Rajasthan túra (II. rész)

Udaipur (2011.12.30-31)

Udaipurban ismét a Trident Hotelre szavaztunk. Gyönyörű helyen, a Pichola Tó partján van. Udaipurban a fő attrakció a tó, ennek partján és vizén vannak a nevezetes paloták és a belváros is. 

Az útvonal tekintetében a GPS iránymutatását követtük. Az vezetett. Egyenesen át az óvároson. Subash bácsi, a sofőrünk, heroikus munkát végzett. Udaipur óvárosát a dél-európai városokból már ismert széles sugárutak jellemzik, ahol szemre egy motoros is csak akkor fér át, ha előtte elég alaposan beszappanozta magát ahhoz, hogy az összes szögleten, sarkon, csücskön átcsússzon. Itt mi egy Toyota terepjáróval utaztunk. Rendben. Jön szembe egy motoros. Határeset. Jön szembe egy másik autó. Kihivás. Aztán jön szembe egy másik autó, egy motoros és néhány gyalogos is arra téved. Felismerik a helyzet bonyolultságát, és mindannyian segiteni próbálnak. Folyamatos jótanácsokkal látják el Subash bácsit, aki egy szent és senkit nem küld el babot kapálni délre. Jelentem az óvároson átvergődtünk. Örültünk is neki.

Sugárút Udaipurban (ld fent)

Gyalogosok (Udaipur)

  

Utána megvacsoráztunk, közben az ifjak a gyerekszéken civódtak. Udaipuri Tridentéknek ugyan kettő volt, de az egyiket egy huncut indiai törpe már elfoglalta, akinek családja marathoni őrléssel fogyasztotta a vacsiját és nem birtuk kivárni a végét. Spongyát rá.

Reggel viszont mind a két székre lecsaptunk, úgyhogy jól indult a nap. Én a szállodában pihentem ki az eddigi megpróbáltatásokat, a csajok közben tesztelték a játszóteret, a gyerekklubot, majd a társaság elment várost nézni.

Szállodakert

Szálloda belülről

Udaipurt 1559-ben alapitotta II Udai Singh király, meglepő módon a mogulok elől menekülve. Udaipur története során mindvégig ellenállt a muszlim hatalomnak, ezért a patriotizmusáról és függetlenség iránti elkötelezettségéről lett hires. Azt még nem tudom megmondani, hogy Udaipur a legromantikusabb indiai város-e, vagy sem, az tény, hogy nagyon szép. Őszintén ajánlom mindenkinek.

A fényképezés terén elért eredményeinkre mérsékelten vagyunk büszkék. Ezúttal volt nálunk gép, vittük magunkkal, időnként használtuk is. Udaipurban azonban elhajitottuk. A padló persze megállitotta. Annál mélyebbre nem hullott. De több funkciója elromlott, úgyhogy az út hátralevő részében takarékon fotóztunk és most szervizt keresünk (ehhez rendelkezésre áll az internet is, nem kell csak a kinai használati utasitásra hagyatkozni). Megjegyzem Udaipurban a töltés is elpárolgott belőle, úgyhogy ha Nagypapa a saját gépét nem hozta volna, most csak az útikönyv fotóit mutogathatnám.

Délután, mivel a szállodának volt saját kikötője a tavon, éltünk a lehetőséggel és elmentünk csónakázni. 45 perc és nagyon klassz. Elhajóztunk a Jagnivas sziget mellett, ahol valaha a király nyári rezidenciája volt, ma itt a Taj Lake Palace Hotel működik. (Állitólag az Octopussy c. James Bond film egy részét itt forgatták. Meg tudom érteni.) 

Palota a vizen

Miniszteri rezidencia

  

Végighajóztunk a tó partján, ahol az egykori miniszterelnök, a miniszterek palotái láthatók és a király valamikori kastélya is. A kastély legfelső emeletén lakik a jelenlegi maharana, a palota többi részében két szálloda és a városi múzeum működik. Nemcsak a leirásból tűnik úgy, a palota valóban nagyon nagy. Rajasthan legnagyobb palotája, India második számú legje.

Királyi Palota I.

Királyi Palota II.

  

Ezután elúsztunk a Jagmandir sziget mellett, ahol a maharana régen a partikat tartotta, ma éttermet működtet ezen a helyen. A helyi legenda szerint ezen a szigeten bújkált nyolc hónapig a később a Taj Mahalt épittető király az apjával történt összezördülés miatt. Az ifjú reménybeli uralkodót a keresésére küldött mogul csapatoktól a helyiek leleményessége mentette meg. A mogulok már átkutatták az egész várost, de az ifjoncot sehol sem lelték, és már kicsit unva a keresést megkérdezték a Jagmandir szigetre mutatva, hogy mi van ott. Á ott? Egy templom. A legenda szerint a mogulok nem szivesen tették a lábukat templomba és már úgyis unták a banánt, abbahagyták a kutatást és továbbáltak. A helyiek viszont úgy gondolták, hogy ilyent hazudni kicsit meredek, és elkezdték a szigetet Templom Szigetnek hivni.

Party zóna I.

Party zóna II.

  

A hajókázás végén még megcsodálhattuk a szállodánkat a vizről és futottunk haza ebédelni. Abban is reménykedtünk, hogy a csajokat még lefektetjük aludni. Hát ez rosszul ment. A hölgyek úgy döntöttek, hogy az év utolsó napján van itt az ideje, hogy Apával részletes csevelyt folytassanak a világ dolgairól. Apa ezzel nem értett egyet. És ennek többször is hangot adott. A hölgyekről lepergett. Aztán felvetették, hogy ők filmet is tudnának nézni. Mondtuk nem. Aztán mondták, hogy ők szivesen énekelnének is. Mondtuk szó sem lehet róla és a közteherviselés szellemében az ifjúságot kicsit a nagyszülők gondjaira biztuk. Igy bruttó ötven percet pihentünk a szilveszteri buli előtt.

A szilveszteri buli a kertben volt, ami nagyon szép volt és hideg. Valamint sok lépcsőn kellett lemenni. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy nem rohangáltam sem fel alá, sem alá fölé. Szerencsére beállitottak gázfűtőket, igy azért elviselhető volt. A kaja finom volt, csak indiai. Azon kicsit bepöccentem, hogy elég sokat fizettünk a buliért, ahol rajtunk kivül még elég sok európai volt, és a frissen sülteken kivül más európai főétel nem volt, plusz a piát külön kellett fizetni. Egyébként a buli rendben volt, nemcsak bollywoodi slágereket játszottak, hanem a mi izlésünk szerintit is. Szép volt a környezet, jó volt a hangulat. Az éjfélt már nem birtam a kertben kivárni, mert azért annál hüvösebb volt, úgyhogy az évfordulót a szobában ünnepeltük, indiai pezsgővel. Jó volt.

Buli előkészületek

Kaják sora

Kerti party

Partygörl

  

Éjszaka Szandra kicsit felébredt, és hogy megnyugtassa magát elénekelte a kiskarácsonyt. Hiányt pótló volt. Utána szerencsére visszaaludt. Miután a stressz alábhagyott, mi is.

Reggel ½ 8 – kor ébredtünk, Apa csomagolt, aztán reggeliztünk, megvivtunk a gyerekszékekért, megpusziltuk a játszóteret és a gyerekklubot és otthagytuk őket. A pénzünket, bankkártyáinkat és iratainkat is, csak puszi nélkül. Miután alig félórás villámakció keretében elindultunk a szállodából, hamarosan visszafordultunk és kicihelődtünk, hogy Gábor visszarohanhasson a hotelbe. A szajré szerencsére megvolt. Kicsit rövidebb cihelődés, mint az előbb, stresszoldó torna, indulás.

Még bementünk a városba, mert imádom a dekadens csecsebecséket és meg akartam nézni az udaipuri maharanák kristálybútor és pohárgyűjteményét. A gyűjteményt a királyi palotában, a király által működtetett szállóban állitják ki. Igy egy füst alatt a gyűjteményt és a szállót is megnézhetjük.

A kristályokat az egyik maharana rendelte, de sajnos a biznisz nyélbeütése után nem sokkal meghalt. Az uralkodóváltás körüli cécóban elfeledkezett mindenki a kristálykészletről és 110 évig állt ládákban. Aztán megtalálták és kiállitották. Klassz! Érdemes megnézni.

A felső emeleten van a Kristálygaléria

A király szállodájának étterme

  

Ezután Pushkarba indultunk, Delhi irányába. Mivel Udaipur csaknem 800 km-re van Delhitől, útközben meg kellett aludnunk. Mivel Pushkar hires hindu zarándokhely, úgy gondoltuk itt állunk meg és kicsit körülnézünk.

Útközben (Udaipur – Pushkar (2012.01.01.))

Történt pedig, hogy Nagyi még a Ranthambore Nemzeti Parkban szemet vetett egy remek fajta kaktuszra. Úgy érezte, hogy az otthoni kert egyik ékessége lenne. (Nagyi nagyon szereti a növényeket és egyes rendkivüli példányokat külföldről szerzünk be, vadmetszéssel. Magyarázatot lásd alább.) Nincs mese, a kaktusz valóban nagyon szép. De nemzeti parkban nem vadmetszünk, annál is inkább, nehogy akkor járjon arra egy tigrincs.

De aztán Udaipurból kihajtva kissé kietlen, félig sivatagos tájon hajtottunk át, ahol sok ilyen kaktusz nőtt, vadon. 

A miénk is ilyen lesz ... majd

Megkértük Subash bácsit, hogy álljon félre, ami kisebb hajmeresztéssel megtörtént. Szembe csomó autó, utánunk csomó autó, mi jobbra az út szélére kiálltunk. Ez nem pite, ugyanis Indiában baloldali közlekedés van. Először úgy tűnt, hogy Gábor és Nagyi élete további kockáztatásával átkel az út másik oldalára, de erre nem volt szükség, mert a sűrűn előforduló kaktusz a mi oldalunkon is sarjadt. Gábor elővette a bicskáját, Nagyi a kaktuszt lefogta és megpróbálták a már előre kinézett hajtást lemetszeni. Nem ment. Egy segitőkész helyi erő is beszállt fárasztani, többen az útról érdeklődve figyelték. Na ja! Hóbortos európaiak.

Aztán a megkönnyebbüléstöl bepárásodó szemmel nyugtáztuk, hogy megvan végre a drága. Aztán Subash bácsi meglátta mit szereztünk, gratulált, majd mondta a Gábornak, hogy ő bizony a helyében alaposan megmosná a kezét, mert a kaktusz nedvéből egy csepp is a szembe kerülve vakságot okoz. Merthogy a növény mérgező. Kicsit megkönnyebült, amikor megmondtuk, hogy nem akarjuk megenni. Mondta, hogy bőrre kerülve nem öl, de Nagyi és Gábor alaposan megtisztogatta a kezét. Kisebb fontolgatás után úgy döntöttünk, hogy a bicskát azért nem dobjuk el. Merthogy svájci. Majd alaposan lemossuk. A táskánkat is fertőtlenitjük, aminek az oldalsó zsebébe betettük a hajtást. A hajtást egy rádióaktiv sugárzást is kacagva kiálló dobozba zártuk. Majdnem. De mivel nem volt, egy másikat kerestünk. A dobozt pedig használat után ki fogjuk dobni.

Egyébként Subash bácsi végül megkönyörült rajtunk és elmagyarázta, hogy ha nincsenek a kaktusszal táplálkozási terveink és nem szeretnénk rendszeresen nyuszi, szarvas vagy boci alakúra metszeni, akkor nincs vele semmi baj.   

Pushkar (2012.01.01 - 02)

Pushkarba elég későn érkeztünk meg és a szállodát sem volt könnyű megtalálni. Kint volt a pusztában. Gyors vacsi után futottunk lefeküdni, hogy behozzuk az előző napi lemaradást és hogy a takaró alá meneküljünk a csipős idő elől.

Szálloda előtti placc

Ilyen házakban laktunk

  

Másnap reggel rövid autós városnézést terveztünk. Pushkar a hinduk szent városa. Azon kevés helyek egyike, ahol Brahmának temploma van. Pushkar rengeteg temploma egy tó körül terül el. Ezek egyike a már emlitett Brahma templom. A helyi legenda szerint Brahma csapodárságának köszönheti, hogy ilyen kevés helyen áldoznak neki. Brahma készült Savitrivel a pushkari tónál egybekelni, de mivel Savitri nem jött el, Brahma hirtelen ötlettől vezérelve másik nővel lépett frigyre. Savitri felkapta a vizet és azzal átkozta meg Brahmát, hogy csak itt imádkozhassanak hozzá.

Mivel önállóan nem találtuk az utat a templomhoz és a tóhoz, egy helyi idegenvezető segitett bennünket. Elvezetett először a templomhoz. Ismét szűk utcákon keresztül befúrtuk magunkat a belvárosba, és megálltunk a templom előtt. Brunya sok lépcsőn kellett felmenni, de amikor mondták, hogy még a cipőt is le kell venni, akkor mi Gáborral együtt bedobtuk a törülközőt és úgy döntöttünk, hogy a lányokkal a templom előtt megvárjuk a nagyiékat. Nagypapa kicsit szurkolt, hogy mire kijön a templomból meglesz-e még a cipője, de megvolt. A templom nagyiék szerint feledhető.

A tónál a Gábor megragadta mindannyiunk szent virágát, amit a templomnál kaptunk, hogy beleáldozza a tóba. Ez azonban nem ment könnyen. Elöször egy helyi pappal ékes hindi nyelven el kellett mondani egy imát, kapott egy karkötőt, megbeszélte a pénzbeli adományunk összegét és utána a vizbe dobhatta a virágainkat (én a sok lefelé vezető lépcső miatt döntöttem úgy, hogy képviselőm útján intézem a dolgot). 

A tó

Hindi nyelvóra (a kemény mag kép közepén háttal)

Utána kapott két kókuszdiót, amit a pénztárnál le kellett adni az adományunkkal egyetemben. Cserébe az adományt igazoló bizonylatot kaptunk.

Subash bácsi elénk jött, hogy megmondja hol parkolt a kocsival és egy óvatlan pillanatban, amikor mindannyian még egyszer lementünk a vizhez, nagyon szemérmesen ledobta a cipőjét, gyorsan belemosta a szent vizbe a kezét és arcát és igy megnyugodva távoztunk.

Útközben (Visszaút Delhibe (2012.01.02.))

Az indiai utakon őrületes mennyiségű teherautó közlekedik. Ennek az az oka, hogy a vasúti kapacitásokat az ún. nagy mennyiségben szállitott rakományok (pl. szén) foglalják le, igy minden mást közúton kell szállitani. A másik fontos dolog, hogy Delhibe este 9 után engedik be a teherautókat, a napközbeni zsúfoltság miatt.

Mi szerencsésen este 8 óra felé értünk Delhi közelébe, ahol meglepő módon az úton egymást érték a teherautók. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az egyébként két sávos úton három sávban álltak a teherautók, és a személyautók a nem létező negyedik sávon (ez az útpadka gomolygó homokfelhőkkel) küzdik előre magukat, akik nem, azok a teherautók között laviroznak. Utasként ez a közlekedés nagyon edzi a jellemet, mert a stresszkezelés újabb magaslatait lehet meghóditani és nagyon büszkén nyugtázhatjuk, ha az egész cécót száraz bugyesszal vészeltük át. Az érdemeket jelentősen kissebbiti az a tény, hogy lányaink rezzenés nélkül alusszák át ezeket a nehézségeket.

Hazafelé menet tehát a fent leirt katyvazban hömpölyögtünk, dudáltunk, útpadkán kivül utaztunk, aztán egyszercsak leállt a sor. Semmi mozgás, várunk. Aztán Subash bácsi elkezdett tolatni a tömegben, majd nagynehezen újra visszakúszott az útra, merthogy az előző manőverrel sikerült egy, az út szélén parkoló teherautó mögé beizzadni magunkat. Sebaj, vergődtünk tovább. Minden alkalommal, amikor elhagytunk egy-egy akadályt (útdij fizető kapu, tartományhatár, stb.) kicsit ritkult a tömeg, de hamarosan újra rengeteg teherautó közt találtuk magunkat. Aztán egyszerre teljes lebénulás. Semerre nem mozgott a tömeg, még annyira sem, mint eddig.  Nagy nehezen Subash bácsi elképesztő bravúrjainak sorozatával újra az útpadkára küzdöttük magunkat, leelőztünk három parkoló teherautót és visszahajtottunk az útra, ami teljesen üres volt. ??? Mögöttünk a két sávot eltorlaszolva három teherautó állt egymás mellett. Nem műszaki hiba, a sofőr nem kapott szivrohamot az autópálya közepén, nem történt baleset, emberhalál, természeti katasztrófa. Kicsi Singh körülnézett és nem talált az út szélén parkolóhelyet. Delhibe meg még nem hajthatott be, mert nem volt még 9 óra. Mit csinált tehát? Megállt az autópálya kellős közepén. Mellé ért Kumar és mert már régen találkoztak beszélgetésbe elegyedtek. Végülis csak meg kell kérdezni a havert, hogy van az asszony, a gyerekek, a kecske, a malac. Aztán megérkezett Radzsiv is, és igy már édes hármasban még jobban esett a diskurzus. Ja, hogy mindez a Jaipur-Delhi autópályán történt és több kilométeres dugót okozott? Minek úgy rohanni? És hova? Lassan járj, tovább érsz és közben vigyázz nagyon magadra kedves európai barátom, hogy hirtelen felindulásból ne kapjál agyvérzést.

Ezután már kisebb nagyobb dugókat leküzdve viszonylag stresszmentesen hazaértünk. Este 10-kor. ½ 1-kor indultunk Pushkarból. Nyaktörő gyakorlatsorozattal, egyszeri rendes megállással (értsd kisebb löncsölés, fáradtgöz leeresztés) és egyszeri rendkivüli stoppal (Szandra: „Fáj a hasam, kakilni kell nekem!!!”, az érdeklődök kedvéért nulla eredménnyel) ennyi idő alatt sikerült leküzdenünk a 400 km távolságot.

A germánok azt szokták kivánni, hogy jól kezdődjön az új év, illetve, hogy kellemesen "csússzunk át" az új évbe ("gute Rutsch ins neue Jahr). Én nem panaszkodom. Jól ment.