Óvodai évzáró

A lányok pénteken lezárták az elmúlt óvodai évet és most egy hét szünet van. 
A logikát nem értjük egészen pontosan, mert az egy hét szünet után kinyit az ovi, hogy áprilisban a lelkes gyerekcsapat rendelkezésére álljon, de április végén jegelni kell a lelkesedést két hónapra, mert május, június ismét szünet. A Gábor aranyos ember, csak túl sok mindent akar érteni. Most azzal kinozott, hogy miért nem április végén lesz évzáró, és utána két hónapos nyári szünet. Kérdését megköszöntem és javasoltam összpontositson fontosabb dolgokra.
Az évzáró alkalmából a törpék kitettek magukért és minden csoport kis műsorral készült. A csajok csoportja az időjárást választotta előadása témájául. A többi csoportnál röviden ismertették, hogy a daljáték miről szól, ez nálunk sajnos elmaradt. Igy csak következtetni tudok arra, hogy valószinűleg lányaink voltak a vihar. Vagy az eső monszun idején. Vagy valami hasonló.
Képriport alább:

Szinpad

Két lelkes vihar

Az egyik csoportban a kislányok hagyományos ruhákba öltöztek fel. Helyesek voltak.

 

Ő pedig a hosszú lófarka dacára egy kisfiú. Aki szikh. Vannak páran az oviban. Kezdetben össze is voltam zavarodva, mert nem minden rövid hajú gyerek fiú  és nem minden hosszú hajú gyerek lány.

Szikh templom és Safdarjang

Ma újra Delhi napot tartottunk.

 
Először a Gurdwara Bangla Sahib nevű szikh templomba mentünk el. A katolikusok azt szokták mondani, hogy templomban járva vedd le a kalapod. Ennek itt az ellenkezője igaz. Ide fejfedőben kell menni és lássatok csodát, le kell venni a cipőt. 
A cipőlevételnél nem szoktam elhinni, hogy vissza is kapjuk a lábbelit, ezért most is belegyömöszöltem a kézitáskámba cipőinket és indultunk volna befelé. Subash bácsi azonban utánam futott és biztositott róla, hogy a hét főbűn egyikének számit, ha a táskámban cipőt csempészek erre a szent helyre. Mivel ő ettől nagyon ideges lett és kicsit megijedtem nehogy egy szikh őr a nála levő nagy haleffal megpaskoljon, leadtam a ruhatárban a szandijainkat. 
Kicsit megrendülve tapasztaltuk, hogy ebben a templomban sikerült a DNS cserét újabb magaslatokra emelni, ugyanis a bejárat előtt egy lábmosó medence van, amelyen áttörtetve juthat be az ember a templomba. A viz átlátszó és egyetlen lábgombának látszó tárgy sem úszkál benne. Akár inni is lehetne belőle, ha nem tervezünk nagyon hosszú távra. Szerencsére a puha gerincű külföldi elsasszézhat a medence mellett, bár lehet, hogy ez a spirituális elmélyülés rovására megy, de ezt megpróbáltuk feldolgozni.
Miután kicsit elvesztettük és megtaláltuk egymást, bementünk a templomba. A templombelső kicsit egy mecsetre hasonlit. Szépen üldögélnek a népek a földön és miközben zenészek dobolnak és kántálnak, ők aranyosan meditálnak. Vagy nem. A terem közepén néhány vallási vezető üldögél, akiktől lehet áldást kérni. Nem sokat kéretik magukat, mert szivesen adnak.

Az egyik "mellékoltár"

Templom belülről

 A templomból be és kilépés közben a hivek még megpuszilják a küszöböt és miután a templomban kiimádkozták magukat, kapnak egy maréknyi barnás pépet a kijáratnál álló papoktól, amit feljánlhatnak az égieknek. De lehet, hogy megeszik. Egészségükre. A kijáratnál inni is lehet. Közös vizből, közös pohárból.
Miközben osontunk kifelé a templomból az áhitatos tömeg mellett, Szandra közölte, hogy képzeljük el, egy néni be akart nyúlni a szájába. ??? Szandra megmagyarázta. A néni meg akarta fogni a nyelvét. Szandra nem engedte. Azt mondta "no". Okos. Most már tudjuk, hogy mi lesz a gyerek, ha nagy lesz. Nobel dijas.

Delhi katedrálisa

Ezután átsétáltunk a szomszédos katedrálisba. Újfent átkeltünk az út túloldalára. Gyalog. Igaz, hogy ez az úttest sokkal keskenyebb volt, mint a múltkori, de az izgalom ugyanaz.
Jól hangzana, ha azt mondanám, azért mentünk katolikus templomba, mert hazai lelki mélységekre vágytunk, de az a helyzet, hogy urammal egymásra néztünk, és mindketten úgy éreztük, hogy jólesne egy olyan szent hely, ahol nem kell levenni a cipőt. És lőn. Nagyszerű volt! Plusz jól szórakoztunk, mert néhány helyi erő megtorpant előttünk az ajtóban, mivel nem tudták elhinni, hogy cipőben is be lehet menni olyan helyre, ahol az égiekkel szeretnénk beszélgetni. Pedig van olyan, ahol ez egész jól működik.
Mivel a kultúra iránti éhségünket nem sikerült teljesen kielégiteni, elmentünk még megnézni a Safdarjung siremléket is. Ezt egy mogul uralkodó emelte az apjának az 1750-es években. A papa a mérsékelten kedves és szimpatikus Safdarjang mogul volt, Nawab tartomány elöljárója. A siremlék Delhi utolsó mogul épitészeti emlékei közé tartozik. A helyzet az, hogyha az ember már látta a Taj Mahalt, illetve a szintén Delhiben található Humayun siremléket, akkor sok újat a hely nem nyújt. A kertje viszont nagyon szép. 

Siremlék a bejárattól

Siremlék a kertből

A csajok úgy értékelték, hogy maga a sir nagyon hasonlit egy asztalhoz és oda konkludáltak, hogy az ember szeretett apukáját halála után az asztal alá rakja. Próbáltunk finomitani az álláspontjukon, de a teljes áttörés még várat magára.   
Ezután elmentünk ebédelni. Az indiai "Good Food" magazin melegen ajánlja a "United Coffee House" nevű helyet, merthogy igazi retro gasztro élmény. Ez igaz. A kávéház 1942-es megnyitása óta ugyanazon a helyen működik lényegében változatlan étlappal, egyenruhás pincérek szolgálnak fel és érdekes időutazás az angol gyarmatositás korabeli Indiába. A kávéház a Connaught Place-en van. A teret a británok arra a célra tervezték, hogy boltok és kávéházak legyenek itt, azaz, hogy bevásárlóközpontként működjön. Működik is. Mind a mai napig. (Mivel a fényképezőgép parkunk délutánra megfeküdt, ezért a térről és a kávéházról sajnos nincsenek fotóim.)
A kaja feledhető, azonban ebéd közben nagyon érdekes élményben volt részünk. A mellettünk levő asztalnál ugyanis egy vehemens fiatalember nagyjából ezerrel csábitott egy hajadont. 
A szimpatikus fiatalemberre akkor lettünk figyelmesek, amikor a személyzetet lekapta a tiz körméről, mert rosszul készitették el a limonádéját. Őrületes szerencsénk volt, mert elsőkézből értesültünk a konstruktiv kritika nyomán készült limcsi minőségéről. Apa ugyanis rendelt egy ráadás limonádét és a fiatalember citromos vizével együtt készitették el az övét is. Miután kicsit ivott belőle, gyorsan kiütközött a homlokán egy máltai lepárló üzem legalább egyhavi termelésének megfelelő só. Próbálta vizzel kicsit higitani, de hiába. Mivel én sem birtam meginni, merthogy a limonádéban só és cukor is volt, feladtuk és kértünk másikat (só nélkül, csak cukorral, feleannyival, mint ez).
A fiatalember a szomszédos asztalnál viszont elégedett volt. Szive hölgyét nagyon gálánsan egy pohár csapvizzel vendégelte meg. Hiába, úriembernek születni kell.
Ezután akkor figyeltünk fel rájuk ismét, amikor meghozták az ennivalójukat, merthogy sokkal előbb érkezett meg, mint a miénk. A srác le sem tagadhatná, hogy igazi gentlemanus. Vettek egy tál lencsefőzit (itteni nevén dhal), egy kis sajtpörit (paneer tikka massala, vagy valami hasonló) és némi naant (lapos, sütőben sült kenyér). Az indiaiak a kinaiakhoz hasonlóan úgy esznek, hogy közös tálban érkezik a kaja, mindenki kap tányért és szépen szed magának, amennyit kér.
A srác úgy döntött, hogy szive hölgye a sajtpöriből egy darab sajtot kér (kb 1x1 cm-es kocka) némi szósszal, merthogy aranyosan szedett neki. Amikor a kislány megpróbálta kicsit felkerekiteni az adagot, élénk vita bontakozott ki köztük, de a srác nyert. A lány rájött, hogy egy darabnál több sajt ártana az egészségének és a csipőméretének. Ezután vett magának egy darab kenyeret, amit a srác kivett a tányérjából, adott helyette másikat. A másik kenyeret viszont jól összetapogatta, lenyomkodta, kissé elődolgozta, hogy a kislánynak könnyebb legyen megenni. A kislány sűrű szempillarebegtetéssel jelezte, hogy ezt a gondoskodást igazán megtisztelőnek tartja. Valószinűleg a kislány eddig a pontig jól szerepelt, mert a lencsefőziből egyedül (!!!) szedhetett magának, annyit, amennyit kért. Ezután a szerelmespár ölébe teritette az éttermi szalvétát és kézzel nekilátott az evésnek. A kislányon látszott, hogy volt gyerekszobája, mert szigorúan csak a jobb kezét használta, a srác mindkét kézzel dolgozott. Ha esetleg valaki nem tudná, a lencsefőzit úgy kell kézzel enni, hogy az ember a kenyérre kerget pár szem lencsét és a szaftját kitunkolja. Kicsit sem szerelemölő, mert rém guszta. A fiatalember persze ebéd közben folyamatosan osztotta az észt, de a kislány ezt láthatólag jól tűrte. A grandiózus ebéd végén a maradékot becsomagoltatták. A kislány ezt megkapta ajándékba és ennek nagyon örült. Mindnyájan arra gondolunk, hogy a kellemesen antipatikus fiatalembernek jó sanszai vannak a kislánynál.     
Az indiaiak szivesen mondják magukról, hogy náluk fejlett éttermi kultúra van. Az a helyzet, hogy azért étterembe menni, hogy egyek egy kis lencsefőzit, amit otthon egyébként is minden nap eszem, mindenképpen érdekes megközelités. Azt is szoknunk kell, hogy az indiaiak kézzel esznek. Mindig és mindent, lehetőleg mindenhol. Ebben az sem gátolja meg őket, ha ki van téve az evőeszköz. Ezt úgy kezelik, mint mi a kinai étteremben az evőpálcikát. Gábor mindenesetre fontolgatja, hogy aktiv randizási tevékenységbe kezd Indiában. Meglehetősen rentábilis vállalkozásnak tűnik a dolog. Úgyhogy már fogalmazza a szövegét, hogy kellően lehengerlő legyen.
Utóirat: Delhiben most ez a fa virágzik mindenhol. Szép nem?

 

Torta di cioccolato (csokitorta)

Ha nagyon vicces lennék azt mondanám, hogy mig a múlt héten Thaiföldön jártam, megtanultam olaszul. De nem. A recept egy Ritu Dalmia nevű indiai "sztárséfé", aki nagy rajongója az olasz konyhának (ő a szerzője a Velszi nyulat tartalmazó "Travelling Diva" c. szakácskönyvnek). Szerinte az alábbi recipe is olasz. Ezt nem tudom. De a süti annyira jó, hogy hála neki, megbocsátom az indiaiaknak a samosát. Mit mondhatnék mást? Tessék kipróbálni.

25 dkg étcsoki,
12,5 dkg vaj,
3 tojás,
5 dkg cukor,
1/2 ek kakaópor.
(Én feleztem a receptet, a 3 tojást úgy, hogy 1 egész tojást és két tojásfehérjét használtam fel. A két tojásfehérjét ne tessék kérdezni miért. Bizonyos félreértések eredménye volt. De jó volt igy.)
Sütőt előmelegitettem 200 fokra.
Csokit apró darabokra tördeltem és a vajjal együtt felolvasztottam (vizfürdő felett, vagy elektromos lapon egyes fokozat).
Tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukorral felvertem, hozzáadtam a vajas csokit és a kakaóport.
Tojásfehérjéket felvertem, óvatosan a masszába forgattam. Én egy 20 cm átmérőjű szilikonformába öntöttem a tésztát, (a teljes adagnál 26 cm átmérőjű forma kell), majd ment a sütőbe.
10 percig 200 fokon sütöttem, majd 35 percig 160 fokon.
Kihűtöttem, formából kiboritottam, porcukorral a tetejét megszórtam. Pöpec lett.

Velszi nyúl

Ma egyedül ebédeltem és a házvezetőnéni által készitett Samosa gondolatától kicsit levert a viz. (A Samosa olajban sütött fűszeres batyu, koriander szósszal.) Végülis az ember egészséges védekezőrendszere időnként felébred és üzeni, hogy minden további égett olaj bevitele a szervezetbe a gyomornedvek lázadásával fog járni. Úgyhogy minek kihúzni a gyufát?
Igy a nemrégiben vásárolt "Travelling Diva" cimű szakácskönyvből elkészitettem a Welsh Rabbit / Rarebit nevű rendkivül bonyolult gasztrokölteményt. Mivel a csajok ebédjéből hátramaradt egy maréknyi főtt pipi, ezt kiegészitettem az alábbiakkal:

10 dkg reszelt sajt (nálam Petit Basque, egyébként Cheddar),
1 tojás sárgája,
1 ek vaj,
40 ml tejszin,
1 csipetnyi csilipehely,
1 csipet pirospaprika,
1 tk mustár,
só, bors,
3 szelet ciabatta kenyér.
A pipit és a többi hozzávalót a kenyér kivételével összekevertem, kenyérszeletekre rákentem, kenyeret grillben 5 perc alatt készre sütöttem. Mig sült, egy maréknyi salikeverékbe hajitottam 4 negyedekre vágott apró paradicsomot, kevés sót, borsot, 1 ek borecetet, 1 ek olivaolajat.
Mikor a kenyér megsült, az egészet megettem. Jó volt. (Egyébként az eredeti recept vega, pipi nincs benne, csak én fel akartam használni a maradékot, ezért került bele.)

Farmlátogatás

Delhiben van egy legendás francia gazdaság, ahol nagyon fincsi husikat és zöldségeket lehet venni. Az ifjúságnak is a kedvében járnak, mert meg lehet nézni a hápikat, pipiket, fürjeket, pulykákat, stb.
Nem könnyű megtalálni a helyet, mert a cimük nincs fent a neten, csak fel lehet őket hivni, hogy magyarázzák el az utat. 
Én már pénteken bejelentkeztem, hogy másnap jövünk. Rogerrel a gazdával beszéltem és ő jóindulatúan próbált útbaigazitani, de kár belém. Érdemesebb a falra borsót hányni, mint velem megközelitési lehetőségekről társalogni, de ezt a gazdának nem mertem bevallani. Másnap reggel tehát Subash bácsi eszmét cserélt velük és kevéssel 10 előtt elindultunk (de ez csak azért volt, mert a 9 órát céloztunk meg). 
Addig viszonylag egyszerű az ügy, hogy a jaipuri úton egy csomót utazik az ember, de aztán meg kell találni a leágazást. Hála Apa sas szemének, meglett. Gondolom mondanom sem kell, hogy a leágazás szépen ki van épitve. Ismét nagyon örültünk, hogy terepjáróval közlekedünk, mert igy a balra kanyart túléltük.
Aztán keresztülautóztunk a pusztán és amikor azt hittük, hogy már nem vagyunk a térképen, hirtelen farmházak közt találtuk magunkat. Többszöri kérdezősködés után megtaláltuk a gazdaságot, amit meglepő módon úgy hivnak, hogy a Francia Farm.
Megérkeztünk, körbevezettek. A csajoknak az állatsereglet nagyon tetszett, a zöldségeskertben volt egy kisebb horrorepizód. Anna elakadt a sárgarépa ágyás mellett, mert a szeme sarkából látta, hogy támadni készülnek a sárgarépák. Ettől szivatagot kapott, se előre, se hátra nem ment, sakálorditással magyarázta, hogy azonnal a segitségére kell sietni. Erre Apa az Anna körül keletkezett forgalmi dugót viharsebesen felszámolta, Annát a veszély torkából kiragadta, sárgarépa felkelést leverte. Utána Anna nagyon óvatos volt, hátha vannak még forradalmi lelkületű zöldségek a kertben, de nem voltak.

Eper

Veszélyes zöldségeskert

Veszélytelen kacsák

Farmház

  
Mig Apa a gazda két nagyon barátságos rottweilere és a lányaink között próbált béketárgyalást kezdeményezni, én bevásároltam. Sikerült zöldségekből a kinai hadsereg legalább egy havi élelmezéséhez szükséges mennyiséghez hozzájutni, amit nem pont igy terveztem, de igy lett. Apát felmostuk, mert kisebb sokkot kapott az örömtől, hogy hátralévő éveiben bébispenótot ehet vizitormával, mindezt naponta háromszor. A csajok fejenként két, a szarkák csúzlizásához használt üveggolyót zsákmányoltak, én a helyszinen felejtettem a pisztrángjaimat, szépen elbúcsúztunk egymástól és hazamentünk. (Hogy fokozzam az izgalmakat, a farmon felejtett pisztrángokat csak otthon vettem észre.)

Hazaérvén a csajokat ágyba dobtuk, Apát átengedtük a tollasozás örömeinek, én elkészitettem a megvett és magunkkal hozott kacsamájak felét. 
(Nagyi módszere szerint szépen a kacsahájra ültettem őket, dobáltam a fél kg májra 4 gerezd fokhagymát, 6 szál kakukkfüvet, 1 dl vizet öntöttem rá és nagyon lassú tűzön 25 percet rotyogtak. Amikor készen lettek, kiemeltem őket a zsirból és elforraltam a vizet. Ez további kb. 20 perc volt, majd kivettem a hájdarabokat, amiben még volt zsir, rátettem egy üvegtálra és ment a mikróba. Nekem négy perc alatt sült ki belőlük a zsir.)

Miután csajok felébredtek és Apa hazaért, átsétáltunk a klubba, hogy belekukkantsunk a Holi ünnepségbe. Két néni énekelt, az egyik nagyon unta és az esti műsor alatt valami fontos bizniszt is nyélbe ütött, úgyhogy igazán a hulladék idejét szentelte nekünk. Hát köszönjük szépen. Volt indiai tánc is, minden szép szines ruhákban. Volt büfévacsi is, de mivel várt otthon minket a máj, nem futott össze a szánkban a nyál sem a fincsi körritől, sem a többi válogatott csemegétől. 

Táncoló nénik

Ünneplő tömeg

Úgyhogy 3/4 9-kor hazajöttünk, csajokat ágyba dugtuk, megvacsiztunk és mi is balra el.     

Február 28.

Szeretnék szerény lenni, de nem megy. Még mindig a saját hatásunk alatt állok. E neves napon jelentős ismeretbővitő tevékenységet fejtettünk ki a helyiek gazdagitására és hát igen bátrak voltunk.  Átkeltünk ugyanis az úttesten. Gyalog!
Semmi pánik, nem buggyantam meg. Az történt ugyanis, hogy a kedd munkaszüneti nap volt, legalábbis Noidában, ahol Gábor irodája van. Ezért Gábor itthon volt. De teljesen, mert a kocsi meg a szerelőnél pihent. (Sajna Apa kicsit meghúzta parkolásnál, de hogy lehet úgy normálisan vezetni, ha az anyósülésen ülsz?)
Adódott a kérdés, mit csináljunk? Egy kisebb gyalogtúra mellett döntöttünk. Úgy terveztük, hogy a tőlünk nem messze levő YumYumTree étteremben fogunk ebédelni és a helyet egy kellemes sétával közelitjük meg. 
Mivel a csajok imádnak babakocsival utazni, az Apukájuk pedig erőművész, igy adta magát a dolog. A hölgyeket ikerbabakocsiba ültettük és nekiindultunk az indiai utcának gyalog. Mi fehérek. A bennünket kisérő pillantásokból itélve nem sok delhi lakos látott eddig ikerbabakocsit. (Lehet gyalogló fehér embert se.) A baj persze az, hogy a várostervezők sem. A kb 50-70 cm magas járdák nem nagyon babakocsi barátok. Ezen kivül az indiaiak azon meggyőződése, hogy a szintkülönbség áthidalására a lépcsőnél jobb eszköz nincs, szintén nem könnyiti meg az életet. De az sem, hogy ez az őszinte meggyőződés azt is sugallja nekik, hogy szintkülönbség hiányában sem árt néhány lépcsőt közbeiktatni, mert az olyan szép. De semmi pánik, mert járda kevés helyen van. Szerencsére csomó helyen lehet az úttesten baktatni. Ami tök jó, mert rajtunk kivül a bringák, a motorosok, a tuk-tukok, az autók, buszok és helyenként még a tehenek is ezt használják. És mindenki, akinek dudája van, nyomja. Na nem olyan rosszalló stilusban, hogy irgum-burgum gyalogos mit csinálsz? Csak úgy figyelmeztetőleg. Figyelem gyerekek jövök. Hátulról. Csak az a baj, hogy a fiúk izomból dolgoznak. Úgyhogy szegény fehér ember, aki nincs ehhez szokva, először szivrohamot kap, majd miután szivmasszázzsal, mesterséges légzéssel újraélesztette magát lassan újra emberi formát ölt, felriad és botorkál tovább. A helyi erőknek ez a zene-bona meg se kottyan.

Kedden tehát egy remek széles úton átkeltünk. Halálközeli élmény. Az ember megérti miért lenne tökéletes pénzkidobás Bollywoodban horrorfilmet gyártani. Ha az ember egy kis rémületre és borzongásra vágyik egyszerűen átmegy az út túloldalára.
Minden irányból hömpölygő, dudáló autók. Mindenki mindenhol jobbra, balra kanyarodik, megfordul, úgyhogy már az is IQ ölően bonyodalmas vállalkozás, hogy megállapitsuk honnan jön a veszély. De miután jól megizzadtunk, veszitettünk élősúlyunkból több kilót, végre átérünk a másik oldalra. Arra ilyenkor nem gondolunk, hogy itt majd vissza is kell menni. Az ember stressztűrő képességének is van határa. 

Kereszteződés

Kereszteződés II.

  
Az úton átkelvén megpróbáltuk a környező kis utcákat használni célpontunk elérésére. De csak próbáltuk. Az utcák ugyanis egy lakóparkhoz tartoztak, és ezek szép nagy kapukkal le voltak zárva. Ugyan majdnem mindegyik kapunál ül biztonsági őr (tudjuk, mert megnéztük), nincs kulcsuk a kapuhoz. Úgyhogy hosszas keringés után ki lehet sétálni ugyanazon a kapun, ahol az ember besétált és végig lehet dzsesszelni egy szép széles út mentén, ami végül elvezet a célhoz. A szép széles úton járda nincs, úgyhogy az ikerbabakocsis erőművészetet elegendő volt két dimenzióban kifejteni. A várostervezők azért hibáztak, mert az utolsó szakaszon egy mérsékelten forgalmas utat tudtunk igénybe venni, úgyhogy itt egy kicsit lazithattunk.
Mondanom sem kell, nagy érzés volt az étteremben leülni, ahol szusit és dim sumot ettünk. (A dim sum a kinai "szusi", különböző izesitésű gőzgombócok, itt Indiában nagy divat. Lehet, hogy közben otthon is, de ezt nem tudom.) Jó volt a kaja, eltekintve a szokásos félreértéstől az étel csipősségét, illetve fűszeres voltát illetően. A kicsit csipős kacsás dim summal ugyanis leégettem az izlelőbimbóimat. Nem tudom, hogy egy ilyen mértékű sérülésből fel lehet-e épülni, de én bizakodom.
Visszafelé menet a lehető legrövidebb utat próbáltuk választani és a nagy úton is gond nélkül átkeltünk. Amikor hazaértünk, a csajokat nem kellett ringatni és mi sem panaszkodhatunk. Jól aludtunk. Azóta Gábor nem mulasztja el megjegyezni, ha valamilyen logisztikai problémát próbálok megvilágitani, hogy nem érti mi a probléma, amikor ő megmutatta, hogyan kell ebben a városban gyalogosan közlekedni. És ez nagy szerencse. Mert ez nagyon jó. 

Holi

Holi a hinduknál a szin ünnepe és egy újabb remek alkalom a bulizásra. A Holin az történik, hogy egy csomó ember festékporral szór tele egy másik csomó embert, aztán a másik csomó ember visszavág, mint Schwarzenegger. A festékpor, amit használnak az szigorúan bio, organikus és ruhából kimosható. Vagy nem. Mivel az indiaiak tudják, hogy a furcsa külföldiek az ilyen bulajokat rosszul viselik, azt szokták tanácsolni, hogy maradjanak otthon. Merthogy a felhőtlen dorbéz és ereszd el a hajam biztositása érdekében a Holi munkaszüneti nap, tehát nem kevés ember van az utcán.
A Holit kicsi Singh minden évben a Holdnaptár alapján kiszámolja és megállapitja mely napra esik. Ezt az információt pedig megosztják India népével, külföldiekkel, helyiekkel egyaránt. Namármost kérem szépen idén kicsi Singh szólt, hogy ugyan 3 hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a Holi március 9-re esik, most mégis március 8-án lesz. 
De miért?? Lemaradtam valamiről? Kicsit nem figyeltem és átrendeződött a világegyetem, esetleg a Föld kifordult sarkaiból, vagy mi a kék gőzölt pihe?
Mert ugyanis az van, hogy a gyagya külföldi, ahelyett, hogy otthon morzsolgatná a törülközőt a Holi alatt, esetleg más országba tervezett utat. Amire ugye megrendelte repülőjegyét, szállását, masszázsát, stb. De most ugye kiderül, hogy kicsi Singh sajna valamit benézett, vagy a Hold meggondolta magát és másképp jár, ezért ugye ugyanúgy ülünk otthon és morzsoljuk a szőnyegrojtot. Csak egy nappal korábban. Hihetetlen India?? Hmm??  

Sportnap az oviban

Két napja kaptuk a meghivót, hogy az oviban ma sportnap lesz, ahol szivesen látják a szülőket is. Én nagyon örültem, mert aki ismer, az tudja, hogy a sport és én egyek vagyunk. Precizen egyként igyekszünk kerülni a találkozást. Szandra is a dolog legnagyobb előnyének azt tartotta, hogy ma teljes létszámban vonulunk be az oviba. Erre azért ma reggel többször is rákérdezett, mert a huncut szülőkkel az ember sohasem tudhatja (kivéve Apát, mert ő nem huncut, pontosabban ezt a fajta magatartást hirből sem ismeri). De szülőnek lenni komoly dolog, nem mazsolázgathat az ember a feladatok között, tehát ha sportnap, akkor sportnap. Megyünk, részt veszünk, örülünk.
A sportnap reggel 1/2 10-kor kezdődött, mi kicsit előbb értünk oda. Ez a baleset persze csak a külföldiekkel fordult elő, mert a helyiek, akik ismerték a dörgést, azok tudták, hogy ez 10 órás kezdést jelent. Úgyhogy ők 10 óra után érkeztek és 1/4 11 felé lendületet is vettek az események.

Park akció előtt

Először taekwondo bemutatót láttunk az ovi ifjabb korosztályától, majd a "nagyok", a mieink, brilliroztak. Vagyis majdnem. Törpéink egészen minimális lelkesedést sem birtak magukból kicsiholni, úgyhogy udvariasan végigunatkozták ezt a részt. Na jó. Szandra időnként már majdnem úgy nézett ki, mint akit mindjárt elkezdi érdekelni, ami történik. De Anna egy őszinte lélek. Megmutatta, amit érez.

Anna extázisban

Utána minden csoport a szülőkkel közösen hajtott végre kunsztokat. A nekünk leosztott feladat szerint törpéink keresztül futottak a parkon a szülők ölelő karjaiba, azonban szex helyett egymás összefestékezésére került sor és utána együtt futottunk vissza a kiinduló pontba.  
Miután igy bepárásodott a homlokunk az erőfeszitéstől, segitettünk gyermekeinknek elfogyasztani a nap szellemiségéhez nagyon passzoló csipszet és Sprite-ot. A csajok csipegetés után még úgy gondolták, hogy ez az arcfestegetés nem is rossz dolog, úgyhogy finomitottak a sminkjükön. 

Sminkigazitás előtt ...

Után

(Szandrának olyan jól sikerült, hogy a takinéninket egy kisebb szivrohamba hajszolta. Történt ugyanis, hogy délutáni alvásból felébredvén törpénk halkan osont a folyosón. Takinéni kiszúrta osonás közben és ekkor heveny szivgörcsöt kapott. Gyermekünk arcán ugyanis szépen fejlett lila foltok viritottak. Úgy gondolta, hogy ez bizony nem vicc. Futott is, hogy nekem jelentse. Én elrohantam, gyermeket megvizsgáltam és kiderült, hogy a délelőtti festéket le kell mosni ahhoz, hogy a gyermeknek ismét emberi formája legyen. Enélkül viszont valóban úgy nézett ki, mint a családi erőszak áldozata.  Takinénit felmostuk, gyereket lemostunk. Most már mindenki jól van.)
1/4 12 felé az oviban a buli kezdett elpunnyadni, úgyhogy hazaszivárogtunk. A csajok az aktiv sportolásban nagyon kifáradtak, úgyhogy hamar elaludtak. Összességében azonban biztositottak mindenkit arról, hogy jól érezték magukat.  

Ha megnő Linda lesz

Ő meg Cindy Lauper

Ui.: A sportnapon összefutottam szomszédasszonyommal és a férjével. Szóba került a két héttel ezelőtti buli. Én kicsit pironkodva vallottam be, hogy Uram kétszer is összeszólalkozott a mulatozókkal a vigasság hangereje tárgyában. Mondták rá se rántsak. Alattuk lakó szomszéd első alkalommal, amikor lent volt, kihúzta a zenegép dugóját a konnektorból. Amikor a mulatozók a dugót visszadugták és nem csitultak, másodszorra is lement. Csipőfogóval. Amikor érvelése süket fülekre talált, az eszközzel elvágta a zenegép zsinórját. Éljen a kapitalista önérzetesség!!