Na mi ez? Természetesen Hazrat Nizamuddin Auliya siremléke. Nizamuddin nyugat városrészben. Itt már voltunk egyszer, kerestük, kerestük a helyet, de nem találtuk (ha nem ugrana be, miről van szó).
Az történt megint, hogy nézelődtem, olvasgattam és újabb hasznos információk kerültek a birtokomba. Egyrészt találtam egy térképet a rövidebb úttal, másrészt másik forrásom (Condé Nast Traveler) is megerősitette, hogy ezt a helyet feltétlenül látni kell.
Úgyhogy mivel Apa kicsit huncut volt velem csütin, azt mondtam neki, hogy a lelkemen esett sebemre egyetlen gyógyir, ha ismét felkeressük Nizamuddint, elvegyülünk a mohamedánok közt és ellátogatunk a szenthez. Mivel Apa a múltkori látogatást is már nagyon élvezte, az örömtől tapsikolt, mint a nárciszok. Úgyhogy felkerekedtünk.
Subash bácsi megint egy nem túl bizalomgerjesztő utcánál tett ki bennünket, de amikor Apa megkérdezte az egyik utcai árustól, hogy hol a célobjektum, ő egy közeli kapura mutatott.
Jó helyen jártunk. Odaérve a kapuhoz mit kellett csinálni? Bizony, bizony le kellett venni a cipőt. Apa bepillantott a kapun túlra és közölte, hogy még ha maga Mohamed fogja bent arcon csókolni, akkor sem hajlandó lehúzni a cipőjét és a dzsuvába begázolni. Irén mentette meg a helyzetet, mert felvetette, ha már eddig eljöttünk, kár lenne visszafordulni. Éreztem szerencsés napom lesz aznap, mert Apa anélkül, hogy durvaságra ragadtatta volna magát szóban, vagy tettben, elkezdte lehúzni a cipőjét. Majd elindultunk befelé. Természetesen nem lehet fedetlen fővel bemenni, igy az ajtónál álló árusok gyorsan lenyúltak bennünket, mert eladtak pár kendőt, amit a fejünkre köthettünk. Először egy lezárt rituális meritkező medence mellett mentünk el, szép régi házak voltak körülötte és a kanyargó szük folyosó sokáig a medence mellett vezetett. Igy láthattuk, hogy két fiatalember hogyan ugrott a házak tetejéről az alant elterülő szép zöld vizbe. Apa szerint a benne lakó zöld növényektől olyan szép zöld. Megnyugtatásul közlöm, mindkét fiatalember túlélte az ugrást. A vizben lakó szép zöld növényekkel való találkozás hosszabb távú hatásairól nem tudok nyilatkozni, de remélem ez sem árt meg nekik nagyon.
Utána viszont eltűnt a fény és előtűnt a sok koldus, nagyon sok. Akikkel hála a szűk folyosóknak egészen meghitt, testközeli kontaktusba kerülhet az ember. Időnként kicsit lazitanak a szoritáson, mert van egy-egy bolt is, ezért ott nem ülnek kéregetők. Én egy pár méter után vissza tudtam volna fordulni, de most már Apa mondta, hogy ő bizony elmegy a labirintus végéig.
Egy jó ideig még kanyarogtunk, hessegettük a kéregetőket, többször felhivtuk a hölgyek figyelmét, hogy ne érjenek semmihez, végül kiértük egy kis térre.
Ahol még több ember volt, mint eddig, akik a fantasztikusan tiszta kövezeten üldögéltek a szent nyughelye körül, a még sokkal tisztább vizben lábat mostak, vagy a szent vizből ittak (ők már tudják milyen reménytelenül idejétmúlt és korlátolt az a nézet, hogy abból a vizből nem iszunk, amiben lábat mostunk, hiszen ha az a viz szent, az meggátol minden rontást). Körbesétáltunk a szentély körül, bekukkantottunk a mecsetbe (nem mertem fotózni, mert az ajtó mellett álló bácsik nagyon szigorúan néztek) és visszasiettünk az utcára.
Mindenképpen szerencsés napom volt a tegnapi, mert a szentélyben történt látogatásra nem ment rá a házasságom, bár voltak olyan pillanatok, amikor szerintem Apa már fogalmazta, hogy a válási papirokban milyen szavakkal tudja megfelelően érzékeltetni az átélt szenvedéseket. Ezen kivül nem kaptunk leprát, kolerát és bubópestist sem. Az igaz, hogy a látogatás után nem sajnáltuk magunktól a fertőtlenitőt és a nedves törlőkendőt sem. Továbbá a városrész bejáratánál, mig Subash bácsira vártunk, nem tolatott ránk egyetlen riksa sem (pedig megpróbálta), nem hajtott át rajtunk egyetlen autó sem (pedig szerettek volna), úgyhogy összességében a látogatás jól zárult.
A Lonely Planet szerkesztőjének pedig üzenem, hogy ez a hely bizony nem fehér embernek való. Nagy fehérnek sem és kicsinek sem. Ha esetleg nem a megfelelő helyen jártunk, akkor megintcsak mindenkinek gratula, merthogy mi az instrukciókat követtük. Ide vezetett. A Condé Nast Travelernek nem üzenek semmit, de erre a lapra úgyse lesz több gondom, mert ezek után Apa úgyis letiltja a megvásárlását.
Nizamuddin Dargah után elmentünk a Purana Qila másik oldalát megnézni. Purana Qila Sher sah idején (1538-1545) lakott város (erőd) volt, Delhiben ezt hivják a régi erődnek. Purana Qila egy szép nagy épületkomplexum, amelyet ma egy széles autóút választ ketté. Tavaly októberben láttuk az egyik felét, de akkor olyan brunya meleg volt, hogy úgy éreztük, nincs az a látvány, ami az út túloldalára csábithatna bennünket. Most a Nizamuddin dargahi delejező élmény után hagyományos túrista szórakozásra vágytunk, igy átnéztünk az út túloldalára. Nem volt kevésbé meleg, mint tavaly októberben, de a mecset és Sher sah kapuja nagyon szép volt. A mecsetben egy kedves öreg bácsi, aki a Koránt olvasgatta mesélt kicsit az épületről és megmutatta a lányoknak hogyan néz ki a szent könyv, amit nemcsak visszafelé kell olvasni (jobbról balra), hanem az utolsó oldalon kezdődik. Hoppá! Családunk ifjú hölgyei a helyzethez illő komolysággal hallgatták a bácsit.
Az persze a program ránk jellemző szervezését mutatja, hogy a mecset megtekintése után autóba pattantunk és mentünk utunkra. Vagyis mentünk volna. De én kipillantottam az autó ablakán igy bepillantottam a szomszédos nyitott kapun és megállapitottam, hogy ott is valami szép van. Apa sem volt rest, azonnal utasitotta Subash bácsit forduljunk vissza, mert a mecset melletti kapun is be akarunk menni. Subash bácsi mostanra már megedződött mellettünk, szeme sem rebbent, visszaforditotta a kocsit és megálltunk a kapu előtt. A mecsethez kirendelt biztonsági küzdött pár percig a röhögőgörccsel, amikor látta, hogy a mecset melletti kapuhoz autóval hajtottunk oda, ahelyett, hogy a két lépésnyi távot gyalog megtettük volna. Nem mondhatnám, hogy a mindennapokban sokat teszünk a bölcs nagy fehér ember mitoszának fényezése érdekében, de nem lehet minden tökéletes.
A városnézési program után az Imperialba mentünk, sütizni. Mit tagadjam, eléggé csipjük az Imperialt.
Ma nem sokat tettünk, elmentünk a Shangri La Eros Hotelbe, megebédeltünk, a lányok a szépségük fokozása érdekében egy lepkét és egy katicát festettek a kezükre egy bácsival, sok pezsgőt ittunk (ha nem mondtam volna, ott az ebédhez Veuve Clicquot jár), hazajöttünk, lefeküdtünk. Kezdődhet a következő hét.
Az történt megint, hogy nézelődtem, olvasgattam és újabb hasznos információk kerültek a birtokomba. Egyrészt találtam egy térképet a rövidebb úttal, másrészt másik forrásom (Condé Nast Traveler) is megerősitette, hogy ezt a helyet feltétlenül látni kell.
Úgyhogy mivel Apa kicsit huncut volt velem csütin, azt mondtam neki, hogy a lelkemen esett sebemre egyetlen gyógyir, ha ismét felkeressük Nizamuddint, elvegyülünk a mohamedánok közt és ellátogatunk a szenthez. Mivel Apa a múltkori látogatást is már nagyon élvezte, az örömtől tapsikolt, mint a nárciszok. Úgyhogy felkerekedtünk.
Subash bácsi megint egy nem túl bizalomgerjesztő utcánál tett ki bennünket, de amikor Apa megkérdezte az egyik utcai árustól, hogy hol a célobjektum, ő egy közeli kapura mutatott.
 |
| A kapu |
 |
| Egyik fiatalember (fent a kupola mellett) |
 |
| Másik fiatalember |
Utána viszont eltűnt a fény és előtűnt a sok koldus, nagyon sok. Akikkel hála a szűk folyosóknak egészen meghitt, testközeli kontaktusba kerülhet az ember. Időnként kicsit lazitanak a szoritáson, mert van egy-egy bolt is, ezért ott nem ülnek kéregetők. Én egy pár méter után vissza tudtam volna fordulni, de most már Apa mondta, hogy ő bizony elmegy a labirintus végéig.
 |
| Folyosó I. |
 |
| Folyosó II |
Egy jó ideig még kanyarogtunk, hessegettük a kéregetőket, többször felhivtuk a hölgyek figyelmét, hogy ne érjenek semmihez, végül kiértük egy kis térre.
 |
| A szúfi szent nyughelye |
Mindenképpen szerencsés napom volt a tegnapi, mert a szentélyben történt látogatásra nem ment rá a házasságom, bár voltak olyan pillanatok, amikor szerintem Apa már fogalmazta, hogy a válási papirokban milyen szavakkal tudja megfelelően érzékeltetni az átélt szenvedéseket. Ezen kivül nem kaptunk leprát, kolerát és bubópestist sem. Az igaz, hogy a látogatás után nem sajnáltuk magunktól a fertőtlenitőt és a nedves törlőkendőt sem. Továbbá a városrész bejáratánál, mig Subash bácsira vártunk, nem tolatott ránk egyetlen riksa sem (pedig megpróbálta), nem hajtott át rajtunk egyetlen autó sem (pedig szerettek volna), úgyhogy összességében a látogatás jól zárult.
 |
| Kis friss pörit kér valakit? (Utcai kajaárus, Nizamuddin) |
Nizamuddin Dargah után elmentünk a Purana Qila másik oldalát megnézni. Purana Qila Sher sah idején (1538-1545) lakott város (erőd) volt, Delhiben ezt hivják a régi erődnek. Purana Qila egy szép nagy épületkomplexum, amelyet ma egy széles autóút választ ketté. Tavaly októberben láttuk az egyik felét, de akkor olyan brunya meleg volt, hogy úgy éreztük, nincs az a látvány, ami az út túloldalára csábithatna bennünket. Most a Nizamuddin dargahi delejező élmény után hagyományos túrista szórakozásra vágytunk, igy átnéztünk az út túloldalára. Nem volt kevésbé meleg, mint tavaly októberben, de a mecset és Sher sah kapuja nagyon szép volt. A mecsetben egy kedves öreg bácsi, aki a Koránt olvasgatta mesélt kicsit az épületről és megmutatta a lányoknak hogyan néz ki a szent könyv, amit nemcsak visszafelé kell olvasni (jobbról balra), hanem az utolsó oldalon kezdődik. Hoppá! Családunk ifjú hölgyei a helyzethez illő komolysággal hallgatták a bácsit.
 |
| Khair-ul-Manazil mecset belülről |
 |
| Kivülről |
 |
| A kapu |
 |
| Kapu melletti bástya |
Az persze a program ránk jellemző szervezését mutatja, hogy a mecset megtekintése után autóba pattantunk és mentünk utunkra. Vagyis mentünk volna. De én kipillantottam az autó ablakán igy bepillantottam a szomszédos nyitott kapun és megállapitottam, hogy ott is valami szép van. Apa sem volt rest, azonnal utasitotta Subash bácsit forduljunk vissza, mert a mecset melletti kapun is be akarunk menni. Subash bácsi mostanra már megedződött mellettünk, szeme sem rebbent, visszaforditotta a kocsit és megálltunk a kapu előtt. A mecsethez kirendelt biztonsági küzdött pár percig a röhögőgörccsel, amikor látta, hogy a mecset melletti kapuhoz autóval hajtottunk oda, ahelyett, hogy a két lépésnyi távot gyalog megtettük volna. Nem mondhatnám, hogy a mindennapokban sokat teszünk a bölcs nagy fehér ember mitoszának fényezése érdekében, de nem lehet minden tökéletes.
A városnézési program után az Imperialba mentünk, sütizni. Mit tagadjam, eléggé csipjük az Imperialt.
Ma nem sokat tettünk, elmentünk a Shangri La Eros Hotelbe, megebédeltünk, a lányok a szépségük fokozása érdekében egy lepkét és egy katicát festettek a kezükre egy bácsival, sok pezsgőt ittunk (ha nem mondtam volna, ott az ebédhez Veuve Clicquot jár), hazajöttünk, lefeküdtünk. Kezdődhet a következő hét.
 |
| A mű - Annáé sajnos kicsit letörlődött |
 |
| Szandra lepije és kicanája elég jól látszik |
No comments:
Post a Comment