Veszteséglista

Semmi komoly, csak tegnap némiképp lelombozódtam, mert újabb darabbal gyarapodott. Legyek még titokzatosabb?? Nem leszek. Azon háztartási eszközök listájáról van szó, amelyek a helyi erők acélos markai között hullottak el. És ahogy most visszatekintek az elmúlt hónapokra, bizony hullanak szegények, mint ősszel a legyek.
Valamiért a takinéni és a házvezetőnéni is azt hiszi, hogy a Száhib delejes pillantása csodatévő erővel bir. Nem mondom a Száhib nem tehetségtelen, de áldásos tevékenységét csak bizonyos házi katasztrófák orvoslására tudja kiterjeszteni. Vagyis nem minden gyógyul meg varázskezei között.
A sorozat már augusztusban kezdődött egy hámozókéssel. A házvezetőnéni konzervet akart nyitni vele. Na miért? Mert a konzervnyitót nem tudta hogyan kell használni. Hogy engem miért nem kérdezett meg? Na ezt csak Visna tudja. Ekkor még laza voltam, hiszen a konyhavezetés rögös útján időnként áldozatok árán haladunk előre. Engem is szoktak érni balesetek (megjegyzem ilyen azért eddig nem).
Aztán a takinéninek a kezében maradt az erkélyajtót alulról rögzitő egyik tolózár. Kicsit zavartan kacarászva mondta, hogy biztosan nem volt jól felszerelve. Előfordulhat.
A következő eset kicsit jobban fájt. Takinéni lerokkantositotta a porszivót. Ami nem kis teljesitmény. Merthogy nekünk Vorwerk porszivónk van. Veretes germán minőség. Nem felvágni akarok vele, csak jelzem, hogy szerintem a gép egy atomrobbanást kacagva túlélne. Plusz a haladó szovjet hagyományokkal rokon mód ólom és platina alkatrészekkel látták el, úgyhogy a súlyemelő VB-re készülve az ember hatékonyan épithetné be az edzéstervébe a porszivózást. Ezek után szeretném érteni azt, hogy a takinéni hogy a mézes kerek hervadásba tudta eltörni a csövét? Amit a Száhib először megragasztott. Ez ugye puszi volt egy élettelen orcára. Úgyhogy rendeltünk egy új csövet. Beszereltük. Én meg rágom csendesen a körmömet számolgatva, hogy a csőnek még mennyi bugi lehet a "lábában". Bár az túl egyszerű lenne, ha ismét az romlana el.
Aztán a házvezetőnéninek a kezében maradt az erkélyajtó kilincse. Hoppá! De nem ám úgy, hogy kiesett az ajtóból, és vissza tudjuk dugni a lyukba és kész. Nem. Eltörte. Tehát azok a darabok, amelyek a kilincset az ajtóhoz rögzitik, a helyükön maradtak, de a kilincs távozott eredeti helyéről. Merthogy az ajtó nem nyilt ki. Nem akart. Az ajtón van alul egy tolózár, fölül egy tolózár. Ha ezeket elhúztuk, az ajtó kinyilik. Ha nem húztuk el kár erőlködni, mert a tolózár nyelve a gránitpadlóba van fúrva. A néni azért úgy érezte, hogy megpróbálja. Nem ment. Bár most, hogy belegondolok tulajdonképpen szerencsénk van, mert a néni esetleg felszánthatta volna a gránitpadlót is a tolózár nyelvével és akkor hogy sirnék most!
Aztán a merülőmixer turmix alkatrésze dobta fel a talpát. A kés nem forog benne. A mixert a nyáron vettem, gondoltam új élet új mixer. Most, hogy a turmixot alig fél év után elvesztettem, kicsit fáj. Bár a házvezetőnéni még bizik a Száhib delejező pillantásának erejében. Jobb hiján én is.
Tegnap a vasalónk intett nekünk búcsút. Az a baj szegénnyel, hogy nem tud úszni. A házvezetőnénivel végzett elemzőmunkát követően sem vált számomra világossá hogyan keletkezett egy uszoda a vasalódeszkán. Merthogy a néni azt tippelte, hogy a vasaló nedvességet nem tűrő alkatrészei is vizhez jutottak. Az, hogy hogyan az azt hiszem a néni intim kis titka marad.
Ahogy végigtekintek a tájon szürkülő csontvázak és pusztulás. Kevésbé patetikusan szólva be vagyok pöccenve. Nem baj. Majd elmúlik.