A dalt családunk legifjabbjai hozták haza az oviból és esküsznek rá, hogy germánul van. Nekünk csak ki kellene találnunk, hogy mit jelent. Azt is elárulták, hogy a dal pirátokról (kalózokról) szól. Van még kérdés? Németül tudó olvasóink gondolkozzanak szépen, mi is ezt tettük heteken keresztül. Végül megtörtünk és megkérdeztük az óvó nénit. A megfejtést azonban csak később árulom el. Tessék a fejeket törni. (Németül nem tudó olvasóink felmentést kapnak.)
Azért irok elsősorban, hogy szóljak, hogy még megvagyunk és élünk. Annak a fantasztikus bölcsességnek is sikerült a birtokába jutnom, miszerint ha egy csomó érdekes dolog történik velünk, amiről érdemes irni, akkor nincs időm gépbe krampácsolni a sztorikat. Ha lenne időm a krampács barkácsra, ahhoz sokkal kisebb aktivitást kellene kifejtenünk a programszervezés terén, de az meg talán kevésbé lenne érdekes.
Tehát cimszavakban arról, hogy mi történt velünk az elmúlt időszakban. Előszöris megdöbbentő hirtelenséggel és gyorsasággal sikerült munkát találnom a szomszédos metrómegállónál, ami maga a csoda. Mostanra alig két hónapos ügyintézést követően már munkavállalási engedélyhez is jutottam, amit nem is tudom milyen őrületes szerencsének kell neveznem, mert a csoda szót botorul már a munkaszerzésre elpazaroltam.
Az elmúlt hetekből kettőt Vietnámban és Kambodzsában töltöttünk a hölgyekkel, ami nagyon fincsi volt, meleg volt és főképpen Kambodzsa, Angkor, nagyon szép volt. Apa naivul azt hitte, hogyha elvisz Angkorba, akkor a "mindenképpen látni kell" listámról kihúzhat egy tételt. Nem jött be neki.
Angkor a 9 és 15 század között a Khmer birodalom fővárosa volt és fénykorában csaknem 1 millió ember élt ott (az ugye megvan, hogy 1000 évvel ezelőttről beszélünk). Ez most egy csomó épület, rengeteg ősi templom a kambodzsai őserdőben, szóval gyönyörű. Ugyanakkor brutálisan meleg. Uram mondá, hogy nemrégiben olvasott a nol honlapon egy irást a helyről, ami méltatta erényeit, ugyanakkor azon számottevő hátrányáról, melyet főképpen a hőmérséklet okoz, nemigen szólt. Nekem némi bűntudatot okozott, hogy légkondicionált buszos városnézésre pazaroltuk a pénzt, ahelyett, hogy riksával néztük volna meg a helyet, de ez gyorsan elmúlt. Akinek a felmenői között sem trópusi virág, sem nilusi krokodil nem volt, aki bizonyitottan továbbörökitette volna melegtűrő génjeit, akkor tessék nyugodtan légkondis mikrobuszra herdálni a zsét. Különben a totális pacallá pácolódást és rongyosra pirulást kockáztatjuk, nem beszélve az oxigénsátor és mesterséges lélegeztetés utáni vágyról, mert egy idő múlva érezzük, hogy a tüdőnkbe elkélne már egy kis üde fuvallás. Az ifjúság a romlátogatás kezdeti pillanataiban már megosztotta velünk lesújtó véleményét és azon elképzelésének adott hangot, hogy egy szuperszonikus rakéta sebességével a szállodába kivánna visszatérni, aholis az uszómedencéig meg sem óhajtana állni. Mi mondtuk, hogy az élet nehéz és viszontagságokkal teli ezért kénytelenek lesznek kibirni, amig mi letudjuk a villámlatogatást a romoknál. Igy aztán apával futva és felváltva néztük meg a legérdekesebb helyeket, mig a másik felnőtt tag a hölgyekkel várogatott a kisbuszban. A látogatás arra mindenképpen jó volt, hogy megállapithassuk, hogy a hely valóban nagyon szép, arra viszont nem, hogy alaposabban megnézzük, úgyhogy a listámról nem sikerült kihúzni. Kiderült továbbá, hogy Kambodzsában az ősi khmer birodalomnak más emlékei is vannak, ami szintén izgalmasan hangzik. Apa kicsit meghervadt a hir hatására. Majd egyeztetünk.
Ezen kivül az elmúlt időben voltunk a magyar nagykövetség kertjében rendezett gyereknapon, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Jártunk Szergijev Poszádban, ami lánykori nevén Zagorszk és az arany gyűrű nevű túristaút egyik állomása (aki még oroszórán tanult róla "Zalatoje Kalcó") . Sajnos június 12-én elképesztő mennyiségű túrista döntött úgyanúgy, ahogy mi, nevezetesen, hogy ellátogat oda. Az odalátogató túristák fele kinai volt, ezért ikerlányaink kissé elhalványitották a kolostor aranykupoláinak fényét, mert a túristacsoport a szép kolostor helyett a gyerekeinkben gyönyörködött és a nyelvi korlátokkal dacolva (én nem tudok kinaiul, ők pedig az általam ismert nyelvek egyikén sem beszéltek, ezért mutogattunk) szorgalmasan tudakolta, hogy a hölgyek ikrek-e. Én nem kevésbé szorgalmasan bólogattam, hogy igen.
Múlt szombaton a dzsezz uszagyba nevű fesztiválon jártunk, ami Arhangalszkoje kastélyának kertjében kerül minden júniusban megrendezésre immár tiz éve, és több szinpadon szól a zene, kirakodóvásár van, vattacukor, éttermek, kajás bódék, hatalmas gyönyörű park. És nem olcsó. Mi hosszas várakozás után a fizetős parkolóban álltunk meg, potom 7000 forintnak megfelelő rubelért, viszont ezért a pénzért akár egész nap ott állhattunk volna. Elvileg volt ingyenes parkoló is, de mivel nem voltunk berendezkedve a kinai-orosz határtól való visszagyaloglásra és gumicsizmát se vittünk magunkkal, hogy a szibériai mocsarakon átvágjunk, ezért igazi városi tepenyék módjára szépen leparkoltunk a bejárat közelében ezért a szép kerek összegért. Apa fájó szivvel lemondott a szépen formált izmos lábakról is, amire a hölgyeknek több kilométeren keresztül való cipelésétől tehetett volna szert. Ezután már csak a fejenként 8400 forintos belépődijat kellett kifizetni és hupszi mupszi már bent is voltunk a fesztiválon. Különben nagyon jó volt, a csajok is élvezték, jókat futkostak a parkban, igyekeztek meggyőzni bennünket, hogy a szénhidrát és fagylalt mérgezés nem fogja a lábukról leteriteni őket, mi csak ne aggódjunk.
Ma az óvodai nyári évzáró ünnepségen voltunk. Ennek alkalmából ma olyan hideg lett, hogy az ovi kertjében elmorzsoltam néhány könnycseppet, hogy bundabugyit nem vittem magammal. Sajnos meleg innivaló is csak nagyon módjával volt, ezért kénytelenek voltunk folyamatos evéssel melengetni magunkat. A program után átmentünk a tegnap megnyilt szomszédos bevásárlóközpontba. Mióta ideköltöztünk, egyfolytában úgy nézett ki, mint aki mindjárt kinyit és most, amikor végre megtörtént, kiváncsi voltam, hogy milyen. Hiba volt. Éppen félig volt csak kész, a boltok kb 40 % - a üzemelt még csak. Sajna, amikor megláttam egy adidas kids boltot betörtettem, hátha találunk a csajoknak jó kis tornacipőt. Ezt az ötletet nem a féktelen bölcsesség szülte. Alig találtam eladót. Mikor találtam, megkérdeztem, hogy a méretünkben van-e cipő. Mondta persze. Mondtam akkor hozzon. Mire ő jó. Időnként előjött, időnként eltűnt, majd hozott egy két számmal kisebb topogót. Mondtuk nem jó. Mondta akkor ő keres tovább. Mondtuk helyes, hajrá! Némi idő múlva elővitorlázott egy újabb lábravalóval. Addigra az egyébként elég türelmes gyermekeink kezdték szétszedni a boltot és nekem kezdett rendesen hullani a hajam, de a hölgyek hajlandóak sem voltak hallani arról, hogy cipő nélkül hagyjuk el a boltot. Úgyhogy felpróbáltuk a nagynehezen megtalált zsákmányt. Ebbe Szandra lányunk egész családjával együtt beköltözhetett volna. Kérdeztük más méret nincs? Mondták nincs. Nagyszerű. A frusztrált gyermeksereg sirógörcsöt kapott. Minő öröm!! Kő kövön csak azért maradt, mert a kavicsok erősen fogták egymás kezét. Ekkor az egyik polcon remek kék ruhákat találtam. Felpróbáltuk. Passzolt. Mondtuk akkor nem veszünk cipőt, legyen ez. Viharfelhők balra elvonultak, gyermekeink kicsi homlokán a redők kisimultak. Apa elment, hogy kifizesse. Eladónő nyomogatta a számitógépet, majd kiderült, hogy nincs meg a ruhadarab ára. Mondtuk ??? Az előbb láttam kiirva. Megmondtuk mennyi volt. Aha, bólogatott a hölgy. Majd keresett. Más árat talált. Mondtuk egye fene. Ennyiért is elvisszük. Mondta de nem lehet kártyával fizetni. Zsebeinket kiforgattuk. Ez a probléma is megoldva. Mire megörvendeztetett azzal, hogy mégsincs beárazva a cucc. Nem eladó. Gratula!! Akkor meg miért volt kitéve, hogy leárazás, extra ajánlat?? Az eladónő majdnem elbőgte magát. Láttuk, hogy neki sincs könnyű napja. Elköszöntünk, otthagytuk.
Ezután moziba mentünk.
Sikerült megkoronázni a remek programot. A Szörnyegyetem cimű rajzfilmet néztük meg. Anna az első öt perc után orditva közölte, hogy ő most azonnal haza akar menni. Kértem, hogy egy kicsit várjon. Mondta, hogy akkor kedvenc kisautóival játszana a moziban. Ki időt nyer ugye ... Mondtam jó. Ki a pelyhes dudva gondolta, hogy ez olyan zajjal jár, amihez képest egy tanktámadás csak diszkrét suttogásnak hallatszik? Mondtam ezt azonnal hagyja abba. Mondta jó, de akkor menjünk haza. Mondtam mesélem neki, mit lát a filmen (merthogy az oroszul volt) - igy nagynehezen kibirtuk a végéig (megjegyzem amikor itthon követeli, hogy a TV-ben mesét nézhessen, jól kezeli a helyzetet, hogy egy szót se ért).
Ehhez képest az az apróság, hogy a ma vett csokis golyóban csak egy darab Szörnyegyetemes görnyedvény volt ajándékként, már csak megkoronázta a napot. Családunk hölgyei természetesen ölre mentek. Én csak halkan morzsoltam jókivánságaimat annak az édes drága marketingesnek, aki olyan jó ötletnek tartja, hogy egy darab műanyag csodakütyüt tegyen a terpes pépjébe, ahelyett, hogy beletenne kettőt. Gondolom nem engedi a büdzsé, mert az igényes kialakitású csodamütyür bizonyára iszonyú pézeket emészthet fel. Mindenesetre puszijaimat küldöm neki.
Ha valaki nem jött volna rá, hogy mi a német nyelvű rejtély megfejtése, annak elmondom - "so geht es bei den Räubern so" (kb. igy megy ez a rablóknál, igy bizony). Minden világos?
Ui.: tervezem még az egyes történeteket kissé kibontani, úgyhogy ne tessék csüggedni, a dolog fog még fejlődni.
Azért irok elsősorban, hogy szóljak, hogy még megvagyunk és élünk. Annak a fantasztikus bölcsességnek is sikerült a birtokába jutnom, miszerint ha egy csomó érdekes dolog történik velünk, amiről érdemes irni, akkor nincs időm gépbe krampácsolni a sztorikat. Ha lenne időm a krampács barkácsra, ahhoz sokkal kisebb aktivitást kellene kifejtenünk a programszervezés terén, de az meg talán kevésbé lenne érdekes.
Tehát cimszavakban arról, hogy mi történt velünk az elmúlt időszakban. Előszöris megdöbbentő hirtelenséggel és gyorsasággal sikerült munkát találnom a szomszédos metrómegállónál, ami maga a csoda. Mostanra alig két hónapos ügyintézést követően már munkavállalási engedélyhez is jutottam, amit nem is tudom milyen őrületes szerencsének kell neveznem, mert a csoda szót botorul már a munkaszerzésre elpazaroltam.
Az elmúlt hetekből kettőt Vietnámban és Kambodzsában töltöttünk a hölgyekkel, ami nagyon fincsi volt, meleg volt és főképpen Kambodzsa, Angkor, nagyon szép volt. Apa naivul azt hitte, hogyha elvisz Angkorba, akkor a "mindenképpen látni kell" listámról kihúzhat egy tételt. Nem jött be neki.
Angkor a 9 és 15 század között a Khmer birodalom fővárosa volt és fénykorában csaknem 1 millió ember élt ott (az ugye megvan, hogy 1000 évvel ezelőttről beszélünk). Ez most egy csomó épület, rengeteg ősi templom a kambodzsai őserdőben, szóval gyönyörű. Ugyanakkor brutálisan meleg. Uram mondá, hogy nemrégiben olvasott a nol honlapon egy irást a helyről, ami méltatta erényeit, ugyanakkor azon számottevő hátrányáról, melyet főképpen a hőmérséklet okoz, nemigen szólt. Nekem némi bűntudatot okozott, hogy légkondicionált buszos városnézésre pazaroltuk a pénzt, ahelyett, hogy riksával néztük volna meg a helyet, de ez gyorsan elmúlt. Akinek a felmenői között sem trópusi virág, sem nilusi krokodil nem volt, aki bizonyitottan továbbörökitette volna melegtűrő génjeit, akkor tessék nyugodtan légkondis mikrobuszra herdálni a zsét. Különben a totális pacallá pácolódást és rongyosra pirulást kockáztatjuk, nem beszélve az oxigénsátor és mesterséges lélegeztetés utáni vágyról, mert egy idő múlva érezzük, hogy a tüdőnkbe elkélne már egy kis üde fuvallás. Az ifjúság a romlátogatás kezdeti pillanataiban már megosztotta velünk lesújtó véleményét és azon elképzelésének adott hangot, hogy egy szuperszonikus rakéta sebességével a szállodába kivánna visszatérni, aholis az uszómedencéig meg sem óhajtana állni. Mi mondtuk, hogy az élet nehéz és viszontagságokkal teli ezért kénytelenek lesznek kibirni, amig mi letudjuk a villámlatogatást a romoknál. Igy aztán apával futva és felváltva néztük meg a legérdekesebb helyeket, mig a másik felnőtt tag a hölgyekkel várogatott a kisbuszban. A látogatás arra mindenképpen jó volt, hogy megállapithassuk, hogy a hely valóban nagyon szép, arra viszont nem, hogy alaposabban megnézzük, úgyhogy a listámról nem sikerült kihúzni. Kiderült továbbá, hogy Kambodzsában az ősi khmer birodalomnak más emlékei is vannak, ami szintén izgalmasan hangzik. Apa kicsit meghervadt a hir hatására. Majd egyeztetünk.
Ezen kivül az elmúlt időben voltunk a magyar nagykövetség kertjében rendezett gyereknapon, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Jártunk Szergijev Poszádban, ami lánykori nevén Zagorszk és az arany gyűrű nevű túristaút egyik állomása (aki még oroszórán tanult róla "Zalatoje Kalcó") . Sajnos június 12-én elképesztő mennyiségű túrista döntött úgyanúgy, ahogy mi, nevezetesen, hogy ellátogat oda. Az odalátogató túristák fele kinai volt, ezért ikerlányaink kissé elhalványitották a kolostor aranykupoláinak fényét, mert a túristacsoport a szép kolostor helyett a gyerekeinkben gyönyörködött és a nyelvi korlátokkal dacolva (én nem tudok kinaiul, ők pedig az általam ismert nyelvek egyikén sem beszéltek, ezért mutogattunk) szorgalmasan tudakolta, hogy a hölgyek ikrek-e. Én nem kevésbé szorgalmasan bólogattam, hogy igen.
Múlt szombaton a dzsezz uszagyba nevű fesztiválon jártunk, ami Arhangalszkoje kastélyának kertjében kerül minden júniusban megrendezésre immár tiz éve, és több szinpadon szól a zene, kirakodóvásár van, vattacukor, éttermek, kajás bódék, hatalmas gyönyörű park. És nem olcsó. Mi hosszas várakozás után a fizetős parkolóban álltunk meg, potom 7000 forintnak megfelelő rubelért, viszont ezért a pénzért akár egész nap ott állhattunk volna. Elvileg volt ingyenes parkoló is, de mivel nem voltunk berendezkedve a kinai-orosz határtól való visszagyaloglásra és gumicsizmát se vittünk magunkkal, hogy a szibériai mocsarakon átvágjunk, ezért igazi városi tepenyék módjára szépen leparkoltunk a bejárat közelében ezért a szép kerek összegért. Apa fájó szivvel lemondott a szépen formált izmos lábakról is, amire a hölgyeknek több kilométeren keresztül való cipelésétől tehetett volna szert. Ezután már csak a fejenként 8400 forintos belépődijat kellett kifizetni és hupszi mupszi már bent is voltunk a fesztiválon. Különben nagyon jó volt, a csajok is élvezték, jókat futkostak a parkban, igyekeztek meggyőzni bennünket, hogy a szénhidrát és fagylalt mérgezés nem fogja a lábukról leteriteni őket, mi csak ne aggódjunk.
Ma az óvodai nyári évzáró ünnepségen voltunk. Ennek alkalmából ma olyan hideg lett, hogy az ovi kertjében elmorzsoltam néhány könnycseppet, hogy bundabugyit nem vittem magammal. Sajnos meleg innivaló is csak nagyon módjával volt, ezért kénytelenek voltunk folyamatos evéssel melengetni magunkat. A program után átmentünk a tegnap megnyilt szomszédos bevásárlóközpontba. Mióta ideköltöztünk, egyfolytában úgy nézett ki, mint aki mindjárt kinyit és most, amikor végre megtörtént, kiváncsi voltam, hogy milyen. Hiba volt. Éppen félig volt csak kész, a boltok kb 40 % - a üzemelt még csak. Sajna, amikor megláttam egy adidas kids boltot betörtettem, hátha találunk a csajoknak jó kis tornacipőt. Ezt az ötletet nem a féktelen bölcsesség szülte. Alig találtam eladót. Mikor találtam, megkérdeztem, hogy a méretünkben van-e cipő. Mondta persze. Mondtam akkor hozzon. Mire ő jó. Időnként előjött, időnként eltűnt, majd hozott egy két számmal kisebb topogót. Mondtuk nem jó. Mondta akkor ő keres tovább. Mondtuk helyes, hajrá! Némi idő múlva elővitorlázott egy újabb lábravalóval. Addigra az egyébként elég türelmes gyermekeink kezdték szétszedni a boltot és nekem kezdett rendesen hullani a hajam, de a hölgyek hajlandóak sem voltak hallani arról, hogy cipő nélkül hagyjuk el a boltot. Úgyhogy felpróbáltuk a nagynehezen megtalált zsákmányt. Ebbe Szandra lányunk egész családjával együtt beköltözhetett volna. Kérdeztük más méret nincs? Mondták nincs. Nagyszerű. A frusztrált gyermeksereg sirógörcsöt kapott. Minő öröm!! Kő kövön csak azért maradt, mert a kavicsok erősen fogták egymás kezét. Ekkor az egyik polcon remek kék ruhákat találtam. Felpróbáltuk. Passzolt. Mondtuk akkor nem veszünk cipőt, legyen ez. Viharfelhők balra elvonultak, gyermekeink kicsi homlokán a redők kisimultak. Apa elment, hogy kifizesse. Eladónő nyomogatta a számitógépet, majd kiderült, hogy nincs meg a ruhadarab ára. Mondtuk ??? Az előbb láttam kiirva. Megmondtuk mennyi volt. Aha, bólogatott a hölgy. Majd keresett. Más árat talált. Mondtuk egye fene. Ennyiért is elvisszük. Mondta de nem lehet kártyával fizetni. Zsebeinket kiforgattuk. Ez a probléma is megoldva. Mire megörvendeztetett azzal, hogy mégsincs beárazva a cucc. Nem eladó. Gratula!! Akkor meg miért volt kitéve, hogy leárazás, extra ajánlat?? Az eladónő majdnem elbőgte magát. Láttuk, hogy neki sincs könnyű napja. Elköszöntünk, otthagytuk.
Ezután moziba mentünk.
Sikerült megkoronázni a remek programot. A Szörnyegyetem cimű rajzfilmet néztük meg. Anna az első öt perc után orditva közölte, hogy ő most azonnal haza akar menni. Kértem, hogy egy kicsit várjon. Mondta, hogy akkor kedvenc kisautóival játszana a moziban. Ki időt nyer ugye ... Mondtam jó. Ki a pelyhes dudva gondolta, hogy ez olyan zajjal jár, amihez képest egy tanktámadás csak diszkrét suttogásnak hallatszik? Mondtam ezt azonnal hagyja abba. Mondta jó, de akkor menjünk haza. Mondtam mesélem neki, mit lát a filmen (merthogy az oroszul volt) - igy nagynehezen kibirtuk a végéig (megjegyzem amikor itthon követeli, hogy a TV-ben mesét nézhessen, jól kezeli a helyzetet, hogy egy szót se ért).
Ehhez képest az az apróság, hogy a ma vett csokis golyóban csak egy darab Szörnyegyetemes görnyedvény volt ajándékként, már csak megkoronázta a napot. Családunk hölgyei természetesen ölre mentek. Én csak halkan morzsoltam jókivánságaimat annak az édes drága marketingesnek, aki olyan jó ötletnek tartja, hogy egy darab műanyag csodakütyüt tegyen a terpes pépjébe, ahelyett, hogy beletenne kettőt. Gondolom nem engedi a büdzsé, mert az igényes kialakitású csodamütyür bizonyára iszonyú pézeket emészthet fel. Mindenesetre puszijaimat küldöm neki.
Ha valaki nem jött volna rá, hogy mi a német nyelvű rejtély megfejtése, annak elmondom - "so geht es bei den Räubern so" (kb. igy megy ez a rablóknál, igy bizony). Minden világos?
Ui.: tervezem még az egyes történeteket kissé kibontani, úgyhogy ne tessék csüggedni, a dolog fog még fejlődni.
