Szingapúr II.

A szingapúri út leirását csak elkezdtem, mert közbejött a karácsony és az újabb utazások, meg némi lustaság, de most bepótolom.

Szingapúrban október 26 és 30 között voltunk, a Diwalit töltöttük ott.

Szerdán kora délután érkeztünk, a Berjaya Hotelben szálltunk meg a kinai negyedben, ami Szingapúr egyik leghangulatosabb környéke. Szingapúr felhőkarcolókkal van tele, de a kinai negyedben helyes szűk utcák és kétszintes házak vannak, minden szépen felújitva. Gondosan manikűrözött kis parkok is szinesitik a környezetet. Egyébként egész Szingapúr nagyon szép zöld (a meleg és a sok eső nagyban segit). A kertépités iránt elkötelezett őslakosok az egyébként nem nagyon széles eklektikusan metszett járdák széléből kisebb sávokat hasitanak le a zöld növények kedvéért. Nem sokat, éppen csak annyit, hogy az ikerbabakocsi ne férjen el. Ha mégis elférne, akkor kiállitanak az utcára egy szép nagy cserepes virágot. Szerencsére Apa változatos erőművészeti mutatványokkal kezelte a helyzetet. Ezen a helyiek jól szórakoztak.  

A szingapúri kultúra kellemes elegye a maláj, indiai, kinai és európai szokásoknak. A konyhájukat is ezek fúziója jellemzi. A vacsinál a fúziót átugrottuk és egy olasz vendéglőbe csúsztunk be. A helyet Buko Neronak hivják és a kaja rendkivül jó volt. A mostanában divatos módon menüsort ajánlanak, aznap frissen sült focacciát, tonhalas crostinit, salit almás balzsamecettel, bazsalikomos sárgarépalevest, bogyós gyümis szörbetet, bárányragus tésztát és csokis sütit adtak karamellszósszal. Az indiai gasztro élmények után nagy fellélegzés volt.

Vacsi után mentünk aludni. Senkit sem kellett ringatni.

Másnap reggel korán keltünk és gyors reggeli után ikerbabakocsis ámokfutást rendeztünk Szingapúrban. Ez azért történt, mert Timit beneveztük egy delfinekkel való fürdésre a Sentosa szigeti akváriumba ¾ 10-re. Gáborral mindketten úgy emlékeztünk, hogy taxival a szórakoztató szigetre nem lehet behajtani, ezért a reggeli csúcsforgalomban tömegközlekedéssel közelitettük meg a helyet. Ne tessék utánunk csinálni.  Egyrészt elkéstünk, másrészt kideritettük, hogy mégis be lehet menni taxival. Mostmár meg fogjuk jegyezni. Miután elkéstünk, buktuk Timi delfinfürdési időpontját és mivel ilyen rövid határidőre nem tudtak más delfines időpontot adni, azt ajánlották fürödjünk inkább a cápákkal. Az is tök jó. Timi némi fontolgatás után belement. Kora délutánra kaptunk időpontot.

 Addig is elmentünk a szigeten pillangókat és papagájokat nézni, majd a csajokat levittük homokozni a tengerpartra.

Timi Images

Timi Images

Timi Images

Girnyó madárral (Timi Images)

Timi Images

Timi Images

Timi Images

Timi Images

  

Utána visszamentünk az akváriumba, megnéztük az attrakciókat és Timit a cápák közé vetettük.

 Amikor Timi bement a vizbe még nagyon kevesen voltak a műintézményben, de mire belemelegedett a cápasimogatásba, tömegek jelentek meg a semmiből és nagyon élvezték az extra látványosságot. Megjegyzem a csajok is. Meg voltak róla győződve, hogy ezentúl Timivel minden akváriumban találkozhatnak. Elég csalódottak voltak, amikor mondtuk, hogy nem.

 

 

A nézelődés után bedobtunk egy gyors ebédet, hazamentünk, aludtunk, ettünk, zuhanyoztunk, aludtunk.

Másnap reggel mentünk az állatkertbe az orangutánokkal reggelizni. A kaja jó volt és valóban felvonultak a papagájok, egy kigyó és az orángutánok az üdvözlésünkre. Az orángutánokkal le is fényképezkedtünk, ami nem telt eseménytelenül. Anna és az egyik orangutánbébi között némi birtoklási vita bontakozott ki a Százlábút illetően. Semmi pánik. Anna győzött. De ez nem volt Anna napja. Már kezdett megbetegedni, igy az állatkerti körhintázást és vizes játszóterezést sem igazán élvezte. 

Reggeli (Timi Images)

Tájkép (Timi Images)

Timi Images

Timi Images

Túristák (Timi Images)

Timi Images

Timi Images

 Az elefántsóval viszont durván elvetettük a sulykot.

A szingapúri állatkertben a nap különböző időpontjaiban látványosságokat szerveznek. Lehet nézni, ahogy etetik a tigriseket, magunk táplálhatjuk a zsiráfokat és testközelben találkozhatunk az állatokkal, mint mi reggel. Egyik ilyen attrakció az elefántsó. A naiv szervezők azt hiszik, hogy ezt a gyerekek élvezik. De nem számoltak a mi Annánkkal. Aki először is kiborult, hogy az elefántok milyen hangosan trombitálnak. Ezt aztán még fokozták azzal, hogy spricceltek is, az meg végképp rémisztően hatott rá, hogy akár fatörzseket is képesek a vizbe dobálni. Jelentem törpénk eddig a napig barátjának tekintette az elefántokat. Miután végigélvezte a szórakoztató műsort, meggyőződésévé vált, hogy a háta közepét előbb szeretné látni, mint egy ormányost. Ki érti ezt?

Elefántsó (Timi Images)

Elefántsó (Timi Images)

Anna élvezi (Timi Images)

Miután Annának mesterséges légzést adtunk és felépült kicsit a sokkból, kivártuk a menetrend szerinti zuhé végét, taxiba ültünk és hazamentünk. A további program kisértetiesen emlékeztetett a tegnapira, nevezetesen, alvás, vacsi, fürdés, alvás.

Másnap újra visszamentünk Sentosára libegővel(az állatkert a városon kicsit kivül van, nem Sentosa szigetén). Nagyon jó a kilátás. A szigeten nagy nehezen megreggeliztünk. A szállodában nem akartunk, mert a reggeli vacak volt és drága, amikor viszont odaértünk a szigetre még nem nagyon volt nyitva egy reggelizőhely sem. A Starbucks mentette meg az életünket.

Szingapúr (Timi Images)

Sentosa sziget (Timi Images)

Leboboztunk a tengerpartra. A csajok nagyon élvezték, Anya konstruktiv bekakkantott állapotban vészelte át (ez az a fajta szurkolás, amikor egy új élményre nem mondjuk azt, hogy nem, de utána szorgosan örülünk, hogy élve megúsztuk). Egyébként jó volt.

Mivel az idő nagyon szép volt, csak fürödtünk a tengerben, a lányok homokoztak és napoztunk (részint azért is, mert Anna nem volt nagyon jól). 

Strand (Timi Images)

Strand (Timi Images)

Homokozni, vagy nem homokozni?

Kora délután visszamentünk a szállodába, kicsit aludtunk, ettünk egy keveset és rövid esti sétára indultunk. Nagyon kellemes volt, mert Szingapúr nagyon szép és sok kellemes néznivaló van. Aztán este taxit hivtunk és kiautóztunk a reptérre.

Aholis a nap még tartogatott számunkra izgalmat. Jó volt, mert éppen hiányzott. Timit ugyanis a lelkiismeretes szingapúriak nem akarták felengedni a repcsire. Ez egy egzotikus indiai rendelkezés miatt van, miszerint legalább két hónapnak kell eltelnie az Indiából való kilépés és belépés között. (Azaz két hónapot külföldön kell tölteni.) Timi esetében ez az időszak 4 nap volt. Mint kiderült, ha Szingapúrban felengedik a gépre, de Indiába nem léphet be, akkor a légitársaság 5000 USD birságot fizet. Ez némi visszatartó erővel birt. Próbáltuk magyarázni, hogy amikor kértük a vizumot, mi bevallottuk, hogy Szingapúrba is eljövünk, de ez a légitársaság képviselőit nem hatotta meg. Próbáltak Indiában felhivni valakit a bevándorlásiaktól, hogy megmondja be lehet-e lépni Timi vizumával Indiába. Egy hiperszorgalmas szingapúriban ilyenkor fel sem merül, hogy egy kevésbé hiperszorgalmas indiai hivatalnok ilyenkor esetleg nem rohan, hogy a problémát kezelje. Mi persze tudtuk, hogy az indiaiak jeges rémülete attól, hogyha sietnek esetleg valamit levernek, vagy más végzetes kárt okoznak, visszatartja őket a gyors cselekvéstől. Ezért nagyon szépen kértük a szingapúri erőket, hogy legyen egy „B” terv is, hátha kicsi Singh nem véleményezi Timi vizumát mire a gép elindul. Konstruktiv szingapúri alkalmazottunk kitalálta, hogy aláirhatunk egy nyilatkozatot, hogy saját felelősségre szállunk gépre és ha emiatt a légitársaságot megbüntetik kifizetjük. Remek. Hozzák a papirt aláirjuk. De a szingapúriak olyanok, mint a germánok. Nem hiszik, hogy valami nem megy. És lássatok csodát. Kicsi Singh utolsó utáni pillanatban felriadt, megnézte Timi vizumát és üzente neki, hogy puszilja, jöhet. Hurrá! Nem késtük le a gépet és teljes létszámban utaztunk.

Hajnalban érkeztünk haza, Timi megfázva, mi álmosan, úgyhogy mondjam? Aludtunk, ettünk, fürödtünk, aludtunk...