittem, hogy a rendőrség vitte el a hátsó rendszámtáblánkat, mert rossz helyen állitottam le a kocsit. Nem voltam rest, és a szomszéd kocsihoz érkező és első rendszámuk hiányát detektáló családfőtől ezt az okosat gyorsan meg is kérdeztem. Ő jóindulatú mosollyal biztositott, hogy erről szó sincs.
Miután némi kisérletezés után mindketten megállapitottuk, hogy a matricán szereplő szám nem válaszol, mondta a szomszéd családfő, hogy elmegy megkérdezni a múzeum biztonsági őreit, hátha tudnak valamit. Az agyam, ha ráharap egy problémára ritkán pihen, ezért megdicsértem, hogy milyen okos gondolat és hátha a biztonsági őröknél van a rendszám, mert nem a legtökéletesebb helyen parkolunk. A szomszéd irántam érzett megértése nem lohadt, megint kaptam egy jóindulatú mosolyt és igyekezett nem túl durván a tudomásomra hozni, hogy ez kevéssé valószinű.
Amig ő tovasétált én felhivtam Apát és megosztottam vele az örömhirt. Természetesen tapsikolt, mint a nárciszok. Hiányolta már a kalandot és izgalmat az életünkből. Szépen megköszönte, hogy megörvendeztettem vele. Mondta, hogy ő is igyekszik kideriteni mi is történt velünk és mi a további teendő.
Közben a szomszéd családfő visszaért és elmondta, hogy semmi különöset nem tudott meg a múzeum biztonsági őreitől, csak annyit mondtak, hogy időnként egy furcsa figura megjelenik és ezzel egyidőben néhány rendszám eltűnik (ez alkalommal is a miénkkel együtt még nagyjából 6-8 másik kocsi rendszáma is köddé vált). Mire én még egy okosat tudtam szomszéd apukától kérdezni. Arra gyanakodtam ezek alapján, hogy egy harcos helyi környezetvédő lehet, aki igy áll rajtunk bosszút a környezet pusztitásáért. A szomszéd családfő erre már csak kurtán elköszönt.  
Apa eközben sikerrel járt, mert kideritette, hogy a kedves és készséges becsületes lélek, aki a rendszámtáblánkat megtalálta az autónk hátsó rendszámtábla tárolására és szállitására hatóságok által rendszeresitett helyén, az ügyben kifejtett fáradozásáért cserébe némi pénzjuttatásra számit. Amit nekünk nem áll módunkban teljesiteni, mert el leszünk foglalva azzal, hogy a rendőrségen feljelentést tegyünk. OK.
Megjegyzem ezen a ponton sógorom kissé bepöccent és megfenyegette az oroszokat azzal, hogy kies országukban nem fog autót bérelni. Én ezen kicsit meglepődtem. Én azért vezetek Moszkvában autót, mert a lehetőségek széles tárházának áttekintését követően ez tűnt az egyetlen megoldásnak. A lehetőségek széles tárházát könnyű felsorolni. Ha napközben el szeretnék jutni A pontból B pontba és a törpefuvarozás is szerepel a programok között, akkor vagy én vezetek, vagy pedig saját magam irányitom az autót. (A moszkvai metró törpék szállitmányozására gyakorlatilag alkalmatlan.) Namármost, ha lenne választási lehetőségem, eszembe sem jutna a kormány mögé ülni ebben a városban. Részint az abszolút turistacsalogató parkolási megoldások miatt (ld. fent), részint a moszkvaiak figyelmes és fegyelmezett vezetési stilusa okán. (Ha nagyon sok időm lesz, egyszer erről is irok majd. Egyenlőre legyen elég annyi, hogy sikerült 42 évet megélnem abban a tudatban, hogy az anekdota, miszerint egyesek a piroson gondolkodás nélkül áthajtanak, mig a zöld jelzésnél óvatosan közlekednek, mert hátha jár arra valaki, csak egy vicc. Mostmár tudom, hogy az anekdota szerzője Moszkvában tanult autót vezetni. ) Úgyhogy, ha az autóbérlés gondolata jött volna, hogy megforduljon a fejemben, gyorsan szóltam volna neki, hogy menjen arrébb. És milyen igazam lett volna!! Állitólag ugyanis az egzotikus rendszámtáblákat szivesebben lopják, mint a simát, mert azt még nehezebb pótolni.
Úgyhogy egy kicsit még várogattunk a múzeum előtt, hátha van még teendő, de mivel vészesen közeledett a csajok óvodai felcsippentésének és hazaszállitásának ideje, kénytelenek voltunk elhagyni a tetthelyet.
Remegő térdekkel hajtottam el a hölgykoszorúért az oviba, sógorom elkisért, hogy esetleges elfogatásom és bebörtönzésem esetén SOS jelzéseket küldhessen. De szerencsésen megúsztuk a fuvart rendőri figyelem nélkül. Utóbb azért észrevettem, hogy elég sokan járnak hiányzó rendszámtáblával (egyeseknek egyik sincs meg, nekik biztosan van útvonalengedélyük, vagy nincs), ezért ez nem borzalmasan feltűnő.
Az esti programra nem volt gond. Én este 7-től 10-ig szolidaritottam az Urammal a rendőrségen. Mivel ezen nyúlfarknyi idő alatt nem sikerült letudni a papirmunkát, Uram hazajött vacsizni, majd visszafutott a jardra, ahonnan 12-kor már haza is tért.
A rendőrök kedvesek és segitőkészek voltak, csak kevéssé gyorsak. Azt igérték, hogy az igazolást viszont, aminek ellenében hozzájutunk az új rendszámhoz, egy héten belül megkapjuk. Nem kaptuk. De szerencsére a Jézuska meghozta. Alig másfél hónapos ügyintézés kellett csak hozzá.
Mostanra pedig már megvan az új rendszámunk is. Az is kiderült, hogy nagyon strapabiró kapcsolatban élek. Ugyanis ahogy a rendszámügy lezárult, sikeresen nekimentem az autóval a garázsban a falnak. Ami miatt szintén el kellett menni a rendőrségre, hogy a szerv igazolja, hogy tényleg az és úgy történt, ahogy mondjuk. Úgyhogy családunk esze újból tábort üthetett a rendőrségen, aminek nagyon örült. De túlvagyunk a papirmunkán, jövő héten visszük a szerelőhöz a kocsit, és még mindig ő a férjem. Szerencsére vannak még csodák. És ez igy van jól.
A történet persze úgy kerek, hogy a moszkvai csúnya bácsik körében elterjedt a hir, hogy újabb balek érkezett a városba. Úgyhogy újévre megleptek egy klassz kis virussal is. Hivatalosan root kit-nek hivják és egy internetes pénzlenyúlási eszköz. Az történt, hogy amint megpróbáltam megnyitni egy netes oldalt, elsötétült a képernyő és egy üzenet ugrott elő. Azt állitotta, hogy akkor láthatom mi van az oldalon, ha beütöm a telefonszámomat. Szerencsére ezt nem tettem. Ha megtettem volna, az éhező moszkvai hackerek alapitványának automatikusan pénzt adtam volna. Az benne állitólag a jó, hogy utána az éhező hackerek bármikor kisegithették volna magukat a telefon egyenlegemről. Igy viszont hivtam egy szakit, aki potom kb 50,000 forintért meggyógyitotta a gépemet. Igy most egyenlőre működik. Remélem a csúnya bácsik most pihennek egy kicsit. Hátha vannak még más igéretes paciensek is.