Február 28.

Szeretnék szerény lenni, de nem megy. Még mindig a saját hatásunk alatt állok. E neves napon jelentős ismeretbővitő tevékenységet fejtettünk ki a helyiek gazdagitására és hát igen bátrak voltunk.  Átkeltünk ugyanis az úttesten. Gyalog!
Semmi pánik, nem buggyantam meg. Az történt ugyanis, hogy a kedd munkaszüneti nap volt, legalábbis Noidában, ahol Gábor irodája van. Ezért Gábor itthon volt. De teljesen, mert a kocsi meg a szerelőnél pihent. (Sajna Apa kicsit meghúzta parkolásnál, de hogy lehet úgy normálisan vezetni, ha az anyósülésen ülsz?)
Adódott a kérdés, mit csináljunk? Egy kisebb gyalogtúra mellett döntöttünk. Úgy terveztük, hogy a tőlünk nem messze levő YumYumTree étteremben fogunk ebédelni és a helyet egy kellemes sétával közelitjük meg. 
Mivel a csajok imádnak babakocsival utazni, az Apukájuk pedig erőművész, igy adta magát a dolog. A hölgyeket ikerbabakocsiba ültettük és nekiindultunk az indiai utcának gyalog. Mi fehérek. A bennünket kisérő pillantásokból itélve nem sok delhi lakos látott eddig ikerbabakocsit. (Lehet gyalogló fehér embert se.) A baj persze az, hogy a várostervezők sem. A kb 50-70 cm magas járdák nem nagyon babakocsi barátok. Ezen kivül az indiaiak azon meggyőződése, hogy a szintkülönbség áthidalására a lépcsőnél jobb eszköz nincs, szintén nem könnyiti meg az életet. De az sem, hogy ez az őszinte meggyőződés azt is sugallja nekik, hogy szintkülönbség hiányában sem árt néhány lépcsőt közbeiktatni, mert az olyan szép. De semmi pánik, mert járda kevés helyen van. Szerencsére csomó helyen lehet az úttesten baktatni. Ami tök jó, mert rajtunk kivül a bringák, a motorosok, a tuk-tukok, az autók, buszok és helyenként még a tehenek is ezt használják. És mindenki, akinek dudája van, nyomja. Na nem olyan rosszalló stilusban, hogy irgum-burgum gyalogos mit csinálsz? Csak úgy figyelmeztetőleg. Figyelem gyerekek jövök. Hátulról. Csak az a baj, hogy a fiúk izomból dolgoznak. Úgyhogy szegény fehér ember, aki nincs ehhez szokva, először szivrohamot kap, majd miután szivmasszázzsal, mesterséges légzéssel újraélesztette magát lassan újra emberi formát ölt, felriad és botorkál tovább. A helyi erőknek ez a zene-bona meg se kottyan.

Kedden tehát egy remek széles úton átkeltünk. Halálközeli élmény. Az ember megérti miért lenne tökéletes pénzkidobás Bollywoodban horrorfilmet gyártani. Ha az ember egy kis rémületre és borzongásra vágyik egyszerűen átmegy az út túloldalára.
Minden irányból hömpölygő, dudáló autók. Mindenki mindenhol jobbra, balra kanyarodik, megfordul, úgyhogy már az is IQ ölően bonyodalmas vállalkozás, hogy megállapitsuk honnan jön a veszély. De miután jól megizzadtunk, veszitettünk élősúlyunkból több kilót, végre átérünk a másik oldalra. Arra ilyenkor nem gondolunk, hogy itt majd vissza is kell menni. Az ember stressztűrő képességének is van határa. 

Kereszteződés

Kereszteződés II.

  
Az úton átkelvén megpróbáltuk a környező kis utcákat használni célpontunk elérésére. De csak próbáltuk. Az utcák ugyanis egy lakóparkhoz tartoztak, és ezek szép nagy kapukkal le voltak zárva. Ugyan majdnem mindegyik kapunál ül biztonsági őr (tudjuk, mert megnéztük), nincs kulcsuk a kapuhoz. Úgyhogy hosszas keringés után ki lehet sétálni ugyanazon a kapun, ahol az ember besétált és végig lehet dzsesszelni egy szép széles út mentén, ami végül elvezet a célhoz. A szép széles úton járda nincs, úgyhogy az ikerbabakocsis erőművészetet elegendő volt két dimenzióban kifejteni. A várostervezők azért hibáztak, mert az utolsó szakaszon egy mérsékelten forgalmas utat tudtunk igénybe venni, úgyhogy itt egy kicsit lazithattunk.
Mondanom sem kell, nagy érzés volt az étteremben leülni, ahol szusit és dim sumot ettünk. (A dim sum a kinai "szusi", különböző izesitésű gőzgombócok, itt Indiában nagy divat. Lehet, hogy közben otthon is, de ezt nem tudom.) Jó volt a kaja, eltekintve a szokásos félreértéstől az étel csipősségét, illetve fűszeres voltát illetően. A kicsit csipős kacsás dim summal ugyanis leégettem az izlelőbimbóimat. Nem tudom, hogy egy ilyen mértékű sérülésből fel lehet-e épülni, de én bizakodom.
Visszafelé menet a lehető legrövidebb utat próbáltuk választani és a nagy úton is gond nélkül átkeltünk. Amikor hazaértünk, a csajokat nem kellett ringatni és mi sem panaszkodhatunk. Jól aludtunk. Azóta Gábor nem mulasztja el megjegyezni, ha valamilyen logisztikai problémát próbálok megvilágitani, hogy nem érti mi a probléma, amikor ő megmutatta, hogyan kell ebben a városban gyalogosan közlekedni. És ez nagy szerencse. Mert ez nagyon jó.