Rajasthan túra (I. rész)

Mivel már nem vagyunk csecsemők és a szilveszteri bulizás is egyre gyengébben megy, jópár éve úgy döntöttünk, hogy szilveszterkor valamilyen magyarországi wellness kikapcsolódásnak vetjük alá magunkat. Mivel most nem otthon vagyunk, ezért az idei kikapcsolódás szinhelyéül Udaipurt választottuk, ami állitólag India legromantikusabb városa. Ki tud ennek ellenállni?

De mivel mi mi vagyunk, ezért úgy döntöttünk, ha már ilyen messzire megyünk, azért lássunk útközben mást is, ne csak Udaipurt. Igy a program Rajasthan túrává nőtte ki magát.

Rajasthan India egyik tartománya, amely Delhitől délnyugatra fekszik, 342 ezer km2 területen, 56,5 millió lakossal. (Ezt csak azért irom le, hogy meg lehessen érteni, miért van az, hogy az indiaiak olyan nehezen hiszik el, hogy Magyarország valóban egy ország 10 millió honpolgárral. Náluk még egy normális tartomány se lehetnénk.) Rajasthan fővárosa Jaipur, ahol 2,63 millió ember él.

Rajasthan a Rajputok és a paloták földje. Ez utóbbi gondolom nem szorul magyarázatra. Ami a Rajputokat illeti, ők India hires harcos nemzetsége. Mivel azonban, ha nem volt külső ellenség, akkor házon belül civódtak, ezért a belső megosztottság miatt nem tudtak ellenállni a Kabulból támadó és végül egész Indiát meghóditó moguloknak, igy elég korán az ő vazallusaik lettek. A mogulok 1526-ban a Delhi elleni sikeres támadással tették be a lábukat Indiába és mivel jól érezték magukat, 1707-ig maradtak (utánuk jöttek az angolok, a hires Kelet Indiai Társaság, akik szintén jól érezték itt magukat és 250 évig haza se mentek).  Megnyugtatásul közlöm, mi rövidebb itt tartózkodást tervezünk.

Jaipur, Amber (2011.12.28.-29.)

December 28-án indultunk, először Jaipurba mentünk. Amberben aludtunk, a TRIDENT szállóban. Azért választottuk a Tridentet, mert úgy hirdetik magukat, hogy ők a gyerekbarát szállodalánc. Ez praktikusan annyit jelent, hogy van gyerekklub, ahol a törpék játszhatnak, van játszótér és gyermekmegőrzést is vállalnak. Jaipurban nem volt kifejezetten játszótér kialakitva, néhány kerti játékot tettek ki az ifjúságnak a szabadba. A gyerekklubban szolgálatot teljesitő hölgy viszont nagyon lelkesen játszott a lányainkkal, ügyes is volt és a csajok is szivesen legeltek vele. (A hölgy lelkesedését részben az táplálta, hogy bár láthatóan sok kisgyerekes indiai család volt a szállodában, ők nem vitték a krampuszokat a gyerekklubba. Az olyan család, aki ilyen szállodába megy, már megengedheti magának, hogy a nannyt is vigye magával a kirándulásra, igy kevéssé van rászorulva az intézményes gyerekmegőrzésre.) A mi lányaink azonban olyannyira lelkesedtek, hogy másnap is (indulás előtt) vissza akartak menni. Persze biztonsági játékosok, ezért leboltolták a Nagyival, hogy maradjon ott velük. Ki tudja, hátha a felügyelő néni néha gyereket is eszik.

Negativuma volt a szállodának, hogy az étteremben egy gyerekszék volt. Ezért folyamatos egyeztetések zajlottak a család legifjabb tagjaival, hogy ki, mikor, mennyi időt tölt a székben.

Általánosságban a lábam miatt visszafogott városnézési programok zajlottak. 
Megnéztük az amberi erődben található palotát. Jaipur előtt Amber volt a jaipuri állam fővárosa, a mindenkori uralkodó székhelye. 1592-ben kezdte épiteni Man Singh maharadzsa, és az évek során többször bővitették. 1727 – ben hagyta el II Jai Singh maharadzsa a mogul terjeszkedés elől menekülve. A palotához fel lehet menni autóval, gyalog és elefánton is. Aki hozzám hasonlóan törött lábbal látogatja a helyet, menjen kocsival. Utána is még lehet némi meredélyen felfelé kaptatni. Megjegyzem, amikor meglátták a cifra járásomat felajánlottak egy kerekes széket és igy nem kellett a csomó lépcsőn bottal felmennem. Gábor is szép karizmokat növesztett, mire feltolt a csúcsra. A palota épitészetileg nagyon szép. 

Úszó kert (Amber)

Palotabejárat (Amber)

  

Dekadens maharadzsás berendezési tárgyakra ne tessék ácsingózni, mert nincs nekik. Belülről teljesen üres. Egyes helyeken látszanak az eredeti, nyilván helyreállitott diszitések, de különben szép fehérre van meszelve. Összességében azonban a hely nagyon szép és a kilátás is figyelemre méltó. Csak ajánlani tudom.

Palotabelső I. (Amber)

Palotabelső II. (Amber)

Érdeklődő túristák (Amber)

Kilátás a Palotából (Amber)

Utána egy rövid autós városnézésre mentünk Jaipurba. Az előbb emlitett II Jai Singh 1727-ben az Ambertől 11 km-re fekvő Jaipurba helyezte át a székhelyét, utána ez lett a főváros és igy épült, szépült. Mi autóból a rózsaszinre festett belvárost néztük meg, ami nagyon jópofa és Gábornak nagy szerencséje, hogy a törött lábam miatt nem tudtam végigszvingelni a bazársoron. Ezzel ugyanis sok pénzt takaritottunk meg. A jaipuri belváros annak köszönheti rendhagyó szinvilágát, hogy az 1876-ban regnáló Ram Singh maharadzsa az akkori walesi herceg (a későbbi VII Edward angol király) tiszteletére a vendégszeretet szinére, rózsaszinre festette az egész várost. Megtetszett nekik, megtartották.

Rózsaszin I. (Jaipur)

Rózsaszin II. (Jaipur)

Rózsaszin ékszerbolt (Jaipur)

A hegymászásban és belvárosi autókázásban megéhezve, megfáradva a jaipuri Niros étterembe tértünk be. A Niros Jaipur egyik legrégebbi étterme. Természetesen a rajasthani ételek az erősségeik. Rajasthani Sula-t ettem. Fűszeres joghurtban pácolt, kemencében sütött bárány, zöldcitromlével, friss mentaszósszal. Nagyon kellemes volt. Nekem persze épp most jutott eszembe, hogy az indiai éttermekben úgy mérik az adagokat, hogy megoszthatóak, ezért általában sokat hoznak. Itt nem. Ezért bár úgy gondoltam, hogy Gáborral meg fogom osztani a kajámat, csak egy kevés kóstolót adtam neki. Ez nem volt nagy baj, mert a csajoknak rendelt kijevi csirkemellből elég sok maradt, igy ezt Gábor táplálék kiegészitőként elfogyasztotta.

Indiai utazásnál figyelembe kell venni, hogy az ember a helyi kajáktól hamar elfárad. Nem feltétlenül azért, mert csipősek, hanem azért, mert mérsékelten változatosak. Olyan érzés, mintha egyszer csirkepaprikást ennél, aztán egy kis karfiolpörköltet, aminek még utánaküldesz egy kis hagymával, pirospaprikával, paprikával, paradicsommal izesitett lencsét. Mindezt rizzsel, saláta nélkül. És mindehhez mindenben van egy kis római kömény (egyszer, amikor az édességben is volt, majdnem megütöttem szegény pincért). Egy idő után kissé hervasztó. A helyzet azonban az, hogy bár néhány étterem, főképp a drágábbak, ajánlanak európai ételeket, az esetek nagy részében azonban indiai ételek vannak. Ezért, ha valahol mégis van európai kaja, az ember ráveti magát és nagyjából köp rá, hogy ezáltal valami helyi fincsiségről lemarad (ami peches esetben a fűszeres joghurtban pácolt sült hús, a helyi „pöri”, azaz valamilyen szószos hús, vagy zöldség, illetve a rizses hús valamely változata).

A Nirosban a társaság a teljes kifáradás jeleit mutatta, igy főképp az európai kinálatból válogattunk. A kijevi csirkemellet melegen ajánljuk, az tényleg jó volt.   

Sawai Madhopur (Ranthambore Nemzeti Park) (2011.12.29-30)

Kora délután továbbindultunk Sawai Madhopur világvárosba, hogy ott megaludván másnap kora reggel tigrislesre menjünk a Ranthambore Nemzeti Parkba.

Este hétre érkeztünk a faluba olyan utakon járva, amiről azt hittük, hogy a térképen sincsenek. Utóbb kiderült, hogy ez volt főút.

A szálloda (Ranthambore Forest Resort) kellemes volt. Az árban foglalt vacsora indiai specialitásokat vonultatott fel, amiről a csajok azt üzenték kenjük a hajunkra. A szobában éjszaka az évszaknak megfelelően kicsit hüvös volt, de kaptunk hősugárzót és volt forró viz. A személyzet pedig fantasztikusan barátságos és segitőkész volt.

Alább pár kép:

 

Másnap mentünk körülnézni a parkba. 10 fokban, nyitott dzsipben. Nem volt melegünk. A dzsip 6 személyes. Rendeléskor mondtuk, hogy hatan vagyunk, 4 felnőtt, két gyerek. A szervező úgy döntött, hogy a gyerek nem számit, úgyhogy még két főt bepasszirozott a kocsiba. Mély levegőt vettünk, összehúztuk magunkat, OK. A helyzet akkor mérgesedett el majdnem, amikor kiderült, hogy még egy parkőrt is a kocsiba kell vennünk. A parkőr felismerte a helyzet komolyságát, kicsire húzta össze magát és az ajtóra kucorodott.

A Ranthambore Nemzeti Parkba azért megy az ember, hogy tigrist lásson. Dacol a nehézségekkel, tűri a téli hideget. Mi láttunk gnút, pöttyös szarvast és őzet, pávát, mongúzt és két elmosódott tigrislábnyomot. És jól szórakoztunk.

 

Tigrincs nyomok a homokban

A tigrisnyomos fotó nagyon hasonlit a régebben nagyon divatos háromdimenziós képekhez. Ha nagyon nézed, meglátod. Úgyhogy kérem nem lazsálni, nézni!  

Egyébként meg láttuk lelki szemeinkkel kicsi Singhet a füvön osonni, aki amikor egy túristát sem látott a környéken egy tigrincspatát nyomdázott a homokba.

(Ha alaposan megnézzük látható, hogy elsőre gyengén sikerült, úgyhogy korrigált.)

A szállodába visszaérve még bedobtunk egy késői reggelit és útra keltünk Udaipur felé.   

Útközben (Sawai Madhopur (Ranthambhore Nemzeti Park) – Udaipur (2011.12.30))

Igazi szép autópályán utaztunk. Kétszer két sáv. Persze itt ez sem úgy megy, mint otthon. Sokkal izgalmasabb.

Elöször is a teherautók. Ezek mindig a belső sávban mennek. Ez ugyan nem látszik logikusnak, de a külső sávban mindenféle érdekes dolgok tűnnek fel. Úgy mint kutya, tehén, malac. Továbbá gyalogosok, biciklisták. Motorosok nem, mert azok nem húzódnak az út szélére, ott mennek, ahol nekik tetszik. Ez általában a nagy kerek semmiből való hirtelen felbukkanást jelenti. Természetesen bukósisak és mindenféle védőruházat nélkül. A kemény mag még motoros szemüveget sem vesz fel. Lehetőleg az egész családot egy motoron szállitja. Kis szerencsével még egy kisded is alszik a kormányon.

Ezen kivül a külső sávon jönnek szembe is, mert arra van dolguk. Mások ott tolatnak, ugyanazon okból. Az autópályán továbbá lehet balra kanyarodni. Ezek a bátor vitézek keresztforgalmat is bonyolitanak.

Az autópálya nem kerüli el a lakott területeket. Minek, ha át is haladhat rajtuk? Itt ugye a gyalogos-, tehén-, kutya-, macska- és malacforgalom megsokszorozódik. A kihivást az jelenti, hogy nemcsak az út szélén kullognak a drágák, hanem egy spontán kiválasztott időpontban át is kelnek rajta. Persze nemcsak a kijelölt gyalogosátkelőhelyen.

A helyi hatóságok ugyan próbálnak gátat szabni a kóricának az út két irányát elválasztó szigeten emelt vaskeritéssel, de ez csak addig tart, amig kicsi Singh nem szól a haverjának. Haver egy lángvágóval odalejt, nett rést üt a keritésen, hogy Singh átférjen rajta, valahányszor barátlátogatásra megy a túlodalra, és kész. Probléma megoldva. Kicsi Singh pedig mit sem törődve a falun áthaladó forgalom intenzitásával szorgosan látogatja barátait és ismerőseit a másik oldalon.

Megjegyzem, Nagypapa nem tudta elég sokszor elismételni milyen nagyon nem óhajt Indiában kormánykereket a kezei közé ragadni. Ez érthető.