 | |||
| Ul. Moszfilmovszkaja (magyar követség környéke, | régebben pusztaság) |
Két okból is.
Moszkvában vagyok húsz év után újra (lehet, hogy stresszelnie kellene ennek a számnak de köpök rá - a 20 évvel ezelőtti dátum ugyanis nem a csecsemőkoromra utal). Ez a város nem ugyanaz a város, mint volt. Persze az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba (ismét elbűvöltem magamat a sok eszemmel), de nem ismerek rá. Fantasztikus boltok (az állam hullik alá folyton az elképedéstől) a modern és a szocreál épitészet elképesztő keveredése, remek éttermek (a számlát nem nézem, mert hosszabb távra tervezek szivroham mentesen), azaz - hogy egy kicsit az indiai angolból meritsek - a város szemérmetlenül über trendi lett. Eddig jelentéktelen és kevéssé veszélyes boltokba tértünk csak be, de folyton rossz vége lett.
A másik ok, amiért igen furcsán érzem magam, hogy Delhi Moszkvához képest egy falu. Ugyan az indiaiak szeretnék azt hinni, hogy fővárosuk egyre tündöklőbb és kozmopolitább, de nem igazán nagyon. A kettő közti összehasonlitásban Moszkva most éppen mindenesetre vezet.
Mivel egyre inkább afelé hajlunk, hogy Moszkvába költözünk, (mégcsak hajlunk, mert július közepe óta a bútoraink még nem hagyták el Delhit, legalábbis igy tudjuk, és némi adminisztrációhegyek még tornyosulnak előttünk a munkavállalási engedély megszerzése érdekében) ezen a héten Moszkvában vagyunk lakást keresni. Nem megy könnyen.
Amikor Delhibe költöztünk a Gábor cége által fizetett átköltözési szakértő összegyűjtött nekünk lakásokat (1 hét alatt 27-et láttunk), megnéztünk huszonhatot, az utolsó lakás utolsó nap délután megtetszett, megemésztettük a gondolatot, hogy potom 300 nm-t kell belaknunk, a lakást kivettük, repcsire ültünk hazajöttünk.
Átköltözési szakértő most is van, mondtuk is neki, hogy Moszkva belvárosától délre szeretnénk lakni, értsd, nem a belvárosban. Ezért hétfőn láttunk hét lakást, mindegyiket a belvárosban, némelyiket a belváros északi részén. Mondtuk ??? Mondták arra van a francia iskola. Mondtuk ??? Gábor cégének munkatársai a francia iskolába szokták iratni a gyermekeiket. És mi van, ha mi nem? Aha. Francia iskola északra, mi áhitott ovink és iskolánk délre. Nem is kicsit, nagyon. Tetszik ugye érteni??? Mondta a kicsi fiú, hazamegy gondolkozni, de csütörtökig szeretne merengeni, mert szerdán még másokat kisérget, úgyhogy nincs ideje ránk.
Mi most azért volnánk itt, hogy lakást találjunk. Uram cége fizeti a szállodát, a költségeket, fegyvert, paripát, kicsi fiú életét és vérét. Plusz Uram korábban már levelezett a relokációs szakértővel, vázolva igényeinket. Igy ezt sikerült nyújtani. Relokátoréknak nagy kerek gratula. Relokációs szakértőnk tehetségét látva elkezdtünk egyéb irányú tevékenységet is kifejteni, folyamatosan gondolkodunk hol is lenne jó lakni, úgyhogy ma éjszaka már Moszkva térképével álmodtam. Plusz a huncut ingatlanosok nem hivnak vissza. Pedig költenénk náluk egy kis szép pénzt. Szóval ma itt tartunk és kezdem magam szoktatni a gondolathoz, hogy lakáskérdés ezen a héten megoldódni nem fog. Az én relokációs olimpiai játékaimon jelenleg 1:0 az állás India javára.
