A múlt vasárnap délelőttöt Apa egy teknősbéka szájában töltötte. Nem azért, mert átképezte magát állatfogorvosnak, hanem azért, mert elromlott Anna teknősbékás lámpája. Pontosabban a lámpa egyik gombja Anna szorgos és fáradhatatlan tevékenységének, valamint acélos markának köszönhetően a teknősbéka hátába hullott. A teknős hátát pedig nem lehet leszerelni, a gombhoz pedig a legrövidebb út a béka száján keresztül vezet. Úgyhogy Apa alámerült, és elég sokáig babrált a drágával. Nem könnyitett sokat a helyzeten, hogy Anna kb. ötpercenként ellenőrizte az előrehaladást. Már erről a gyerekről is tudjuk, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Projektmenedzser, de ha nem, akkor számonkérést és ellenőrzést fog tanitani valamilyen menedzserakadémián. Apa pedig csókjait és ölelését küldi a gyártónak. Végül azért sikerült a beteg állatot meggyógyitani.
Persze nem Indiában lennénk, ha nem folyna közvetlenül a kapu előtt egy metróépitkezés, de nem lehet minden tökéletes. A kaja egész jó volt (megállapitottuk, hogy a Shangri La-ban az étel jobb, de ez szebb). Ami viszont érdekes volt, hogy ezen a hétvégén szombat és vasárnap is dry day volt. Vagyis nem szolgáltak fel alkoholt. Merthogy most voltak a választások. A kampány elég diszkréten zajlott, merthogy nekünk nem tűnt fel semmi. Csak az alkoholmegvonás. (Ilyenkor egy étterem, vagy szórakozóhely sem adhat alkoholt.) Képriport alább.
Ugye szép??
A sikeres műtét után felkerekedtünk, hogy az Imperiálban ebédeljünk. Az Imperiál szálloda Delhi központjában van és 1930-as évekbeli megnyitása óta a város és India történelmének részévé vált. (Nem szeretnék erről sokat irni, ha esetleg valakit érdekel, további info itt.)
Amikor 1911-ben az angolok Kalkuttából Delhibe helyezték a fővárosukat és 1911 és 1931 között nagyivű épitkezésekbe kezdtek Új Delhiben, egy Edwin Lutyens nevű épitészt biztak meg a tervezéssel. Az Imperial is az ő tervei alapján készült. Delhi lakosai nagyon büszkék rá. Joggal. Gyönyörű.Persze nem Indiában lennénk, ha nem folyna közvetlenül a kapu előtt egy metróépitkezés, de nem lehet minden tökéletes. A kaja egész jó volt (megállapitottuk, hogy a Shangri La-ban az étel jobb, de ez szebb). Ami viszont érdekes volt, hogy ezen a hétvégén szombat és vasárnap is dry day volt. Vagyis nem szolgáltak fel alkoholt. Merthogy most voltak a választások. A kampány elég diszkréten zajlott, merthogy nekünk nem tűnt fel semmi. Csak az alkoholmegvonás. (Ilyenkor egy étterem, vagy szórakozóhely sem adhat alkoholt.) Képriport alább.
Előtér |
Folyosórészlet |
Folyosórészlet II. |
Lépcsőház |
Patio |
Patio II. |
Kerti medence |
Wellnessrészleg bejárata |
Úszómedence |
Étterem a kert felől |
Mosdó |
Mosdó II. |
No comments:
Post a Comment