Most, hogy még dúl bennem a felháborodás, leirom.
Az történt ugyanis, hogy alattunk lakó házinéni kislánya partit rendezett. Nem is akármekkorát. Nagyot. Nem is akárhány emberrel. Sokkal. Nem is kevés alkohollal. Sokkal. Nem is halk zenével. Hangossal. Mindezt úgy, hogy előtte nem szóltak.
Vagyis legyek igazságos némi ráutaló magatartás azért volt.
Alattunk lakó házinéni két nappal korábban kicsit dúltan kérte, hogy a ruhaszáritónkat vegyük be az erkélyről. Általában is nagyon zavarja a szépérzékét, de mondtam, hogy a ruháink máshol nem száradnak meg, csak a levegőn, úgyhogy erre a száritóra szükségem van. Az persze nem zavarja, amikor ő a kertben száritja a ruháit, de érthető. Az ő ruhája szebb, mint az enyém. A konszenzus az lett, hogyha kerti parti van náluk, akkor a száritót bevesszük.
A szomszéd néni tehát szólt. Kora délelőtt a partiszervezők teherautója is megjelent, úgyhogy már nem tudtunk kocsival beállni az udvarra. A parti szinhelyének szédületes gyorsaságú épitéséből viszont arra gondoltunk, hogy a hepaj másnap lesz, amikor mi már Jodhpurban leszünk. De nem. A házinéni pici leánya délután belendült hozzánk és szólt, hogy este bulajt dobnak és egy italra a vendégei vagyunk, egyébként meg bocsánat, mert kis zaj lesz. Tetszettek ugye figyelni, kicsi.
Apukánk este megérkezett és nagyon mérges lett a szervezés miatt. Egyrészt hétközben vagyunk, tehát a szocialista rendszer gyermekei számára ez munkaidő bőven. Másrészt a heppening 11 és hajnali 2 között dúl majd a kertben. Ami azért is remek, mert a házigazda két családon kivül mindenki kisgyerekes a házban. (A tényszerű tájékoztatés kedvéért, a csajok aludtak egyedül éjszaka.) Igy végül úgy döntöttünk, hogy az együtt drinkolást kihagyjuk, egyébként meg a mi évtizedek óta koptatott szervezetünk este 11-kor már ágyra vágyik. Ami stimmelt, merthogy addigra már ágyban voltunk és aludni szerettünk volna. De nem ment. Hála FYC-nek, Rick Astley-nek, Katie Perry-nek és a többi dalnoknak.
Gábor volt lent a kertben, hogy tekerjék le a hangot, mert remeg alattunk az ágy és rezegnek az ablaküvegek. Kis időre önmérsékletbe fulladtak a bulizók, de hamarosan újra lendületbe jöttek. Kettőkör az uram újra szólt, hogy a mi óránk szerint már fájront van, úgyhogy csendesedni kellene. Rövid hatásszünet után sikerült újra életet lehelni a partiba és mi kb 3-ig együtt lüktettünk az ágyunkban a slágerek ütemére a mulatozókkal. El sem hittük, amikor vége lett.
Reggel úgy éreztük magunkat, mint akiken egy tankhadosztály hajtott keresztül. Úgyhogy tök jó volt.
A romokról képtudósitás alább.
Az történt ugyanis, hogy alattunk lakó házinéni kislánya partit rendezett. Nem is akármekkorát. Nagyot. Nem is akárhány emberrel. Sokkal. Nem is kevés alkohollal. Sokkal. Nem is halk zenével. Hangossal. Mindezt úgy, hogy előtte nem szóltak.
Vagyis legyek igazságos némi ráutaló magatartás azért volt.
Alattunk lakó házinéni két nappal korábban kicsit dúltan kérte, hogy a ruhaszáritónkat vegyük be az erkélyről. Általában is nagyon zavarja a szépérzékét, de mondtam, hogy a ruháink máshol nem száradnak meg, csak a levegőn, úgyhogy erre a száritóra szükségem van. Az persze nem zavarja, amikor ő a kertben száritja a ruháit, de érthető. Az ő ruhája szebb, mint az enyém. A konszenzus az lett, hogyha kerti parti van náluk, akkor a száritót bevesszük.
A szomszéd néni tehát szólt. Kora délelőtt a partiszervezők teherautója is megjelent, úgyhogy már nem tudtunk kocsival beállni az udvarra. A parti szinhelyének szédületes gyorsaságú épitéséből viszont arra gondoltunk, hogy a hepaj másnap lesz, amikor mi már Jodhpurban leszünk. De nem. A házinéni pici leánya délután belendült hozzánk és szólt, hogy este bulajt dobnak és egy italra a vendégei vagyunk, egyébként meg bocsánat, mert kis zaj lesz. Tetszettek ugye figyelni, kicsi.
Apukánk este megérkezett és nagyon mérges lett a szervezés miatt. Egyrészt hétközben vagyunk, tehát a szocialista rendszer gyermekei számára ez munkaidő bőven. Másrészt a heppening 11 és hajnali 2 között dúl majd a kertben. Ami azért is remek, mert a házigazda két családon kivül mindenki kisgyerekes a házban. (A tényszerű tájékoztatés kedvéért, a csajok aludtak egyedül éjszaka.) Igy végül úgy döntöttünk, hogy az együtt drinkolást kihagyjuk, egyébként meg a mi évtizedek óta koptatott szervezetünk este 11-kor már ágyra vágyik. Ami stimmelt, merthogy addigra már ágyban voltunk és aludni szerettünk volna. De nem ment. Hála FYC-nek, Rick Astley-nek, Katie Perry-nek és a többi dalnoknak.
Gábor volt lent a kertben, hogy tekerjék le a hangot, mert remeg alattunk az ágy és rezegnek az ablaküvegek. Kis időre önmérsékletbe fulladtak a bulizók, de hamarosan újra lendületbe jöttek. Kettőkör az uram újra szólt, hogy a mi óránk szerint már fájront van, úgyhogy csendesedni kellene. Rövid hatásszünet után sikerült újra életet lehelni a partiba és mi kb 3-ig együtt lüktettünk az ágyunkban a slágerek ütemére a mulatozókkal. El sem hittük, amikor vége lett.
Reggel úgy éreztük magunkat, mint akiken egy tankhadosztály hajtott keresztül. Úgyhogy tök jó volt.
A romokról képtudósitás alább.
No comments:
Post a Comment