A köztársaság napja - január 26

Január 26-án az indiaiak a köztársaság megalakitását ünneplik (1950-ben volt).

Ennek alkalmából tegnap minden zárva volt, megállt az élet. Precizen a fű se nőtt. A belvárosban az India Kapunál volt egy felvonulás, de mivel az volt az érzésem, hogy ott nagyon sok ember lesz, úgy döntöttem, hogy ezt inkább kihagyjuk.

Ehelyett nagyon okos voltam. Bár Subash bácsi megmondta...
Az történt ugyanis, hogy azt gondoltam menjünk el a csajokkal megnézni az egyik játszóteret. A játszótér az egyik piacon van. Subash bácsi óva intett, ha a piac zárva van, esetleg a játszótér sem lesz nyitva. De én ennek ellenére szerencsét akartam próbálni.
Igy láttunk egy tökéletesen üres piacot. Nulla embert és sok bezárt üzletet. Plusz jópár haragos kutyát. Plusz egy csomó szemetet. Azt azért szivesen érteném, ha egy piacon nincs egy teremtett lélek sem (kivéve a kutyákat), akkor hogyan kavarog ott egy csomó szatyvaz?? Gyanús persze, hogy az előző napi nyitvatartáskor elrakták, lepréselték és a tiszteletünkre szabadon engedték.  Ja, és a játszótér is szépen le volt lakatolva.
Fotóriport mellékelve.

Piac I.

Újévi adomány maradék

Piac II.

A piac parkjának bejárata

  
A csajok azonban már rápörögtek, hogy játszótérre szeretnének menni. Subash bácsi aztán megkönyörült rajtunk és mutatott egyet. Ahol jót mulattunk. Ebben persze segitett a szép tavaszi idő is.

 

 

Minden jó, ha jó a vége.
 

Lazsa

Ma lazsáltunk. (Megjegyzem egész héten nem törtem össze magam. Gondolom feltűnt.)

Hozzávalók:
2 óvodát nem látott törpe,
1 ikeás alagút

Szandra nevű óvodát nem látottunk a múlt heti megfázását nevelgette gondosan. Anna meg úgy döntött megpróbálja lekörözni a tesót. Sikerült. Úgyhogy most mindketten klasszul köhögnek. Ezért ma itthon maradtunk. Egyébként nem látszottak nagyon betegnek (mint a képekből is kiderül). Az időt beltéri játszadozással ütöttük el.

Mi történt az elmúlt héten?

Kedd hajnalban megérkezett Irén, hogy a csajok mellett segitsen. Mivel India egyik jellemzője a brilliáns életszervezés, ezért akár dolgozik az ember akár nem, szüksége van segitségre. Óvoda ugyan van, de a helyi szabályozás értelmében délelőtti ifjúság gondozás céljából. Legkésőbb 2-ig vigyáznak a gyerekekre (a mi ovink 1-ig van csak nyitva). Ügyintézni viszont 11-től lehet. Megpróbálhatjuk korábban is, csak semmi nem lesz nyitva. Osztunk, szorzunk, dühöngünk, újra matek, újra bosszankodás, pálesz, gondolkodás és máris felismerjük, hogy mi bizony délután ügyintézünk és mi bizony keresünk valakit a törpéink mellé, aki vigyáz rájuk.
Szerda hajnalban Nagyiék hazautaztak. Vagyis majdnem hazáig. Dohán keresztül repültek, de mivel a nagy köd miatt a szerdai pesti járatot törölték, igy egy napot Dohában töltöttek. A Qatar kedvességének köszönhetően egy kellemes ötcsillagos hotelben szálltak meg és miután kialudták magukat kicsit körülnéztek Dohában. Azt mondták érdemes ott megállni, mert klassz. Könnyen kaptak vizumot is. Hát majd meglátjuk.
Bár az ovi már hétfőtől nyitva volt, a csajok csütörtöktől tüntették ki a létesitményt a jelenlétükkel. Szandra pénteken meg is fázott. Most várjuk a további fejleményeket. Mindenesetre vettünk a hölgyeknek kesztyűt, mert azt nem hoztunk. Ki gondolta, hogy ha napközben 22 fok van, attól még reggel lehet akár 7 fok is? Gábor szerint mi leszünk az egyetlen kesztyűs család. Nem baj, mert mindig szeretünk kiválni a tömegből. 
Ma kesztyűbeszerzés után találkoztunk a bevásárlóközpontban egy másik magyar családdal. Volt meglepi! Ők ismernek itt Delhiben többeket, össze is járnak. Várjuk a folytatást...

Orvosnál voltam...

Megnézte, lefényképezte a lábamat és azt mondta, hogy minden rendben van, már ráállhatok. Ugyanakkor felhivta a figyelmemet, hogy egyenlőre hosszas gyaloglásra ne vállalkozzak, ne járjak magas sarkúban és ne gyalogoljak egyenetlen talajon. Holnapra 10 kilométeres hegyi túrát terveztem tűsarkúban. Most le kell mondanom róla. Nagy kár.

Goa

Január 7 és 14 között egy hetet töltöttünk Goán, kellemes tespedéssel, a Royal Goan Beach Club at Benaulim nevű, az RCI égisze alatt működő műintézményben, meglepő módon Benaulim világvárosban.

Szálloda I.

Szálloda II.

Goa India dél-nyugati részén fekszik (Delhitől két órányi repülőútra, balra lent) és kellemesen kis állam (a látnivalók kedvéért nem kell hosszan autózni). 3701 km2-en terül el és 1.63 millió ember lakja.

Goa sokáig portugál uralom alatt állt (1510-től 1961-ig). Ez két fontos dolgot jelent. Egyrészt az ide érkező európait kisebb kultúrális sokk éri, mint India más tájain, másrészt a taxisöfőröknek portugál nevük van, ezért van rá esélyünk, hogy megjegyezzük (nekünk egy Rodriguest, egy Vincentet és egy Philipet sikerült gyűjtenünk).

Benaulim Goa déli részén fekszik, a túristák által kedvelt tengerparti üdülőhely. Ez Indiában nagy előny, mert a tengerparti kultúra és felszereltség az európai fürdőhelyekéhez hasonlit. Ezt úgy kell érteni, hogy a tengerparton vannak napernyők, napozóágyak, lehet koktélozni a strandon és a nők fürdőruhában fürdenek. Precizen nem mi vagyunk az egyetlenek a fürdőközönségben, akik fürdőruhára vetkőzve mártóznak meg a habokban. Hogyan lehetne másképp? Hát kérem illendően felöltözve. Száriban, esetleg a pizsama-szerü shalwar_kameez -ben, vagy egyszerüen európai ruhában (térden alul érő nadrág, a kemény mag farmert hord, és póló). Minek tovább vetkőzni, a melegben ez is megszárad.

Egyébként a tengerpart hosszú és homokos, a hullámfürdőkből ismert méretű hullámokkkal, meglepően tiszta tengervizzel és tengerparttal. További jó hir, hogy az orosz túristákat sem kell nélkülöznünk. A britek azért igyekeznek higitani a sűrűséget.

Tengerpart I.

Tengerpart II.

Az időjárásra nem lehet panasz, a májustól augusztus ig terjedő időszakot kivéve lényegében egész évben 30-32 fok és napsütés van. Kifejezetten nagyon kellemes.

A viz alatt túl sok minden nincs, Gábor elment egyik nap megnézni. Észak Goán volt búvárkodni, illedelmesen végigunatkozta a két merülést, együttérzett a kezdő indiai sporttárssal, aki végighányta a kirándulás nagy részét, és visszajött. 

A Goán töltött egy hét alatt kétszer voltunk nézelődni. Tulajdonképpen mindkét alkalommal jól szórakoztunk.

Magunkkal vittük a rokkant kamerát és a jelenleg a főképpen a csajok által használt fényképezőgépet, de önmagunkhoz hiven sokat nem fotóztunk. A Nagypapa viszont igen. Aljas módon főképpen az ő képeire épitek.

Apa hősiesen dolgozik a kamera gyógyitásán, de mivel a szakszerviz tőlünk jó messzire van, ezért úgy döntött, hogy a gépet visszatérésünk után adja be. Amihez ugye kell a számla és a vásárlás időpontja. Hát ezen kicsit dolgozni kellett. Mert ugye a gép Tajwanról került a családba. Tajwani számlával. Amit elnézegetett Apa egy darabig, mire talált rajta egy dátumhoz hasonlitó feliratot „100.08.19.”. Lassan a papirtantusz aláhullott, miszerint ő kb augusztusban vette a gépet, ami akár 19-én is lehetett. De akkor mi a pelyhes hervadás az a „100”?? Ennek illene évszámnak lennie és a számlán precizen elő volt nyomtatva, a félreértések elkerülése végett. De nem hiába Apa a család esze, mert bevillant neki, hogy létezik egy külön kinai időszámitás. Ezután már csak guglit kellett megkérdezni, aki készségesen elárulta, hogy bizony, az évszámlálás 1912-ben a Kinai Köztársaság létrejöttével kezdődött és a mi imperialista 2011-ünk pontosan a 100. évnek felel meg. Hurrá! Most már mehetünk a szervizbe. Mi ebből a tanulság? Akinek nincsen internetje, ne vásároljon Tajwanon.

Kirándulás I. - Sahakari fűszerkert, Old Goa, Panjim

Bemelegitésnek megnéztünk egy hindu templomot. Ami eléggé új volt és a bejáratnál le kellett venni a cipőt. Ilyenkor az ember mérlegeli a várható koszt, és a látvány letaglózó erejét. Ezúttal az volt az érzésem, hogy nulla tagló és jelentékeny dzsuva van a láthatáron, valamint a lábam miatt nem könnyű cipő le- és felvétel, igy én a templombelső megtekintését kihagytam. Szerencsére, mert bent egy csomó hindu papon kivül más nemigen volt.

Templom

A hinduk szent virága: Lótusz

Következő programpontként meglátogattunk egy fűszerültetvényt, ami nagyon érdekes volt. Már ha az ember ilyent még nem látott. Másodszorra, vagy többedszerre már nem nagyon érdemes vállalkozni, mert nagyjából ugyanazokat a növényeket mutatják. A kert mindenesetre szép nagy volt.

Kardamom - alul a kiálló szárakon nő a virág és a fűszer

Vanilia - a virág és a fűszer a levelek tövében nő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ananász

Kert

Kurkuma - föld felett

Kurkuma - föld alatt

(Kurkuma - sárga szinű gyökér, amit az indiai ételekben használnak ize és szine miatt.)
Ezen kivül egy brilliáns üzletet is nyélbe ütöttem, mert a fűszertúra után a boltban vettem 15 db vaniliarudat 1000 rúpiáért. A gyorsan változó forintárfolyam azonban aláásta az eredményeimet, mert napi árfolyamon 4687 forintba kerültek a rudak  (nem olyan régen ez az ár még 4420 Ft lett volna L). A másik gond az volt, hogy nem a legjobb helyet választottam a bravúros beszerzésre, mert a mellettünk levő teaboltban 10 db rudat 300 rúpiáért adtak, azaz 1406 forintért. Hogy jó kedvem legyen és a beszerzési átlagárat lenyomjam, ebből is vettem. Igy most van pár vaniliarudunk.  

A fűszereseknél megebédeltünk és továbbmentünk Old Goába, ami a tartomány fővárosa volt a XVI. és XVIII. század között. Akkoriban a kelet Rómájának nevezték, mert nagyobb és jeletősebb város volt, mint London, vagy Lisszabon. Azonban az egyre sűrűsödő malária és kolera járványok véget vetettek a város virágzásának és a tartomány székhelyét Panajiba (Panjimba) helyezték át. Ma is ez Goa fővárosa. Old Goát viszont érdemes látni, bár főképpen templomokból áll. Nagyon szép.

 

 

A csajok komoly rajongótábort szereztek maguknak, mert amig én egy padon pihegtem a lábam miatt (a katedrális nagyon nagy volt), addig ők a gyepen futkároztak. Ezt több odalátogató indiai család kihasználta arra, hogy lefényképezkedjenek velük. Mostanra már egy jó pár család fényképalbumában ott mosolygunk. Szivesen tulajdonitanám ezt kivételes szépségünknek, azonban a helyzet az, hogy az indiaiak nagyon szeretnek európaiakkal fényképezkedni, de gyerekekkel leginkább. Ki érti ezt?

Csajok rajongókkal

Miután leráztuk a rajongókat, áthajtottunk Panjimba, de ott már csak autóból néztünk körül. Panjim nagyon kellemes hely, szép régi házakkal és kellemes utcákkal. Szerintem a portugáloknak azért tetszett, mert meglepően hasonlit a fekvése Lisszabonéhoz, a széles Mandovi folyóval, ami innen nem messze ömlik a tengerbe, és a kicsit hegyes dombos városképpel.

 

Miután keresztülautóztunk Panjimon, egy rövid dinnyevásárlási kitérőt követően visszamentünk a szállodába. (Nagyon sok helyen árulnak görögdinnyét az út mentén, igy megkivántuk. A sok közül hosszas fontolgatás után két éretlent kiválasztottunk és elporzottunk a naplementébe.)

Kirándulás II. – Dudhsagar vizesés, Bondla természetvédelmi övezet

Csókoltatom a Lonely Planet iróit és szerkesztőit. Ők ajánlották a vizesést, mert nagyon szép (igaz, főleg monszun után), bár egy 40 perces zötyögés előzi meg és követi az élményt.

Az biztos, hogy az oda- és a visszavezető út egy életre szóló élmény. Elég egy életre. Örülsz, hogy túlélted és megfogadod, hogy soha többé.

A csapások úgy kezdődnek, hogy egy óvatlan pillanatban, mikor egy kicsit nem figyelsz, becsusszan a dzsipbe egy helyi idegenvezető. Aztán ott van a dzsip, ami kábé egyidős velem, de lehet, hogy már Árpád apánk is utazott rajta Verecke előtt. A Lonely Planet gárdájának felmenői nem kezdenek csuklani, amig az aszfaltos úton utazunk, de alighogy áthajtunk a folyón már nincs egy nyugodt pillanatuk sem. De csak azután, hogy sebesen becsuktuk a szánkat, hogy a tüdőnkön viharsebesen átszáguldó májunkat benntartsuk. Ha a kalandot a nyelvünk épen megúszta és valamennyi fogunk is megvan, nem örülhetünk sokáig, mert a következő akadályon átszáguldva a veséink is kedélyes vándorútra indulnak. De ezen nem tudunk sokáig rágódni, mert mindeközben igyekszünk két farpofánkkal az üléshuzatot felcsippenteni, hátha akkor a következő buckánál nem hasitunk tova a dzsipből a tetőn át. Az autóban ugyanis nincsen kapaszkodó. Én megpróbáltam az előttem levő sofőrülést szoritani, de ettől a vezető nagyon ideges lett.

Teperünk át a vizen

Mindeközben az idegenvezető kicsit zavart mosollyal megjegyzi, hogy az út kissé göröngyös. Mivel mindenki az életben maradásért küzd, csak helyeslően nyögünk. Emiatt valamit félreérthetett, mert buzgó magyarázatba kezd, hogy holl kell jobbra, hol kell balra nézni és milyen fantasztikusan érdekes dolgok vannak útközben. Szerencsére azonban nem volt túl érzékeny a pasi, mert az ilyen tökéletes érdektelenségbe fulladástól én már elkezdtem volna felvágni az ereimet egy bambusznáddal. (Merthogy az is volt ebben az erdőben. Mit mondjak? Klafa!)

Gábor persze kicsit indulatosan felhivta a figyelmét, hogy ezen az úton azért lehetne kicsit javitani, mire a gájd rávilágitott, hogy ez természetvédelmi terület. Gábor még próbálkozott azzal, hogy az extra méretű kövekkel kirakott bombakráter méretű lyukakon és egyéb izgalmas akadályokon való átkelés és a tökéletesre döngölt aszfaltozott út között vannak átmenetek, mire az idegenvezető szeliden megköszönte az inputot és mondta, hogy irhatunk panaszt. Persze. Nyilván ez sokat fog változtatni a dolgokon.

45 perces, a belső berendezésünket teljesen átrendező utazást követően megérkeztünk egy parkolóhoz, ahonnan a vizesés még egy 10-15 perces séta. Kicsit hosszabb sétával a folyó egy kiszélésedő részére is el lehet jutni, ahol fürdőzésre van lehetőség.

Ezt én kihagytam, ehelyett az orosz nép képviselőiben gyönyörködtem, akik etették, simogatták, puszilgatták a majmokat.

Indiában sok vadonélő majom van, akik vagy hordozói a veszettségnek, vagy maguk is betegek. Ez azért nem nagy gond, mert ha mi nem nagyon akarunk a majmokkal barátkozni, ők megvannak nélkülünk. A nagy nép fiaival ezt elfelejtették közölni, vagy köpnek rá.

Szintén a nagy nép fiai ezen a remek helyen vietnámi strandpapucsban, dizájner strandruhában, aranyszinű, leopárdmintás, stb. fürdőruhában jelentek meg, hogy stilusosan mártózhassanak a patakban. Igazuk is van, ennél jobb helyet el sem tudok képzelni, hogy megmutassam a legújabb strandszerkómat. A bokatörő túrán nagy kövek közt való átkeléshez pedig az orvos is a csúszós strandpapucsot irná fel.

Úgyhogy nem unatkoztam, a divatsóval összekötött horror elszórakoztatott, amig vártam a család többi tagját, akik elkaptattak megnézni a vizesést. A szükségesnél nem akartunk tovább ott  maradni, hogy mielőbb túlessünk a visszaúton.  A család egyöntetű véleménye az volt, hogy a vizesés látványa nem érte meg a tortúrát.

A természeti csoda

A visszaúton a göröngyök száma nem lett kevesebb, bár a csajok optimalizálták az izgalmakat, úgy döntöttek odafelé mindent láttak, visszafelé aludtak. Mi küzdöttünk a túlélésért. Sikerült. További eredménynek tekintem, hogy megérkezéskor nem ütöttük meg a túraszervezőt, aki megkérdezte, hogy ugye tök jó volt.

Ja, egyébként az egyik vasútvonal pont a vizesés előtt halad el. Úgyhogy a szerencsések páholyból láthatják ezt a csodát.

Az aznapi izgalmak levezetéseként úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Bondla Nemzeti Parkba. Erről a nagyszerű Lonely Planet útikönyvemben nem találtam semmit, de valami azt súgta, hogy az aznapi mélypont már megvolt.

Egy horribilis, fejenként 24 forintos belépődijért (a kocsiért még 240 forintot fizettünk, mert kocsival behajtottunk a Vadasparkig) egy nagyon tiszta, rendezett és szép állatkertet láttunk. Az indiaiak persze fitymálva mondták, hogy vacak kicsi, de mi megnyugtattuk őket, mi magyar túristák vagyunk, ez pont a mi méretünk.  Egy nagyon kellemes csalódás volt, csak ajánlani tudom.

Cibetmacska

Maci

Krokodilpár

Kert

  
A vadles után visszahajtottunk a szállodába és a gyors vacsi után senkit sem kellett ringatni.

Egyvalamit még nem mondtam. Az alapvetően absztinens Indiában Goa kivételnek számit. Kellemes portóit lehet iszogatni, fennyt, vagy fenit (kesu- vagy kókuszdiópálinkát) kortyolgatni és finom homárt, királyrákot, halakat enni. Mindezt Európához képest nagyon olcsón. (Például 1 üveg portói 800 - 1000 forint körül van.)
Ezen kivül az indiaiak esküsznek rá, hogy gyereklegeltetésre Goa nagyszerű hely. Ez nagyon igy van. Olyanannyira, hogy a csajok a hét letelte után nem akartak hazajönni. Kell ennél több?

Szolgálati közlemény

Újabb igazolt távolmaradást szeretnék bejelenteni. Megint elmegyünk egy hétre, ezúttal Goára. Ha megjöttünk, elmondom milyen volt. Nem tudom emlitettem-e, de lányaink szülei kissé ki vannak éhezve az utazásra.

Rajasthan túra (II. rész)

Udaipur (2011.12.30-31)

Udaipurban ismét a Trident Hotelre szavaztunk. Gyönyörű helyen, a Pichola Tó partján van. Udaipurban a fő attrakció a tó, ennek partján és vizén vannak a nevezetes paloták és a belváros is. 

Az útvonal tekintetében a GPS iránymutatását követtük. Az vezetett. Egyenesen át az óvároson. Subash bácsi, a sofőrünk, heroikus munkát végzett. Udaipur óvárosát a dél-európai városokból már ismert széles sugárutak jellemzik, ahol szemre egy motoros is csak akkor fér át, ha előtte elég alaposan beszappanozta magát ahhoz, hogy az összes szögleten, sarkon, csücskön átcsússzon. Itt mi egy Toyota terepjáróval utaztunk. Rendben. Jön szembe egy motoros. Határeset. Jön szembe egy másik autó. Kihivás. Aztán jön szembe egy másik autó, egy motoros és néhány gyalogos is arra téved. Felismerik a helyzet bonyolultságát, és mindannyian segiteni próbálnak. Folyamatos jótanácsokkal látják el Subash bácsit, aki egy szent és senkit nem küld el babot kapálni délre. Jelentem az óvároson átvergődtünk. Örültünk is neki.

Sugárút Udaipurban (ld fent)

Gyalogosok (Udaipur)

  

Utána megvacsoráztunk, közben az ifjak a gyerekszéken civódtak. Udaipuri Tridentéknek ugyan kettő volt, de az egyiket egy huncut indiai törpe már elfoglalta, akinek családja marathoni őrléssel fogyasztotta a vacsiját és nem birtuk kivárni a végét. Spongyát rá.

Reggel viszont mind a két székre lecsaptunk, úgyhogy jól indult a nap. Én a szállodában pihentem ki az eddigi megpróbáltatásokat, a csajok közben tesztelték a játszóteret, a gyerekklubot, majd a társaság elment várost nézni.

Szállodakert

Szálloda belülről

Udaipurt 1559-ben alapitotta II Udai Singh király, meglepő módon a mogulok elől menekülve. Udaipur története során mindvégig ellenállt a muszlim hatalomnak, ezért a patriotizmusáról és függetlenség iránti elkötelezettségéről lett hires. Azt még nem tudom megmondani, hogy Udaipur a legromantikusabb indiai város-e, vagy sem, az tény, hogy nagyon szép. Őszintén ajánlom mindenkinek.

A fényképezés terén elért eredményeinkre mérsékelten vagyunk büszkék. Ezúttal volt nálunk gép, vittük magunkkal, időnként használtuk is. Udaipurban azonban elhajitottuk. A padló persze megállitotta. Annál mélyebbre nem hullott. De több funkciója elromlott, úgyhogy az út hátralevő részében takarékon fotóztunk és most szervizt keresünk (ehhez rendelkezésre áll az internet is, nem kell csak a kinai használati utasitásra hagyatkozni). Megjegyzem Udaipurban a töltés is elpárolgott belőle, úgyhogy ha Nagypapa a saját gépét nem hozta volna, most csak az útikönyv fotóit mutogathatnám.

Délután, mivel a szállodának volt saját kikötője a tavon, éltünk a lehetőséggel és elmentünk csónakázni. 45 perc és nagyon klassz. Elhajóztunk a Jagnivas sziget mellett, ahol valaha a király nyári rezidenciája volt, ma itt a Taj Lake Palace Hotel működik. (Állitólag az Octopussy c. James Bond film egy részét itt forgatták. Meg tudom érteni.) 

Palota a vizen

Miniszteri rezidencia

  

Végighajóztunk a tó partján, ahol az egykori miniszterelnök, a miniszterek palotái láthatók és a király valamikori kastélya is. A kastély legfelső emeletén lakik a jelenlegi maharana, a palota többi részében két szálloda és a városi múzeum működik. Nemcsak a leirásból tűnik úgy, a palota valóban nagyon nagy. Rajasthan legnagyobb palotája, India második számú legje.

Királyi Palota I.

Királyi Palota II.

  

Ezután elúsztunk a Jagmandir sziget mellett, ahol a maharana régen a partikat tartotta, ma éttermet működtet ezen a helyen. A helyi legenda szerint ezen a szigeten bújkált nyolc hónapig a később a Taj Mahalt épittető király az apjával történt összezördülés miatt. Az ifjú reménybeli uralkodót a keresésére küldött mogul csapatoktól a helyiek leleményessége mentette meg. A mogulok már átkutatták az egész várost, de az ifjoncot sehol sem lelték, és már kicsit unva a keresést megkérdezték a Jagmandir szigetre mutatva, hogy mi van ott. Á ott? Egy templom. A legenda szerint a mogulok nem szivesen tették a lábukat templomba és már úgyis unták a banánt, abbahagyták a kutatást és továbbáltak. A helyiek viszont úgy gondolták, hogy ilyent hazudni kicsit meredek, és elkezdték a szigetet Templom Szigetnek hivni.

Party zóna I.

Party zóna II.

  

A hajókázás végén még megcsodálhattuk a szállodánkat a vizről és futottunk haza ebédelni. Abban is reménykedtünk, hogy a csajokat még lefektetjük aludni. Hát ez rosszul ment. A hölgyek úgy döntöttek, hogy az év utolsó napján van itt az ideje, hogy Apával részletes csevelyt folytassanak a világ dolgairól. Apa ezzel nem értett egyet. És ennek többször is hangot adott. A hölgyekről lepergett. Aztán felvetették, hogy ők filmet is tudnának nézni. Mondtuk nem. Aztán mondták, hogy ők szivesen énekelnének is. Mondtuk szó sem lehet róla és a közteherviselés szellemében az ifjúságot kicsit a nagyszülők gondjaira biztuk. Igy bruttó ötven percet pihentünk a szilveszteri buli előtt.

A szilveszteri buli a kertben volt, ami nagyon szép volt és hideg. Valamint sok lépcsőn kellett lemenni. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy nem rohangáltam sem fel alá, sem alá fölé. Szerencsére beállitottak gázfűtőket, igy azért elviselhető volt. A kaja finom volt, csak indiai. Azon kicsit bepöccentem, hogy elég sokat fizettünk a buliért, ahol rajtunk kivül még elég sok európai volt, és a frissen sülteken kivül más európai főétel nem volt, plusz a piát külön kellett fizetni. Egyébként a buli rendben volt, nemcsak bollywoodi slágereket játszottak, hanem a mi izlésünk szerintit is. Szép volt a környezet, jó volt a hangulat. Az éjfélt már nem birtam a kertben kivárni, mert azért annál hüvösebb volt, úgyhogy az évfordulót a szobában ünnepeltük, indiai pezsgővel. Jó volt.

Buli előkészületek

Kaják sora

Kerti party

Partygörl

  

Éjszaka Szandra kicsit felébredt, és hogy megnyugtassa magát elénekelte a kiskarácsonyt. Hiányt pótló volt. Utána szerencsére visszaaludt. Miután a stressz alábhagyott, mi is.

Reggel ½ 8 – kor ébredtünk, Apa csomagolt, aztán reggeliztünk, megvivtunk a gyerekszékekért, megpusziltuk a játszóteret és a gyerekklubot és otthagytuk őket. A pénzünket, bankkártyáinkat és iratainkat is, csak puszi nélkül. Miután alig félórás villámakció keretében elindultunk a szállodából, hamarosan visszafordultunk és kicihelődtünk, hogy Gábor visszarohanhasson a hotelbe. A szajré szerencsére megvolt. Kicsit rövidebb cihelődés, mint az előbb, stresszoldó torna, indulás.

Még bementünk a városba, mert imádom a dekadens csecsebecséket és meg akartam nézni az udaipuri maharanák kristálybútor és pohárgyűjteményét. A gyűjteményt a királyi palotában, a király által működtetett szállóban állitják ki. Igy egy füst alatt a gyűjteményt és a szállót is megnézhetjük.

A kristályokat az egyik maharana rendelte, de sajnos a biznisz nyélbeütése után nem sokkal meghalt. Az uralkodóváltás körüli cécóban elfeledkezett mindenki a kristálykészletről és 110 évig állt ládákban. Aztán megtalálták és kiállitották. Klassz! Érdemes megnézni.

A felső emeleten van a Kristálygaléria

A király szállodájának étterme

  

Ezután Pushkarba indultunk, Delhi irányába. Mivel Udaipur csaknem 800 km-re van Delhitől, útközben meg kellett aludnunk. Mivel Pushkar hires hindu zarándokhely, úgy gondoltuk itt állunk meg és kicsit körülnézünk.

Útközben (Udaipur – Pushkar (2012.01.01.))

Történt pedig, hogy Nagyi még a Ranthambore Nemzeti Parkban szemet vetett egy remek fajta kaktuszra. Úgy érezte, hogy az otthoni kert egyik ékessége lenne. (Nagyi nagyon szereti a növényeket és egyes rendkivüli példányokat külföldről szerzünk be, vadmetszéssel. Magyarázatot lásd alább.) Nincs mese, a kaktusz valóban nagyon szép. De nemzeti parkban nem vadmetszünk, annál is inkább, nehogy akkor járjon arra egy tigrincs.

De aztán Udaipurból kihajtva kissé kietlen, félig sivatagos tájon hajtottunk át, ahol sok ilyen kaktusz nőtt, vadon. 

A miénk is ilyen lesz ... majd

Megkértük Subash bácsit, hogy álljon félre, ami kisebb hajmeresztéssel megtörtént. Szembe csomó autó, utánunk csomó autó, mi jobbra az út szélére kiálltunk. Ez nem pite, ugyanis Indiában baloldali közlekedés van. Először úgy tűnt, hogy Gábor és Nagyi élete további kockáztatásával átkel az út másik oldalára, de erre nem volt szükség, mert a sűrűn előforduló kaktusz a mi oldalunkon is sarjadt. Gábor elővette a bicskáját, Nagyi a kaktuszt lefogta és megpróbálták a már előre kinézett hajtást lemetszeni. Nem ment. Egy segitőkész helyi erő is beszállt fárasztani, többen az útról érdeklődve figyelték. Na ja! Hóbortos európaiak.

Aztán a megkönnyebbüléstöl bepárásodó szemmel nyugtáztuk, hogy megvan végre a drága. Aztán Subash bácsi meglátta mit szereztünk, gratulált, majd mondta a Gábornak, hogy ő bizony a helyében alaposan megmosná a kezét, mert a kaktusz nedvéből egy csepp is a szembe kerülve vakságot okoz. Merthogy a növény mérgező. Kicsit megkönnyebült, amikor megmondtuk, hogy nem akarjuk megenni. Mondta, hogy bőrre kerülve nem öl, de Nagyi és Gábor alaposan megtisztogatta a kezét. Kisebb fontolgatás után úgy döntöttünk, hogy a bicskát azért nem dobjuk el. Merthogy svájci. Majd alaposan lemossuk. A táskánkat is fertőtlenitjük, aminek az oldalsó zsebébe betettük a hajtást. A hajtást egy rádióaktiv sugárzást is kacagva kiálló dobozba zártuk. Majdnem. De mivel nem volt, egy másikat kerestünk. A dobozt pedig használat után ki fogjuk dobni.

Egyébként Subash bácsi végül megkönyörült rajtunk és elmagyarázta, hogy ha nincsenek a kaktusszal táplálkozási terveink és nem szeretnénk rendszeresen nyuszi, szarvas vagy boci alakúra metszeni, akkor nincs vele semmi baj.   

Pushkar (2012.01.01 - 02)

Pushkarba elég későn érkeztünk meg és a szállodát sem volt könnyű megtalálni. Kint volt a pusztában. Gyors vacsi után futottunk lefeküdni, hogy behozzuk az előző napi lemaradást és hogy a takaró alá meneküljünk a csipős idő elől.

Szálloda előtti placc

Ilyen házakban laktunk

  

Másnap reggel rövid autós városnézést terveztünk. Pushkar a hinduk szent városa. Azon kevés helyek egyike, ahol Brahmának temploma van. Pushkar rengeteg temploma egy tó körül terül el. Ezek egyike a már emlitett Brahma templom. A helyi legenda szerint Brahma csapodárságának köszönheti, hogy ilyen kevés helyen áldoznak neki. Brahma készült Savitrivel a pushkari tónál egybekelni, de mivel Savitri nem jött el, Brahma hirtelen ötlettől vezérelve másik nővel lépett frigyre. Savitri felkapta a vizet és azzal átkozta meg Brahmát, hogy csak itt imádkozhassanak hozzá.

Mivel önállóan nem találtuk az utat a templomhoz és a tóhoz, egy helyi idegenvezető segitett bennünket. Elvezetett először a templomhoz. Ismét szűk utcákon keresztül befúrtuk magunkat a belvárosba, és megálltunk a templom előtt. Brunya sok lépcsőn kellett felmenni, de amikor mondták, hogy még a cipőt is le kell venni, akkor mi Gáborral együtt bedobtuk a törülközőt és úgy döntöttünk, hogy a lányokkal a templom előtt megvárjuk a nagyiékat. Nagypapa kicsit szurkolt, hogy mire kijön a templomból meglesz-e még a cipője, de megvolt. A templom nagyiék szerint feledhető.

A tónál a Gábor megragadta mindannyiunk szent virágát, amit a templomnál kaptunk, hogy beleáldozza a tóba. Ez azonban nem ment könnyen. Elöször egy helyi pappal ékes hindi nyelven el kellett mondani egy imát, kapott egy karkötőt, megbeszélte a pénzbeli adományunk összegét és utána a vizbe dobhatta a virágainkat (én a sok lefelé vezető lépcső miatt döntöttem úgy, hogy képviselőm útján intézem a dolgot). 

A tó

Hindi nyelvóra (a kemény mag kép közepén háttal)

Utána kapott két kókuszdiót, amit a pénztárnál le kellett adni az adományunkkal egyetemben. Cserébe az adományt igazoló bizonylatot kaptunk.

Subash bácsi elénk jött, hogy megmondja hol parkolt a kocsival és egy óvatlan pillanatban, amikor mindannyian még egyszer lementünk a vizhez, nagyon szemérmesen ledobta a cipőjét, gyorsan belemosta a szent vizbe a kezét és arcát és igy megnyugodva távoztunk.

Útközben (Visszaút Delhibe (2012.01.02.))

Az indiai utakon őrületes mennyiségű teherautó közlekedik. Ennek az az oka, hogy a vasúti kapacitásokat az ún. nagy mennyiségben szállitott rakományok (pl. szén) foglalják le, igy minden mást közúton kell szállitani. A másik fontos dolog, hogy Delhibe este 9 után engedik be a teherautókat, a napközbeni zsúfoltság miatt.

Mi szerencsésen este 8 óra felé értünk Delhi közelébe, ahol meglepő módon az úton egymást érték a teherautók. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az egyébként két sávos úton három sávban álltak a teherautók, és a személyautók a nem létező negyedik sávon (ez az útpadka gomolygó homokfelhőkkel) küzdik előre magukat, akik nem, azok a teherautók között laviroznak. Utasként ez a közlekedés nagyon edzi a jellemet, mert a stresszkezelés újabb magaslatait lehet meghóditani és nagyon büszkén nyugtázhatjuk, ha az egész cécót száraz bugyesszal vészeltük át. Az érdemeket jelentősen kissebbiti az a tény, hogy lányaink rezzenés nélkül alusszák át ezeket a nehézségeket.

Hazafelé menet tehát a fent leirt katyvazban hömpölyögtünk, dudáltunk, útpadkán kivül utaztunk, aztán egyszercsak leállt a sor. Semmi mozgás, várunk. Aztán Subash bácsi elkezdett tolatni a tömegben, majd nagynehezen újra visszakúszott az útra, merthogy az előző manőverrel sikerült egy, az út szélén parkoló teherautó mögé beizzadni magunkat. Sebaj, vergődtünk tovább. Minden alkalommal, amikor elhagytunk egy-egy akadályt (útdij fizető kapu, tartományhatár, stb.) kicsit ritkult a tömeg, de hamarosan újra rengeteg teherautó közt találtuk magunkat. Aztán egyszerre teljes lebénulás. Semerre nem mozgott a tömeg, még annyira sem, mint eddig.  Nagy nehezen Subash bácsi elképesztő bravúrjainak sorozatával újra az útpadkára küzdöttük magunkat, leelőztünk három parkoló teherautót és visszahajtottunk az útra, ami teljesen üres volt. ??? Mögöttünk a két sávot eltorlaszolva három teherautó állt egymás mellett. Nem műszaki hiba, a sofőr nem kapott szivrohamot az autópálya közepén, nem történt baleset, emberhalál, természeti katasztrófa. Kicsi Singh körülnézett és nem talált az út szélén parkolóhelyet. Delhibe meg még nem hajthatott be, mert nem volt még 9 óra. Mit csinált tehát? Megállt az autópálya kellős közepén. Mellé ért Kumar és mert már régen találkoztak beszélgetésbe elegyedtek. Végülis csak meg kell kérdezni a havert, hogy van az asszony, a gyerekek, a kecske, a malac. Aztán megérkezett Radzsiv is, és igy már édes hármasban még jobban esett a diskurzus. Ja, hogy mindez a Jaipur-Delhi autópályán történt és több kilométeres dugót okozott? Minek úgy rohanni? És hova? Lassan járj, tovább érsz és közben vigyázz nagyon magadra kedves európai barátom, hogy hirtelen felindulásból ne kapjál agyvérzést.

Ezután már kisebb nagyobb dugókat leküzdve viszonylag stresszmentesen hazaértünk. Este 10-kor. ½ 1-kor indultunk Pushkarból. Nyaktörő gyakorlatsorozattal, egyszeri rendes megállással (értsd kisebb löncsölés, fáradtgöz leeresztés) és egyszeri rendkivüli stoppal (Szandra: „Fáj a hasam, kakilni kell nekem!!!”, az érdeklődök kedvéért nulla eredménnyel) ennyi idő alatt sikerült leküzdenünk a 400 km távolságot.

A germánok azt szokták kivánni, hogy jól kezdődjön az új év, illetve, hogy kellemesen "csússzunk át" az új évbe ("gute Rutsch ins neue Jahr). Én nem panaszkodom. Jól ment.