Történt egyszer október végén, hogy a húgom a férjével és csemetéivel meglátogatott bennünket. Közösen úgy döntöttünk, hogy a városmegismerő program keretében, a gyereksereg szórakoztatása céljából, megnézzük a Paleontológiai Múzeumot, ami metróval többszöri átszállással és elég nagy kerülővel megvalósitható projekt lett volna, azonban kocsival elég közel volt.
Igy elautóztunk a múzeumba. A múzeum egy szép nagy épület, amihez szép nagy parkoló tartozik. Ami nagyon logikus, merthogy a múzeum egy természetvédelmi terület szélén áll. A logika azonban itt véget ér. A múzeum parkolóját a látogatók ugyanis nem használhatják. Le van zárva. Egy szép kövér piros - fehér sorompóval. Teljesen jogosan. Ha nekem egy ilyen szépen aszfaltozott, rusztikusan gyűrött és repedezett parkolóm lenne, én is kimélném. Továbbá éljen Darwin és a természetes kiválasztódás. A múzeum parkolója előtti 7 db szabályos megállóhelyért tessék megküzdeni. Az igazán kemény mag pedig remegő kerekekkel odagurulhat a természetvédelmi terület széléhez és odatámaszthatja a járgányát. A kerekünk persze kevésbé remeg, amikor látjuk, hogy rajtunk kivül még kb 30 másik autó is ott hever, valamint a helyi arisztokrácia nagyjából 100 km / órás sebességgel robog be a természetvédelmi területre. Arra azért kicsit figyel, hogy ne szakajtsa le és vigye magával kerti dekónak az ott viritó behajtani tilos táblát. Egyébként külön szint adnak a múzeumlátogatásnak, mert a kalandturizmus elemeit csempészik a programba, amikor váratlanul a semmiből felbukkanva tovaszáguldanak, mi pedig pattoghatunk, mint a nikkelbolha, hogy megússzuk az elgázolódást.
A sikerélmény kéjes érzésével vágódhatunk ezután a múzeumba. A múzeumra egyetlen rossz szavunk sem lehet, a kiállitás nagyon klassz. De szerencse, hogy a múzeumban nem kell a rossz szavakat feleslegesen pazarolni, mert a látogatás befejeztével elkél néhányszor pár száz. A múzeumból kilépve, a hátsó rendszámtáblánk helyén egy narancssárga cetli viritott, ami örömmel tájékoztatott arról, hogy az elkallódott rendszámtáblánkat a cetlit felragasztó becsületes lélek megtalálta. Hmm?? Továbbá az alábbi telefonszámot tárcsázva a kedves és készséges becsületes lélek megmondja, hogy hol a rendszám. Persze, ha az ember a számot túl hamar tárcsázza még nem történik semmi. A kedves és készséges becsületes léleknek rá kell készülnie arra, hogy elég kedves és készséges legyen.
A nők nagy része a Vénuszról jött. Én a Tompikák bolygójáról származom.
Ezzel tudom csak azt magyarázni, hogy először azt hittem, hogy a rendőrség vitte el a hátsó rendszámtáblánkat, mert rossz helyen állitottam le a kocsit. Nem voltam rest, és a szomszéd kocsihoz érkező és első rendszámuk hiányát detektáló családfőtől ezt az okosat gyorsan meg is kérdeztem. Ő jóindulatú mosollyal biztositott, hogy erről szó sincs.
Miután némi kisérletezés után mindketten megállapitottuk, hogy a matricán szereplő szám nem válaszol, mondta a szomszéd családfő, hogy elmegy megkérdezni a múzeum biztonsági őreit, hátha tudnak valamit. Az agyam, ha ráharap egy problémára ritkán pihen, ezért megdicsértem, hogy milyen okos gondolat és hátha a biztonsági őröknél van a rendszám, mert nem a legtökéletesebb helyen parkolunk. A szomszéd irántam érzett megértése nem lohadt, megint kaptam egy jóindulatú mosolyt és igyekezett nem túl durván a tudomásomra hozni, hogy ez kevéssé valószinű.
Amig ő tovasétált én felhivtam Apát és megosztottam vele az örömhirt. Természetesen tapsikolt, mint a nárciszok. Hiányolta már a kalandot és izgalmat az életünkből. Szépen megköszönte, hogy megörvendeztettem vele. Mondta, hogy ő is igyekszik kideriteni mi is történt velünk és mi a további teendő.
Közben a szomszéd családfő visszaért és elmondta, hogy semmi különöset nem tudott meg a múzeum biztonsági őreitől, csak annyit mondtak, hogy időnként egy furcsa figura megjelenik és ezzel egyidőben néhány rendszám eltűnik (ez alkalommal is a miénkkel együtt még nagyjából 6-8 másik kocsi rendszáma is köddé vált). Mire én még egy okosat tudtam szomszéd apukától kérdezni. Arra gyanakodtam ezek alapján, hogy egy harcos helyi környezetvédő lehet, aki igy áll rajtunk bosszút a környezet pusztitásáért. A szomszéd családfő erre már csak kurtán elköszönt.
Apa eközben sikerrel járt, mert kideritette, hogy a kedves és készséges becsületes lélek, aki a rendszámtáblánkat megtalálta az autónk hátsó rendszámtábla tárolására és szállitására hatóságok által rendszeresitett helyén, az ügyben kifejtett fáradozásáért cserébe némi pénzjuttatásra számit. Amit nekünk nem áll módunkban teljesiteni, mert el leszünk foglalva azzal, hogy a rendőrségen feljelentést tegyünk. OK.
Megjegyzem ezen a ponton sógorom kissé bepöccent és megfenyegette az oroszokat azzal, hogy kies országukban nem fog autót bérelni. Én ezen kicsit meglepődtem. Én azért vezetek Moszkvában autót, mert a lehetőségek széles tárházának áttekintését követően ez tűnt az egyetlen megoldásnak. A lehetőségek széles tárházát könnyű felsorolni. Ha napközben el szeretnék jutni A pontból B pontba és a törpefuvarozás is szerepel a programok között, akkor vagy én vezetek, vagy pedig saját magam irányitom az autót. (A moszkvai metró törpék szállitmányozására gyakorlatilag alkalmatlan.) Namármost, ha lenne választási lehetőségem, eszembe sem jutna a kormány mögé ülni ebben a városban. Részint az abszolút turistacsalogató parkolási megoldások miatt (ld. fent), részint a moszkvaiak figyelmes és fegyelmezett vezetési stilusa okán. (Ha nagyon sok időm lesz, egyszer erről is irok majd. Egyenlőre legyen elég annyi, hogy sikerült 42 évet megélnem abban a tudatban, hogy az anekdota, miszerint egyesek a piroson gondolkodás nélkül áthajtanak, mig a zöld jelzésnél óvatosan közlekednek, mert hátha jár arra valaki, csak egy vicc. Mostmár tudom, hogy az anekdota szerzője Moszkvában tanult autót vezetni. ) Úgyhogy, ha az autóbérlés gondolata jött volna, hogy megforduljon a fejemben, gyorsan szóltam volna neki, hogy menjen arrébb. És milyen igazam lett volna!! Állitólag ugyanis az egzotikus rendszámtáblákat szivesebben lopják, mint a simát, mert azt még nehezebb pótolni.
Úgyhogy egy kicsit még várogattunk a múzeum előtt, hátha van még teendő, de mivel vészesen közeledett a csajok óvodai felcsippentésének és hazaszállitásának ideje, kénytelenek voltunk elhagyni a tetthelyet.
Remegő térdekkel hajtottam el a hölgykoszorúért az oviba, sógorom elkisért, hogy esetleges elfogatásom és bebörtönzésem esetén SOS jelzéseket küldhessen. De szerencsésen megúsztuk a fuvart rendőri figyelem nélkül. Utóbb azért észrevettem, hogy elég sokan járnak hiányzó rendszámtáblával (egyeseknek egyik sincs meg, nekik biztosan van útvonalengedélyük, vagy nincs), ezért ez nem borzalmasan feltűnő.
Az esti programra nem volt gond. Én este 7-től 10-ig szolidaritottam az Urammal a rendőrségen. Mivel ezen nyúlfarknyi idő alatt nem sikerült letudni a papirmunkát, Uram hazajött vacsizni, majd visszafutott a jardra, ahonnan 12-kor már haza is tért.
A rendőrök kedvesek és segitőkészek voltak, csak kevéssé gyorsak. Azt igérték, hogy az igazolást viszont, aminek ellenében hozzájutunk az új rendszámhoz, egy héten belül megkapjuk. Nem kaptuk. De szerencsére a Jézuska meghozta. Alig másfél hónapos ügyintézés kellett csak hozzá.
Mostanra pedig már megvan az új rendszámunk is. Az is kiderült, hogy nagyon strapabiró kapcsolatban élek. Ugyanis ahogy a rendszámügy lezárult, sikeresen nekimentem az autóval a garázsban a falnak. Ami miatt szintén el kellett menni a rendőrségre, hogy a szerv igazolja, hogy tényleg az és úgy történt, ahogy mondjuk. Úgyhogy családunk esze újból tábort üthetett a rendőrségen, aminek nagyon örült. De túlvagyunk a papirmunkán, jövő héten visszük a szerelőhöz a kocsit, és még mindig ő a férjem. Szerencsére vannak még csodák. És ez igy van jól.
A történet persze úgy kerek, hogy a moszkvai csúnya bácsik körében elterjedt a hir, hogy újabb balek érkezett a városba. Úgyhogy újévre megleptek egy klassz kis virussal is. Hivatalosan root kit-nek hivják és egy internetes pénzlenyúlási eszköz. Az történt, hogy amint megpróbáltam megnyitni egy netes oldalt, elsötétült a képernyő és egy üzenet ugrott elő. Azt állitotta, hogy akkor láthatom mi van az oldalon, ha beütöm a telefonszámomat. Szerencsére ezt nem tettem. Ha megtettem volna, az éhező moszkvai hackerek alapitványának automatikusan pénzt adtam volna. Az benne állitólag a jó, hogy utána az éhező hackerek bármikor kisegithették volna magukat a telefon egyenlegemről. Igy viszont hivtam egy szakit, aki potom kb 50,000 forintért meggyógyitotta a gépemet. Igy most egyenlőre működik. Remélem a csúnya bácsik most pihennek egy kicsit. Hátha vannak még más igéretes paciensek is.
Igy elautóztunk a múzeumba. A múzeum egy szép nagy épület, amihez szép nagy parkoló tartozik. Ami nagyon logikus, merthogy a múzeum egy természetvédelmi terület szélén áll. A logika azonban itt véget ér. A múzeum parkolóját a látogatók ugyanis nem használhatják. Le van zárva. Egy szép kövér piros - fehér sorompóval. Teljesen jogosan. Ha nekem egy ilyen szépen aszfaltozott, rusztikusan gyűrött és repedezett parkolóm lenne, én is kimélném. Továbbá éljen Darwin és a természetes kiválasztódás. A múzeum parkolója előtti 7 db szabályos megállóhelyért tessék megküzdeni. Az igazán kemény mag pedig remegő kerekekkel odagurulhat a természetvédelmi terület széléhez és odatámaszthatja a járgányát. A kerekünk persze kevésbé remeg, amikor látjuk, hogy rajtunk kivül még kb 30 másik autó is ott hever, valamint a helyi arisztokrácia nagyjából 100 km / órás sebességgel robog be a természetvédelmi területre. Arra azért kicsit figyel, hogy ne szakajtsa le és vigye magával kerti dekónak az ott viritó behajtani tilos táblát. Egyébként külön szint adnak a múzeumlátogatásnak, mert a kalandturizmus elemeit csempészik a programba, amikor váratlanul a semmiből felbukkanva tovaszáguldanak, mi pedig pattoghatunk, mint a nikkelbolha, hogy megússzuk az elgázolódást.
A sikerélmény kéjes érzésével vágódhatunk ezután a múzeumba. A múzeumra egyetlen rossz szavunk sem lehet, a kiállitás nagyon klassz. De szerencse, hogy a múzeumban nem kell a rossz szavakat feleslegesen pazarolni, mert a látogatás befejeztével elkél néhányszor pár száz. A múzeumból kilépve, a hátsó rendszámtáblánk helyén egy narancssárga cetli viritott, ami örömmel tájékoztatott arról, hogy az elkallódott rendszámtáblánkat a cetlit felragasztó becsületes lélek megtalálta. Hmm?? Továbbá az alábbi telefonszámot tárcsázva a kedves és készséges becsületes lélek megmondja, hogy hol a rendszám. Persze, ha az ember a számot túl hamar tárcsázza még nem történik semmi. A kedves és készséges becsületes léleknek rá kell készülnie arra, hogy elég kedves és készséges legyen.
A nők nagy része a Vénuszról jött. Én a Tompikák bolygójáról származom.
Ezzel tudom csak azt magyarázni, hogy először azt hittem, hogy a rendőrség vitte el a hátsó rendszámtáblánkat, mert rossz helyen állitottam le a kocsit. Nem voltam rest, és a szomszéd kocsihoz érkező és első rendszámuk hiányát detektáló családfőtől ezt az okosat gyorsan meg is kérdeztem. Ő jóindulatú mosollyal biztositott, hogy erről szó sincs.
Miután némi kisérletezés után mindketten megállapitottuk, hogy a matricán szereplő szám nem válaszol, mondta a szomszéd családfő, hogy elmegy megkérdezni a múzeum biztonsági őreit, hátha tudnak valamit. Az agyam, ha ráharap egy problémára ritkán pihen, ezért megdicsértem, hogy milyen okos gondolat és hátha a biztonsági őröknél van a rendszám, mert nem a legtökéletesebb helyen parkolunk. A szomszéd irántam érzett megértése nem lohadt, megint kaptam egy jóindulatú mosolyt és igyekezett nem túl durván a tudomásomra hozni, hogy ez kevéssé valószinű.
Amig ő tovasétált én felhivtam Apát és megosztottam vele az örömhirt. Természetesen tapsikolt, mint a nárciszok. Hiányolta már a kalandot és izgalmat az életünkből. Szépen megköszönte, hogy megörvendeztettem vele. Mondta, hogy ő is igyekszik kideriteni mi is történt velünk és mi a további teendő.
Közben a szomszéd családfő visszaért és elmondta, hogy semmi különöset nem tudott meg a múzeum biztonsági őreitől, csak annyit mondtak, hogy időnként egy furcsa figura megjelenik és ezzel egyidőben néhány rendszám eltűnik (ez alkalommal is a miénkkel együtt még nagyjából 6-8 másik kocsi rendszáma is köddé vált). Mire én még egy okosat tudtam szomszéd apukától kérdezni. Arra gyanakodtam ezek alapján, hogy egy harcos helyi környezetvédő lehet, aki igy áll rajtunk bosszút a környezet pusztitásáért. A szomszéd családfő erre már csak kurtán elköszönt.
Apa eközben sikerrel járt, mert kideritette, hogy a kedves és készséges becsületes lélek, aki a rendszámtáblánkat megtalálta az autónk hátsó rendszámtábla tárolására és szállitására hatóságok által rendszeresitett helyén, az ügyben kifejtett fáradozásáért cserébe némi pénzjuttatásra számit. Amit nekünk nem áll módunkban teljesiteni, mert el leszünk foglalva azzal, hogy a rendőrségen feljelentést tegyünk. OK.
Megjegyzem ezen a ponton sógorom kissé bepöccent és megfenyegette az oroszokat azzal, hogy kies országukban nem fog autót bérelni. Én ezen kicsit meglepődtem. Én azért vezetek Moszkvában autót, mert a lehetőségek széles tárházának áttekintését követően ez tűnt az egyetlen megoldásnak. A lehetőségek széles tárházát könnyű felsorolni. Ha napközben el szeretnék jutni A pontból B pontba és a törpefuvarozás is szerepel a programok között, akkor vagy én vezetek, vagy pedig saját magam irányitom az autót. (A moszkvai metró törpék szállitmányozására gyakorlatilag alkalmatlan.) Namármost, ha lenne választási lehetőségem, eszembe sem jutna a kormány mögé ülni ebben a városban. Részint az abszolút turistacsalogató parkolási megoldások miatt (ld. fent), részint a moszkvaiak figyelmes és fegyelmezett vezetési stilusa okán. (Ha nagyon sok időm lesz, egyszer erről is irok majd. Egyenlőre legyen elég annyi, hogy sikerült 42 évet megélnem abban a tudatban, hogy az anekdota, miszerint egyesek a piroson gondolkodás nélkül áthajtanak, mig a zöld jelzésnél óvatosan közlekednek, mert hátha jár arra valaki, csak egy vicc. Mostmár tudom, hogy az anekdota szerzője Moszkvában tanult autót vezetni. ) Úgyhogy, ha az autóbérlés gondolata jött volna, hogy megforduljon a fejemben, gyorsan szóltam volna neki, hogy menjen arrébb. És milyen igazam lett volna!! Állitólag ugyanis az egzotikus rendszámtáblákat szivesebben lopják, mint a simát, mert azt még nehezebb pótolni.
Úgyhogy egy kicsit még várogattunk a múzeum előtt, hátha van még teendő, de mivel vészesen közeledett a csajok óvodai felcsippentésének és hazaszállitásának ideje, kénytelenek voltunk elhagyni a tetthelyet.
Remegő térdekkel hajtottam el a hölgykoszorúért az oviba, sógorom elkisért, hogy esetleges elfogatásom és bebörtönzésem esetén SOS jelzéseket küldhessen. De szerencsésen megúsztuk a fuvart rendőri figyelem nélkül. Utóbb azért észrevettem, hogy elég sokan járnak hiányzó rendszámtáblával (egyeseknek egyik sincs meg, nekik biztosan van útvonalengedélyük, vagy nincs), ezért ez nem borzalmasan feltűnő.
Az esti programra nem volt gond. Én este 7-től 10-ig szolidaritottam az Urammal a rendőrségen. Mivel ezen nyúlfarknyi idő alatt nem sikerült letudni a papirmunkát, Uram hazajött vacsizni, majd visszafutott a jardra, ahonnan 12-kor már haza is tért.
A rendőrök kedvesek és segitőkészek voltak, csak kevéssé gyorsak. Azt igérték, hogy az igazolást viszont, aminek ellenében hozzájutunk az új rendszámhoz, egy héten belül megkapjuk. Nem kaptuk. De szerencsére a Jézuska meghozta. Alig másfél hónapos ügyintézés kellett csak hozzá.
Mostanra pedig már megvan az új rendszámunk is. Az is kiderült, hogy nagyon strapabiró kapcsolatban élek. Ugyanis ahogy a rendszámügy lezárult, sikeresen nekimentem az autóval a garázsban a falnak. Ami miatt szintén el kellett menni a rendőrségre, hogy a szerv igazolja, hogy tényleg az és úgy történt, ahogy mondjuk. Úgyhogy családunk esze újból tábort üthetett a rendőrségen, aminek nagyon örült. De túlvagyunk a papirmunkán, jövő héten visszük a szerelőhöz a kocsit, és még mindig ő a férjem. Szerencsére vannak még csodák. És ez igy van jól.
A történet persze úgy kerek, hogy a moszkvai csúnya bácsik körében elterjedt a hir, hogy újabb balek érkezett a városba. Úgyhogy újévre megleptek egy klassz kis virussal is. Hivatalosan root kit-nek hivják és egy internetes pénzlenyúlási eszköz. Az történt, hogy amint megpróbáltam megnyitni egy netes oldalt, elsötétült a képernyő és egy üzenet ugrott elő. Azt állitotta, hogy akkor láthatom mi van az oldalon, ha beütöm a telefonszámomat. Szerencsére ezt nem tettem. Ha megtettem volna, az éhező moszkvai hackerek alapitványának automatikusan pénzt adtam volna. Az benne állitólag a jó, hogy utána az éhező hackerek bármikor kisegithették volna magukat a telefon egyenlegemről. Igy viszont hivtam egy szakit, aki potom kb 50,000 forintért meggyógyitotta a gépemet. Igy most egyenlőre működik. Remélem a csúnya bácsik most pihennek egy kicsit. Hátha vannak még más igéretes paciensek is.
No comments:
Post a Comment